Keresés

Szentté avatási szertartás az új szentek ereklyéivel a Szent Péter téren Szentté avatási szertartás az új szentek ereklyéivel a Szent Péter téren 

Ferenc pápa tíz boldogot avatott szentté a Szent Péter téren

Május 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor szentmisét mutatott be a Szent Péter téren és a szertartás keretében szentté avatott tíz boldogot. Közülük most bemutatunk öt új szentet.

Somogyi Viktória – Vatikán

Lázár Devasahayam Pillai, indiai világi hívő, családapa és vértanú

Az 1712-1752 között élt szentet a keresztényüldözés során a dél-indiai Travancore királyságban ölték meg, mert bűnösnek találták a hinduizmus megsértésében. Az első indiai világi hívő, akit boldoggá avattak. „A kasztok közötti különbségtől függetlenül keresztény lett, mindenkit szeretett testvérként ölelt át” – mondta róla Angelo Amato bíboros. XVI. Benedek 2012-ben avatta boldoggá. 

Nilak Pillai az indiai Tamil Nadu állam Kanyakumari kerületében született 1712-ben egy gazdag család fiaként. Magasrangú tisztségviselőként lépett a Travancore maharadzsa szolgálatába. Miután megismerkedett a holland Eustachius de Lannoy-val, az uralkodó katonai tanácsadójával, elkezdett közeledni a katolicizmushoz. 1745-ben megkeresztelkedett, és felvette a Lázár keresztény nevet, tamilul Devasahayam, ami azt jelenti, hogy „Isten segítsége”. Intenzív evangelizációs tevékenységbe kezdett, feleségét is a katolikus hitre térítve. Az királyi udvar elöljáróinak ellenségeskedése következtében hazaárulás miatt letartóztatták. Három évig kínozták és bántalmazásnak vetették alá, de továbbra is hirdette az evangéliumot. Végül 1752. január 14-én megölték.

A hindu vértanú „elsősorban a hit szilárdságának és a tanúságtételben való kitartásnak a példája. Laikusként és családapaként is rendkívüli modellje a világiak részvételének az evangelizálásban és a keresztényi szeretetszolgálatban. Pillai egyben a kultúra, a kaszt és a minden más megkülönböztetés korlátja nélküli emberi testvériség mintaképe” – jellemezte Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció korábbi prefektusa.

Szent César de Bus rendalapító, Isten Igéjének hirdetője és hitoktató

A francia César de Bus 1544. február 3-án született Cavaillonban, Provence-ban. Gazdag családból származott, élete első harminc évét gondtalanul töltötte. Az 1575-ös szentévben úgy döntött, hogy az Úrnak szenteli magát. A megkülönböztetés folyamatában két világi hívő, Antoinette Réveillade, a de Bus család társalkodónője és Luigi Guyot, a székesegyház szabója és sekrestyése segítette, valamint Pierre Pèquet jezsuita atya. 1582-ben szentelték pappá, Borromeo Szent Károlyt választotta példaképéül az életvezetés és az apostolkodás terén. 1586 és 1588 között visszavonult a Szent Jakab remeteségbe, a szülővárosához, Cavaillonhoz közeli dombra: itt az apostolkodás mellett az imádságnak és a tridenti zsinat „ad parochos” katekizmusa tanulmányozásának szentelte magát. 1592. szeptember 29-én L'Isle-sur-la-Sorgue-ban megalapította a Keresztény Tanítás Atyáinak Kongregációját (másnéven Doktrináriusok) Isten Igéjének hirdetésére és a hitoktatásra, a Szentírás gyakori használata, valamint egyszerű és ismerős nyelvezete által. A következő évben az avignoni érsek, Francesco Maria Tarugi hitszónok városa S. Prassede templomát a doktrináriusokra bízta.

Szent César a keresztény doktrína tanítását két részre osztotta:

-   Kis Tanítás, amely a gyermekeknek és az írástudatlanoknak szól;

- Nagy Tanítás, amelyet a szószékről, vasárnaponként és ünnepségeken végeznek. Az apostolok jelképének, a Miatyánknak, a parancsolatoknak, az egyház előírásainak és a szentségeknek széles körű magyarázata volt.

A Kongregációt VIII. Kelemen pápa hagyta jóvá 1597. december 27-én, és César atyát megválasztották rendi főelöljárónak. Miután megvakult, folytatta Isten Igéjének hirdetését és a gyóntatást. 1607. április 15-én, Húsvét napján Avignonban halt meg, 63 évesen. Szent VI. Pál pápa avatta boldoggá 1975. április 27-én.

Szent Luigi Maria Palazzolo a lelkigondozás apostola

Luigi Maria Palazzolo 1827. december 10-én született Bergamóban. Édesapját hamarosan elveszítette, anyja és szent életű papok nevelték. Gyerekkorától kezdve egy szolgálójukkal rendszeresen járt meglátogatni a szegény betegeket. 1844-ben belépett a szemináriumba, majd 1850. június 23-án pappá szentelték.

A Foppa Oratóriumban, plébániája legnépesebb és legszegényebb központjában, a fiataloknak szentelte magát, ahol esti iskolát indított szegény és írástudatlan munkások és földművesek számára: A női oratórium számára egy saját tulajdonában levő kis házat használt.

