Keresés

Ill. Ill. 

Ferenc pápa: a haladás mértéke a személy legyen és ne a profit

Ferenc pápa üzenetet küldött egy vatikáni konferenciára, amelynek címe „Előkészíteni a jövőt, felépíteni egy fenntartható, inkluzív és megújuló gazdaságot”. A tudományos összejövetelt az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma, a Vatikáni Covid-19 Bizottság és a Deloitte Network közösen szervezte meg január 12-én a Lateráni Palotában.

Andrea De Angelis / Gabriella Ceraso / Horváth Hajnalka – Vatikán

Túl sok volt az elszalasztott lehetőség – foglalható össze röviden a Szentatya üzenetének lényege, amelyet a római konferencia megnyitójára küldött. Konkrét feladatvállalás szükséges annak érdekében, hogy a gazdaság és a pénzügy az ember és a földünk szolgálatában legyen. Ferenc pápa azt hangsúlyozza, hogy a fejlődést az emberi személyt tekintve mérjék, aszerint, hogy kikerül a szegénységi keretek közül és méltóságteljes munkából meg tud élni, azaz ne a profit, a terjeszkedés és a minél hamarabb megtérülő jövedelem legyen a mérce.

Túl sok elszalasztott lehetőség

A pápa üzenetében annak a reményének adott hangot, hogy paradigmaváltás történik a túl sok elszalasztott lehetőséget követően. Az összejövetel annak a szükségállapotnak köszönhetően valósult meg, miszerint fel kell készülni a jövőre a legmegfelelőbb tudományos eljárásokat felhasználva az Evangélium realizmusával és a peremre szorultakkal való szolidaritással. Ez mindenkitől feladatvállalást követel, mert a jövő attól függ majd, hogy mi mit teszünk – fogalmazza meg a Szentatya. A pandémiát követően nem maradhatunk ugyanazok, akik voltunk – ismétli korábbi gondolatait a pápa – és már azt is láthatjuk, hogy az elmúlt két év alatt sok lehetőséget elszalasztottunk az irányváltást tekintve.

Paradigmaváltás kell új kreatív megoldásokkal

A világban újfajta igazságtalanságok és egyenlőtlenségek alakultak ki, újabb kihívásokkal kell szembe néznünk, amelyek egyre csak sürgetnek: így a közös otthonunk, vagyis földünk ápolása, a vakcinák megfelelő elosztása, az éhezés folytonos növekedése, a szegénység és a fegyverkereskedelem. Elő kell segíteni egy „paradigmaváltást” és új, kreatív megoldásokat kell találni – hangoztatja Ferenc pápa. Ebben pedig a gazdaság és pénzügy világának nagyon nagy, meghatározó szerepe van. Ferenc pápa a közös feladatvállalásra buzdít a szegénység elleni küzdelem és a foglalkoztatás növelésének terén: konkrét tevékenységet kell végezni a személy és a teremtett világ érdekében. A pápa felteszi a kérdést: „Ilyen nehéz volna biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy mindenki hozzá tudjon járulni saját munkájával a világ átalakításához? Mennyire szeretném, hogy mindenki felelősséget vállaljon egy jobb jövő előkészítése érdekében.”

A konferencia munkálatai zárt ajtók mögött zajlottak nemzetközi szakértők részvételével, gazdasági szakemberekkel online bekapcsolódással is a világ különböző részeiről. Vizsgálták a pandémia okozta globális kihívásokat, amelyek a jelenlegi gazdasági és társadalmi rendszerek elégtelenségéből fakadnak, majd olyan új gazdasági modelleket mutattak be, amelyek a középpontba helyezik és felértékelik a természet, a személy és a társadalom jelentőségét.

Más módon kell gondolkodni

Micheal Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa szerint a jelenlegi pandémia egy a legutóbbi fenyegetésekből, amelyek nem megfelelő életvitelünkből fakadnak. Egy másik ilyen sürgős feladat lehetne a „business as usual” mentalitás elhagyása, amely „a minden a megszokottak szerint halad előre a nehézségek ellenére is” gondolkodásmód. Ferenc pápa szavaira utalva a bíboros szerint kreatív megoldásokat kell találni egy radikális változás érdekében, hogy mindenki békében élhessen különös figyelmet fordítva a szegényekre és a föld ápolására.

Klímaválság és földünk védelme

A konferencia résztvevői egyértelműen megállapították, hogy a pandémia felnagyította a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket, és ennek kiküszöbölését illetően a vállalkozások szerepére világítottak rá egy jobb jövő előkészítésének reményében. Új utakat kell találni, amelyek lehetővé teszik, hogy senki se maradjon hátra. Azt is megállapították, hogy a klímaválság az emberiség egyik legnagyobb problémája, amellyel szembe kell néznie, ebben pedig az üzlet világának nagy felelőssége lesz a rendelkezésre álló erőforrások legjobb módon való felhasználásakor a társadalom érdekeit szolgálva.

Végkövetkeztetésként a résztvevők megállapították, hogy a pandémia rávilágított arra, hogy földünk védelme és ápolása alapvetően fontos.  Hozzátették azt is, hogy gazdaságnak fenntarthatónak kell lennie társadalmi és környezeti szempontból, valamint testvériessé kell válnia. Alessandra Smerilli nővér, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának frissen kinevezett titkára végül azt hangsúlyozta, hogy a béke, a cselekvés, az összekapcsolódás és az ápolás fogalmainak részét kell képezniük a gazdasági rendszerek megreformálása során. 

14 január 2022, 16:11