Keresés

Ferenc pápa a nemzetközi tomista kongresszus résztvevőivel a Kelemen-teremben Ferenc pápa a nemzetközi tomista kongresszus résztvevőivel a Kelemen-teremben 

Szent Tamás, az egyház világossága – Ferenc pápa beszéde a tomista kongresszushoz

Szeptember 22-én Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen termében kihallgatáson fogadta a XI. Nemzetközi Tomista Kongresszus résztvevőit. Hozzájuk intézett beszédében kitért a Mester gondolatának néhány értelmezésére, amelyet a tomizmus terjesztett el, elhomályosítva Szent Tamás alakját. Szemlélődésre van szükség ahhoz, hogy beszélhessünk erről a nagy Egyházdoktorról, fejtette ki a pápa, arra buzdítva, hogy intellektualista redukcionizmusok, leszűkítések nélkül tanulmányozzuk tanítását.

Vertse Márta - Vatikán

„Azért tetszik nekem ez a találkozó ennyi év után, mert egy mesterre való reflektálásról szól” - kezdte rögtönzött beszédét Ferenc pápa a kongresszus résztvevőihez, akik a következő témát vitatták meg: „Vetera novis augere – a régit az újjal gyarapítani. A tomista hagyomány forrásai a jelenlegi kontextusban”. A találkozó elején Ferenc pápa átadta előre megírt beszédét az Aquinói Szent Tamás Pápai Akadémia elnökének, majd kötetlen szavakkal fordult a résztvevőkhöz. 

Soha ne használjuk a mester tanítását opportunista módon

A tomizmus esetében fennállt a mester eszközként való felhasználásának a veszélye – utalt rá Ferenc pápa, majd a tomizmus számos értelmezése közül példaként hozta fel a spanyol Losada nevét, aki Aquinói Szent Tamást a „kazuisztikus gondolkodás” rabjává tette, opportunista módon leszűkítette és végül nevetségessé tette a mester gondolatát (puncta inflata). A pápa a következő lépéseket jelölte meg egy mester gondolatának a tanulmányozásához: az első lépés a szemlélődés, hogy befogadjon bennünket az érintett gondolatrendszer, a második, félénken a magyarázat, végül nagy óvatossággal az értelmezés. Ferenc pápa arra is figyelmeztetett, hogy soha ne használjuk fel egy mester tanítását arra, amit mi gondolunk, hanem saját gondolatainkat helyezzük eszméinek a fényébe, és hagyjuk, hogy a mester világossága értelmezze ezeket.

Ne szűkítsük le a mester alakját egy puszta gondolkodóéra

A pápa ezután egy Domonkos-rendi szerzeteshez fűződő epizódot idézett fel kötetlen szavakkal: „A (2015-ben megrendezett) családszinóduson voltak nem világos pontok a katolikus tanításra vonatkozóan és voltak olyan Szent Tamás értelmezések is, amelyek nem voltak egyértelműek. Akkoriban valóban sokat vitatkoztunk, mert nem találtuk a kivezető utat. Egy domonkos, mégpedig Schönborn bíboros volt az, aki magasrendű leckét adott nekünk a tomista teológiából, mert ő értette Szent Tamást és nagyszerűen elmagyarázta, anélkül, hogy saját céljaira felhasználta volna. Ezt a tapasztalatot éltük meg akkor azzal a nagy domonkossal, aki a Hittani Kongregáció titkára volt. Egyrészt sok olyan értelmezés van, amely leszűkíti a mester gondolatát és van egy tapasztalat, amely rávilágít: „Nem, Tamás ezt mondja” – és bebizonyítja állítását a mester szavaival. Ez csodálatos, nagyszerű dolog” – mondta beszédében Ferenc pápa. Arra mutatott rá, hogy mielőtt Szent Tamásról, a tomizmusról beszélnénk, szemlélni kell a mestert, meg kell érteni, amit ő megélt és amit mondani akart nekünk. Ne szűkítsük le alakját pusztán egy gondolkodóéra, mert így elvesszük erejét, életét. Szent Tamás pedig fényt jelentett az egyház gondolkodásának, ezért meg kell védenünk őt mindenféle „intellektualista redukcionizmustól”, amely börtönbe zárja magiszteriális gondolkozásának nagyságát.

Aquinói Tamás: az igazság szenvedélyes embere

„A tomizmus nem lehet múzeumi tárgy, hanem örökké élő forrás” – hangsúlyozta az átadott szövegben Ferenc pápa. Utalt a „nagy teológus” szentté avatásának jövőre esedékes hétszázadik évfordulójára, megállapítva, hogy Aquinói Szent Tamás „mindenekelőtt szent volt, a megtestesült Bölcsesség hűséges tanítványa”. Az imádság és a szemlélődés révén kereste Istent. Arra van ugyanis szükség, hogy Isten Igéje, amelyet a szív már befogadott, eljusson az értelemhez, hogy így megújítsa gondolkodásmódunkat, és mindent az örök Bölcsesség fényében értékelhessünk – tanította a pápa.

Átnyújtott beszéde elején Ferenc pápa köszönetét fejezte ki Luis Ladaria bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának kedves szavaiért, valamint háláját fejezte ki Gianfranco Ravasi bíborosnak, aki a Pápai Akadémiák Koordinációs Tanácsa elnökeként olyan sok éven át kísérte a Szent Tamás Akadémia életét.

A pápa beszéde lezárásaként elődei nyomán a következő felhívást intézte a tudósokhoz: „Menjetek Tamáshoz!”. Utalással a kongresszus témájára arra buzdította őket, hogy ne féljenek növelni és új dolgokkal gyarapítani az ősi és mindig gyümölcsöző dolgokat. Végül további jó munkát kívánt a XI. Nemzetközi Tomista Kongresszus résztvevőinek és szívből jövő áldásával búcsúzott el tőlük.

 

24 szeptember 2022, 09:05