Keresés

Mumbiela Sierra, Almati püspöke Kazahsztán védőszentjének kegyképével Mumbiela Sierra, Almati püspöke Kazahsztán védőszentjének kegyképével 

A Boldogságos Szűz Kazahsztán védőszentje – az ozjornojei kegyhely története

Isten irgalmassága végig kíséri az emberi történelmet – fejtette ki José Luís Mumbiela Sierra, a kazahsztáni Almati püspöke, felidézve a Mária-kegyhely történetét.

Vertse Márta – Vatikán 

Január 9-én, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa szokásos köszöntései, felhívásai között elsőnek foglalkozott a kazahsztáni feszült helyzettel. Fájdalommal értesült róla, hogy a napok óta tartó zavargásokban sokan életüket veszítették. Arról biztosította a közép-ázsiai ország híveit, hogy imádkozik az áldozatok és hozzátartozóik lelki üdvéért, abban reménykedve, hogy a szemben álló felek a párbeszéd révén valósítják meg minél előbb a társadalmi egyetértést. Végül Ferenc pápa az egész kazah népet Szűz Mária, az ozjornojei Béke Királynője oltalmába ajánlotta. 

Az irgalmasság tava – Ozjornoje

Ozjornoje Kazahsztán északi részén fekvő település, neve az orosz „ozero” – „tó” szóból származik. Itt él az ország katolikusainak 40%-a. Azért lett Mária kegyhely, mert a második világháború idején „csodás halfogás” színhelyévé vált. A sztálini totalitárius diktatúra idején, 1936-tól kezdve Ukrajna történelmi Volhínia régiójából, az ott élő lengyel kisebbség tagjai közül sokakat Kazahsztánnak ebbe a térségébe deportáltak. A barátságtalan, szélsőséges időjárású sztyeppéken a kitelepítettek barakkokat építettek, miközben sokat szenvedtek az éhínségtől és a zord hidegtől. A lengyel deportáltak mély áhítattal imádkoztak a Szűzanyához, kérve közbenjárását 1941 telén is, amikor mínusz 50 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén észrevették, hogy a hó elolvadását követően egy régóta kiszáradt tó csodálatos módon megtelt vízzel és nagy halakkal, olyan mennyiségben, hogy a deportáltak még a szomszédos falvak éhségét is csillapíthatták. A hó elolvadása nem lett volna elegendő ahhoz, hogy színültig megtöltse az öt kilométer hosszú mély tavat és nem volt arra sem magyarázat, hogy az évek óta kiszáradt tóba hogyan kerültek be a halak ilyen nagy mennyiségben.

Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után enyhült az elnyomás, majd 1956-ban megszüntették a térségben élők deportált helyzetét. A következő években Észak-Kazahsztán városaiban és falvaiban néhány pap, kockáztatva szabadságát, titokban összegyűjtötte hívek csoportjait, hogy katekizálják és szentségekben részesítsék őket. A kommunista hatóságok többeket letartóztattak közülük.

Kazah főpásztorok ad limina látogatása 2019-ben
Kazah főpásztorok ad limina látogatása 2019-ben

A Szűzanya közbenjár gyermekeiért

2019 februárjában, a kazahsztáni püspöki konferencia főpásztorai, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán katolikus főpásztoraival együtt ad limina látogatáson vettek részt Rómában. Ebből az alkalomból az oziornojei nemzeti Mária kegyhelyhez fűződő képet ajándékoztak Ferenc pápának. A kép azt a jelenetet eleveníti meg, amikor a kazah etnikai vonásokkal ábrázolt Mária, karjában a kis Jézussal egy tavon áll, amelyet a Gyermek kezéből átvett halakkal tölt meg.

José Luís Mumbiela Sierra spanyol püspök, aki 2011-től Almati Legszentebb Szentháromság egyházmegyéjének a főpásztora és 2015-től a Kazahsztáni Püspöki Konferencia elnöke, a kép átadásakor rádiónknak adott interjújában felidézte az 1941. március 25-i halfogás történetét, tisztázva, hogy a következő években nem volt mindig hal a tóban, de a helyzet megismétlődött a fatimai Szűzanya jelenésének századik évfordulóján. „Nem a Szűz csodájáról beszélünk” – fejtette ki akkor a főpásztor – „hanem arról, hogy az emberek szíve felismeri Mária anyaságát, aki közbenjár gyermekeiért”.


Kazahsztán védőszentje a Béke Királynője

A ’80-as években a környék hívei templomot emeltek a fatimai Szűz tiszteletére, annak ellenére, hogy csak 1989-ben érkezhetett pap a térségbe, amelyet Máriának, a Béke Királynőjének oltalmába ajánlottak. Így vált a Boldogságos Szűz Mária, a Béke Királynője Kazahsztán védőszentjévé – folytatta a történet felidézését José Luís Mumbiela Sierra püspök a főpásztorok 2019-es ad limina látogatása alkalmából. Utalt Jézus szavaira, amelyeket Szent Fausztina Kowalska jegyzett fel: „Mondd el mindenkinek, hogy irgalmasságom olyan, mint egy parttalan óceán”. Ez a tó ennek az óceánnak egy pillanata, a történelem pillanata, ami arra emlékeztet, hogy Isten irgalmassága tovább folytatódik minden pillanatban – vonta le a végkövetkeztetést a kazahsztáni hívek főpásztora.

Itt emlékeztetünk rá, hogy a Népek Evangelizációja Kongregáció 2021. szeptember 8-i rendeletének értelmében megalakult a Közép-ázsiai Katolikus Püspöki Konferencia, amelynek tagjai a kazah, üzbég, kirgiz, türkmén és tádzsik helyi egyházak főpásztorai. A Kazahsztáni Püspöki Konferencia utolsó, egyéni plenáris ülését szeptember 20-21-én tartották a kazah fővárosban, Nur-Szultanban.

13 január 2022, 16:40