Lelki vezetője tanácsára a fiatal nők lelki gondozásának is szentelte magát, üdvözölve és követve a világi hívekből álló Szent Dorottya egyházi társulat munkáját. A céljainak megfelelő személyt Teresa Gabrieliben, a társulat egyik tanárnőjében találta meg. 1869. május 22-én éjjel, hosszan tartó ima és az Eucharisztia magához vétele után, Teresa Gabrieli letette esküjét a szegénységre, a tisztaságra, az engedelmességre, a Szentszékhez és a szent főpásztorokhoz való sérthetetlen ragaszkodásra, valamint a szegények, különösen a fiatalok iránti elkötelezettségére. Hamarosan más fiatal nők is csatlakoztak Teresa Gabrielihez, és az intézmény elterjedt, kezdve Vicenzával és Bresciával. Jelenleg Kongóban, Elefántcsontparton, Malawiban, Burkina Fasóban, Kenyában, Brazíliában és Peruban működik. Luigi atya árvákat fogadott be, akiket a Szent Család Testvéreire bízott, akiknek regulát is adott. Ez az intézmény 1926-ban kihalt.

Luigi atya 1886 januárjában megbetegedett, 1886. június 15-én éjjel halt meg. Szent XXIII. János pápa avatta boldoggá 1963. március 19-én. Ferenc pápa 2019. november 28-án engedélyezte az ő közbenjárásának tulajdonított csodáról szóló dekrétum kihirdetését.

Giustino Maria Russolillo atya, rendalapító a hivatások szolgálatában

Az olasz Giustino Maria Russolillo 1891. január 18-án született Pianura di Napoliban egy tíz gyermekes család harmadik fiaként. Luigi Russolillo építési vállalkozó és Giuseppina Simpatia háziasszony gyermekeként. Szeretett imádkozni, és kulturális szempontból főleg apai nagynénjei nevelték, ezért ötéves korában elsőáldozott. Tízéves korában belépett a pozzuoli szemináriumba, ahol nagyra értékelte a kiváló lelkiatyák jelenlétét. Teológiai tanulmányait sikeresen elvégezte a Posillipo-Nápolyi Regionális Szemináriumban, ahol aranyéremmel jutalmazták.

1913. szeptember 20-án, papszentelése során fogadalmat tett, hogy rendet alapít a hivatások szolgálatára. Hat hónappal később az atyai házban kezdte meg tevékenységét a fiatalok szolgálatában. Megnyitotta a hivatásgondozó intézményét az egyházmegyék és szerzetesrendek javára, amely egy hivatás-megkülönböztető kollégium volt. Az I. világháború idején besorozták és háborús övezetbe küldték, ahol megérlelődött benne az a gondolat, hogy női szerzetesrendet alapít, felfigyelve néhány apácának a sebesült katonák iránti ápoló buzgalmára. 1920 és 1921 között Pianura plébánosaként megalapította a Hivatásgondozó Szerzetesek és az Isteni Hivatások Nővérei Kongregációkat. Továbbá támogatta az Egyetemes Megszentelődés Világi Hivatásgondozó Apostolai intézetének kezdeti tevékenységét.

Számos tanításának visszatérő karizmatikus témája volt az életszentség és a Szentháromsággal való egység, a „szentségek és papok” fontossága az ember legfelsőbb céljának elérése érdekében. A hivatásgondozók alapításának kemény megpróbáltatásaiban is „pozitív” maradt, bízva az „Isteni hivatások Szűzanyja” oltalmában, akinek felajánlotta életét. 1955. augusztus 2-án hunyt el szülővárosában. Életszentsége hírnevének köszönhetően 1980-ban indították el a szentté avatási ügyét, és 2011. május 7-én avatták boldoggá.

Charles de Foucauld atya, életszentség a tuaregek között

Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban, mindössze 6 évesen elveszítette mindkét szülőjét. Serdülőként hamar elvesztette a hitét is, és egy zavaros életbe csöppent, ami azonban nem tette elégedetté.

1876-ban Charles belépett a Saint-Cyr katonai akadémiára. 20 évesen már tisztként Algériába küldték. Három évvel később felhagyott katonai szolgálatával és felfedező útra indult Marokkóba. A muzulmánok mély vallásosságának felfedezése és az igazság keresése arra vezette, hogy 1886. október végén felkeresse Huvelin abbét a párizsi Szent Ágoston-templomban, ahol meggyónt és megáldozott. Megtérése teljes és végleges volt.

Charles de Foucauld ekkor megértette, hogy „nem tehet mást, mint hogy Istennek él”. A Szentföldre tett zarándoklata (1888-1889) után belépett a Havas Boldogasszony trappista monostorba (Ardèche-Franciaország), majd a szíriai monostorukba küldték, ahol 7 évig él. 1897-ben, további evangéliumi radikalizmust keresve, elhagyta a trappistákat, és Názáretbe költözött, szolgálóként végezte tevékenységét egy klarissza kolostorban.

Abban a bizonyosságban, hogy „semmi sem dicsőíti Istent annyira, mint az Eucharisztia jelenléte és felajánlása”, 1901. június 9-én pappá szentelték Viviers-ben (Franciaország). Ezt követően úgy döntött, hogy a tamanrasset-i tuaregek között akar élni, barátságban velük. Megtanulta nyelvüket, szokásaikat, mígnem 1916. december 1-jén meggyilkolta egy szélsőséges tuareg csapat. Ily módon beteljesült vágya: Jézust követni fájdalmas halálában, felajánlani neki a legnagyobb szeretet jelét és ezzel teljessé tenni a Vele való szerető egységet.

XVI. Benedek 2005. november 13-án boldoggá avatta, 2020. május 26-án pedig Ferenc pápa engedélyezte az ő közbenjárásának tulajdonított csodáról szóló dekrétum kihirdetését.

15 május 2022, 16:10