Keresés

Kétszeresére emelkedtek a családok közüzemi számlái Nagy-Britanniában Kétszeresére emelkedtek a családok közüzemi számlái Nagy-Britanniában 

Nichols bíboros az új brit miniszterelnöknek: kezelje a megnövekedett megélhetési költségek válságát

Liz Truss nyerte meg a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáért folytatott versenyt. Vincent Nichols angol bíboros sajtóközleményében arra buzdítja az új brit miniszterelnököt, hogy gyorsan kezelje a megélhetési költségek súlyosbodását.

Devin Watkins / Somogyi Viktória - Vatikán

A brit Konzervatív Párt tagjai Liz Trusst választották meg vezetőjüknek, következésképpen az Egyesült Királyság új miniszterelnökének. Nem sokkal a hír hétfői bejelentése után Vincent Nichols bíboros, Westminster érseke a Twitteren „imádságos támogatásáról” biztosította Truss asszonyt és gratulált neki.

Égbe szökően magas energiaszámlák

Az angliai és walesi katolikus püspöki konferencia elnökeként Nichols bíboros nyilatkozatot tett közzé, amelyben felszólította az új miniszterelnököt, hogy gyorsan lépjen fel a megélhetési költségek válságának kezelése érdekében. „A katolikusok minden helyi közösségben jelen vannak, és igyekeznek folyamatosan hozzájárulni a rászorulók támogatásához. Tehát tisztában vagyunk a válság drámai hatásával: sokaknak választaniuk kell a „fűtés vagy az evés” között, különösen a tél közeledtével. Úgy tűnik, a jólét, amelyhez társadalmunk hozzászokott, elillanóban van” – hangsúlyozta közleményében a brit főpásztor. Az ukrajnai háború miatt az energiapiacon kialakult ársokk az egekbe emelte az energiaszámlákat Nagy-Britanniában. Egy átlagos brit háztartásban tavasz óta megduplázódott az energiaszámla, és az előrejelzések szerint az ár 2023 elejére megháromszorozódhat.

A közjó szolgálata

Nichols bíboros kifejtette, hogy püspöktársaival felismerik a válság összetett okait, és a katolikus társadalmi tanítást jelölte ki útmutatóként a megoldások megtalálásához. „A közjó szolgálatának alapelve azt jelenti, hogy sürgősen figyelmet kell fordítani a társadalom legszegényebbjeinek szükségleteire” – szögezte le. Nagy-Britanniának arra kell összpontosítania, hogy segítse az időseket és a családokat, akik küzdenek számláik kifizetésével. Ezzel kapcsolatban a westminsteri érsek kiemelt két kérdéskört: a „jóléti juttatások mértékét és csak a maximum két gyermekkel rendelkező családokat érintő hitelkifizetési kedvezmények hatását”. Hozzátette, hogy a kisvállalkozásoknak szükségük van a kormány támogatására a túléléshez, hiszen segítik a foglalkoztatást és a családok jövedelemhez jutását.

Szubszidiaritás

A westminsteri bíboros-érsek javasolta a szubszidiaritás alapelvének alkalmazását a központosított brit jóléti és közszolgálati rendszerben, hogy hatékonyabbá váljon az ellátás. Ez az alapelv, amely régóta része a katolikus egyház társadalmi tanításának, „a magánszemélyek és a civil társadalom aktív részvételére törekszik”, amelyen keresztül „valóban lehetséges a szociális szolgáltatások és jóléti programok javítása és egyben az erőforrások megtakarítása” – idézte Nichols bíboros közleményében XVI. Benedek pápa Caritas in Veritate kezdetű enciklikáját (60) az ember teljes értékű fejlődéséről a szeretetben és az igazságban.

Katolikus támogatás a nehézségekkel küzdő családoknak

A bíboros kiemelte a helyi katolikus plébániák és jótékonysági szervezetek munkáját is a rászorulók támogatása érdekében. „Senkit sem szabad mellőzni vagy leértékelni” – szögezte le. „Biztos vagyok benne, hogy a válság során a katolikus közösség minden tőle telhetőt megtesz, hogy ennek a meggyőződésnek megfelelően cselekedjen és előmozdítsa ezt az alapelvet.” Nichols bíboros arra buzdította a katolikusokat Nagy-Britanniában, hogy ajánlják fel idejüket és anyagi forrásaikat a jótékonysági törekvések támogatására. A katolikus iskolák továbbra is segítik azokat a gyerekeket, „akiknek a szülei anyagi vagy egyéb nehézségekkel küzdenek”. Az angol bíboros Liz Truss új brit miniszterelnöknek címzett Twitter-üzenetében mindenkit imára buzdított azért, hogy a brit társadalom „működjön együtt és találjon módot rövid és hosszú távon a válság enyhítésére, amely sok ember jólétét fenyegeti”. Szent Mórusz Tamást kérte, hogy imádkozzon azokért, akik a politikai és közéletben szolgálnak. Szent Bernadettől pedig imákat kért a szegényekért.

 

06 szeptember 2022, 18:19