Keresés

Kocsis Fülöp érsek az európai görögkatolikus főpásztorok találkozóján Kocsis Fülöp érsek az európai görögkatolikus főpásztorok találkozóján  

Kocsis Fülöp érsek: imádkozzunk egy gyümölcsöző Eucharisztikus Kongresszusért

A görögkatolikus európai püspökök éves találkozója a NEK keretein belül zajlik Budapesten, amelyen az idén mintegy 30 főpásztor vesz részt. Az összejövetel idei témája a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kötődően az Eucharisztia, valamint a szinodalitás témája és ezek kapcsolata.

Gedő Ágnes – Budapest  

Hallgassák meg Kocsis Fülöp érsekkel készült interjúnkat:

A szinodalitás a Szentlélek vezette egyházi közösség, amelynek tagjai részét képezik és részt vállalnak annak vezetésében, életútjában, szervezésében.  Kocsis Fülöp érsek röviden ismertette a találkozó programját is, és elmondta, hogy szeptember 8-án a Szent István bazilikában megtartott szentmisén gyűjtést szerveztek az üldözött keresztények számára. Youssef Absi szíriai görögkatolikus melkita pátriárka, aki a szertartást tartotta, s akinek felajánlották a gyűjtés összegét, már korábban is részesült magyar adományokban. Egy damaszkuszi iskola újjáépítését finanszírozták belőle, amelyet előtte a dzsihadisták leromboltak, s ahol most ismét megkezdődhet az élet és a tanítás.

Kocsis Fülöp érsek elmondta, hogyan készülnek a pápa szlovákiai látogatása során tervezett bizánci rítusú liturgiára. Eperjesen jelen lesznek a szertartáson, amelyet nagy várakozás előz meg. A beszélgetés végén a hívek imáját kérte, hogy kísérjék végig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust fohászaikkal azért, hogy Isten terve és akarata szerint érjenek be a találkozó gyümölcsei.

09 szeptember 2021, 18:32