Keresés

Túlélők után kutatnak a törökországi  Adana város egyik összedőlt épületének romjai közt  Túlélők után kutatnak a törökországi Adana város egyik összedőlt épületének romjai közt  

A Szentatya részvéttávirata a törökországi földrengés áldozataiért és a mentési munkákért

Hétfőn délben Ferenc pápa részvéttáviratot küldött a törökországi apostoli nunciuson keresztül a kora hajnalban történt nagyon súlyos földrengés áldozatai hozzátartozóinak és a sebesülteknek. Imádkozik az elhunytakért és közelségét fejezi ki a sebesülteknek és kárvallottaknak.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán             

Február 6-án hétfőn hajnalban hatalmas erejű földrengés rázta meg Törökország déli és a szomszédos Szíria északi részét. A 7,8-as erősségű rengés során, melyet 120 utórengés követett, házak ezrei dőltek össze, maguk alá temetve alvó emberek sokaságát. Hétfő délutáni adatok szerint eddig 2300-ra tehető az elhunytak száma, de valójában nem lehet még felbecsülni az eltűnt személyek számát. Az országban szükségállapotot hirdettek ki és megindultak a külföldi mentőalakulatok és segélyszállítmányok. 7,8-as erősségű földrengést utoljára 1939-ben észleltek Törökországban.

A Szentatya részvéttávirata a törökországi földrengés károsultjaiért

Hétfőn délután Ferenc pápa – Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával – részvéttáviratot küldött  Marek Solczyński érseknek, törökországi apostoli nunciusnak.

Őszentsége Ferenc pápa mély szomorúsággal értesült a délkelet-törökországi földrengés által okozott áldozatok nagy számáról és lelki közelségéről biztosítja az érintetteket. A Mindenható szerető irgalmába ajánlja az elhunytakat, őszinte részvétét nyilvánítja mindazoknak, akik gyászolják szeretteiket. Őszentsége azért is imádkozik, hogy a sérültek gondozásában és a mentési munkálatokban segédkezők részesüljenek az erősség és a kitartás isteni adományában.

Pietro Parolin bíboros államtitkár

06 február 2023, 17:59