Keresés

Krajewski bíboros negyedik ukrajnai misszióján a frontvonalon Krajewski bíboros negyedik ukrajnai misszióján a frontvonalon 

Krajewski bíboros az ukrajnai háborús fronton: „Jézusom, benned bízom”

Nehéz napokat élt meg a pápa által negyedszer Ukrajnába küldött bíboros főalamizsnás új missziója során. Rálőttek csoportjukra, amiben szerencsére nem sérültek meg. Ennek ellenére tovább folytatta a segély, az élelem, a rózsafüzér szétosztását és közvetítette Ferenc pápa áldását, hogy senki ne érezze magát egyedül ebben az „abszurd háborúban”.

Gabriella Ceraso / Somogyi Viktória – Vatikán

Konrad Krajewski bíborosnak, a Szeretetszolgálati Dikasztérium prefektusának, a pápa küldöttének a missziója: az ukrajnai háborús övezetekbe utazni, hogy segítséget vigyen az embereknek, és hogy közvetítse a pápa és az egész egyház közelségét. Negyedszer járt Ukrajnában, különböző helyszíneket keresett fel minden alkalommal és most egészen a konfliktus középpontjáig eljutott. Először Odesszában, majd Zaporizzsjában járt azzal a szándékkal, hogy eljusson Harkovba.

A pápai alamizsnás segélyt oszt Ukrajnában
A pápai alamizsnás segélyt oszt Ukrajnában

Különleges nap

„Különleges nap a mai, mert kilenc éve annak, hogy a Szentatya főalamizsnásának választott és hogy püspökké szenteltek” – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Zaporizzsjából Krajewski bíboros. 2013. szeptember 17-én szentelték püspökké a vatikáni bazilika Katedra-oltáránál tartott szentmisén, Ferenc pápa jelenlétében. Most szeptember 17-én pedig a pápa küldötteként megerősítve megbízatásában, hogy álljon közel és nyújtson konkrét segítséget a háború abszurd tragédiáját átélő embereknek, egy katolikus és egy protestáns püspökkel, valamint egy katona kíséretében megrakta furgonját élelemmel, és eljutott oda, ahova a katonákon kívül senki nem lép be, mert egyre sűrűsödnek a lövések. Pontosan ott van rá a legnagyobb szükségük az embereknek, és várják a segítő kezet, a segélyeket, az élelmiszereket.

A lövöldözés

Ezen a területen találkoztak az emberekkel és kipakolták az élelmiszereket, de a tervezett második állomásnál lövés érte a csoportjukat. A bíborosnak a többiekkel együtt menedéket kellett keresnie: „Életemben először nem tudtam, hová meneküljek… mert a futás nem elég, tudnod kell, hová futsz” – nyilatkozta Krajewski bíboros.

A segélynyújtás

Végül minden jól alakult, a segélyeket szétosztották, még a pápa által megáldott rózsafüzéreket is: akik megkapták, azonnal a nyakukba tették. Egy különleges nap volt a püspökszentelésének az évfordulója: a háború napja, amelyet a bíboros „könyörtelennek” nevezett. Krajewski bíboros már a legutóbbi, a húsvéti szent háromnap során végzett missziójakor a háborút úgy határozta meg, hogy „nincs könny és nincs szó”, ami leírja. Szeptember 17-én hangsúlyozta: „csak imádkozni lehet”, és ismételni „Jézusom, benned bízom!”.

Krajewski bíboros imádkozott az izjumi tömegsíroknál
Krajewski bíboros imádkozott az izjumi tömegsíroknál

Ima a tömegsíroknál

A pápa által negyedszer Ukrajnába küldött lengyel bíboros szeptember 19-én hétfőn délelőtt Pavlo Honcsaruk, a harkov-zaporizzsjai egyházmegye püspökével a tömegsírokban eltemetett közel 500 holttest előtt imádkozott Izjumban, ahol „a háború nem ismer kegyelmet”. A konfliktus példátlan hevességében a bíboros megláthatta azok irgalmát, akik finom mozdulatokkal ássák a földet, hogy méltó temetést adjanak egy abszurd háború áldozatainak. Krajewski bíboros kedden Kijevbe utazott, majd visszatér Rómába.

20 szeptember 2022, 15:52