Keresés

Belépés csak Green Pass igazolvánnyal Belépés csak Green Pass igazolvánnyal  

Augusztus 6-tól csak Green Pass igazolvánnyal látogatható a Vatikáni Múzeum

A Vatikáni Kormányzóság július 29-én hozott döntése értelmében, augusztus 6-a, péntektől kezdődően csak Green Pass igazolvánnyal lehet látogatni a Vatikáni Múzeumot.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Miközben az ENSZ egészségügyi szervezetének legfrissebb jelentése szerint mintegy 200 millióra tehető a Covid-19 vírus Delta variánsa által fertőzöttek száma világszerte, ezért egyre több ország foganatosít újból védőintézkedéseket, hogy elejét vegyék a fertőzés tovaterjedésének. Éppen ezért a Vatikáni Kormányzóság július 29-én hozott döntése értelmében, augusztus 6-a, péntektől kezdődően csak Green Pass igazolvánnyal lehet látogatni a Vatikáni Múzeumot. „Certificato verde”, zöld igazolvány a neve olaszul is annak a dokumentumnak, amelyet nyomtatott vagy digitális formában – vagyis mobiltelefonon – kell felmutatni a múzeumi belépéskor. A Vatikáni Kormányzóság közleménye szerint éppen ezért minden látogatót arra kér, hogy mindenképpen szerezzék be a megfelelő igazolást a vírus elleni védettségükről. Azok, akik már a közleményt megelőzően korábban foglaltak jegyet a Múzeum honlapján, természetesen beléphetnek a jelzett napon a múzeumba, ha felmutatják a zöld igazolványukat.

A Vatikán Államtitkársága július 30-án adta hírül, hogy Brüsszelben, az Európai Unió döntése jóváhagyta a Szentszék kérelmét és hivatalosan egyenértékű dokumentumként elfogadták a Vatikánállam által kibocsátott Covid-19 védőoltás igazolását. Ennek írásban kinyomtatott illetve digitális formája ettől kezdve érvényes az Európai Unió egész területén, annak hivatalos helyein, beleértve a repülőtereket is, mert a Vatikánállam is csatlakozott a Digital Covid Certificate Gateway, vagyis a Covid belépő digitális igazolás rendszeréhez.    

06 augusztus 2021, 17:34