Ferenc pápa az egyházi mozgalmakhoz: evangéliumi tanúságtétellel a világ a kihívásaira
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Csütörtökön délelőtt tíz órakor fogadta Ferenc pápa a Szinódusi teremben a világi hívek társulatainak, az egyházi mozgalmaknak és új közösségeknek 80 fős képviselői küldöttségét. A találkozót a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma szervezte, melyet Kevin Farrell bíboros-prefektus képviselt. A pápa megköszönte értékes szolgálatukat, mely az általános papságra indító közös keresztségből ered. Ennek a jegyében tettek tanúságot a pandémia mostani nehéz időszakában, amikor „nem álltak meg”, hanem továbbra is segítséget vittek a rászorulóknak, méghozzá „méricskélés nélkül”, együtt a papokkal és püspökökkel. Egyházi közösségek tagjaiként valódi egyházi küldetéssel rendelkeznek. Odaadóan törekednek a Szentlélektől kapott karizmákat gyümölcsöztetni, az alapítók szellemében, az egész egyház javára. Ez főként a mai társadalom egzisztenciális perifériáin, a testi-lelki betegségekben, a magányban, lelki szárazságban szenvedő embereknek nyújt támaszt.
A jövőt itt és most kell előkészíteni
A pápa felidézte Teréz anya alakját, aki sokszor eszébe jut neki, hiszen példája érvényes mindenki számára. Ő akkor is imádkozott, amikor nem érzett semmit, a spirituális ateizmus sötétjében. Szegény Teréz anya sokat szenvedett az ördög bosszújától, amiért kiment a perifériákra, ahol Jézus jelen van. „Korlátaitok és bűneitek ellenére mégis az egyház életképességének a jelei vagytok, így aztán a papsággal, valamint a többi hívővel együtt építitek Isten hűséges szent népének a jövőjét” – buzdított a pápa. Ehhez nem kell kilépni a mai valóságból, ellenkezőleg a jövőt itt és most, az élet „konyhájában” kell előkészíteni ,,meghallgatással és megkülönböztetéssel”. A „keresztények mindig úton vannak, a megtérés és a megkülönböztetés állandó lelkületével”. Az egyházi közösségek és mozgalmak az egyház újdonságai, ám az új dolgok is tudnak megöregíteni. Éppen ezért kell az eredeti karizmát mind jobban elmélyíteni és konkrét körülmények közt megtestesíteni, ami pedig tanulékonyságot és alázatot igényel, hogy változtassunk az idejétmúlt gondolkodás- és eljárásmódunkon.
A legfőbb nehézség a hatalom akarása
A júniusban közzétett dekrétum nem valamiféle elmélet az egyházról, hanem az utóbbi évtizedek valósága, mely változtatást igényelt. A szerzeteskongregáció alaposan megvizsgálta a zsinat utáni időszak tapasztalatait és arra jutott, hogy sok közösség, mely újdonsággal indult, nagyon súlyos helyzetbe került, aztán jöttek a vizitációk és fényt derült becstelen visszaélésekre. Pedig induláskor „megváltásnak” tűntek. Ezek a tapasztalatok mutatták, hogy szükség van a változtatásra és a dekrétum pontosan ezt kéri. A pápa emlékeztette őket mostani tanácskozásuk témájára: „A világi hívek társulatai kormányzásának a felelőssége”. A kormányzás szolgálatot jelent. A pápa őszintén megvallotta, hogy az ezekben a közösségekben felmerült különféle visszaélések nagyon a szívén fekszenek, melyeknek az eredete a hatalommal való visszaélés. A Szentszék kivizsgálta ezeket az ügyeket és megkezdte rendbetételük elindítását. A kormányzati megbízatás tehát szolgálatra hív, de ezt főként a hatalom akarásának az akadálya nehezíti. Pedig Jézus, hogy a lelkünkre kötötte, hogy aki közöttünk első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Elvileg a vezető szépen leosztja a feladatokat, de a valóságban sokszor megtartja magának az egész közösség irányítását, ami révén megsemmisül a szubszidiaritás elve, mely pedig minden szinten saját felelősséget vall. Beszéde utolsó pontjában a pápa kitért az alapítóra hivatkozás jelenségére. Továbbra is érvényben marad a szabály, hogy nem szabad az alapítót megváltoztatni. Különbség van a stabillá vált alapítások és a most alakuló közösségek közt. A fontos mindig az, hogy legyen tiszta az a karizma, melynek a jegyében a közösség betölti az apostoli küldetését! – zárta a világi hívek társulatainak moderátoraihoz, az egyházi mozgalmak és új közösségek képviselőihez intézett beszédét Ferenc pápa.
