Rolando Alvarez nicaraguai püspök Rolando Alvarez nicaraguai püspök  (AFP or licensors)

Bíróság elé állítják az összeesküvéssel vádolt nicaraguai püspököt

Rolando José Álvarez Lagos püspököt, a nicaraguai Matagalpa főpásztorát bíróság elé állítják összeesküvés vádjával. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki, Álvarez püspököt továbbra is háziőrizetben tartják fogva.

Vertse Márta - Vatikán

A managuai bíróságon január 10-én tartott előzetes meghallgatáson született bírói döntés értelmében vádat emeltek a nicaraguai püspök, Matagalpa főpásztora és az estelíi egyházmegye apostoli adminisztrátora, Rolando José Álvarez Lagos ellen, aki a vád szerint „összeesküvést szőtt a nemzeti integritás aláaknázására és álhíreket terjesztett információs és kommunikációs technológiákon keresztül a nicaraguai állam és társadalom kárára”. Megerősítették Uriel Antonio Vallejos pap, a Sébaco városában található Jesús de la Divina Misericordia (az Isteni Irgalmasság Jézusa) plébánia plébánosa ellen kiadott elfogatóparancsot is, akivel szemben ugyanazok a vádak vannak függőben, mint a püspökkel szemben, és jelenleg száműzetésben van.

A püspök elleni vád az állam destabilizálását célzó tevékenysége

Rolando Álvarez az első püspök, akit letartóztattak és aki ellen vádat emeltek azóta, hogy Daniel Ortega elnök 2007-ben visszatért a hatalomba Nicaraguában. A főpásztort tavaly augusztus 19-én hajnalban rendőrök vitték el a matagalpai püspöki palotából papokkal, szeminaristákkal és világiakkal együtt, miután erőszakkal 15 napig fogva tartották a Kúriában. Az volt ellene a vád, hogy megpróbált „erőszakos csoportokat szervezni” „azzal a céllal, hogy destabilizálja a nicaraguai államot és megtámadja az alkotmányos hatóságokat”. A püspököt ezután házi őrizetbe helyezték managuai lakásában, míg a többieket egy fővárosi rendőrségi laktanyába vitték. Az eseményeket követően világszerte számos püspöki konferencia, valamint civil szervezetek fejezték ki szolidaritásukat a nicaraguai egyházzal. Ortega elnök, a vitatott kormányzati reformok miatt 2018 áprilisában kirobbant tüntetésekkel összefüggésben azzal vádolta a katolikus egyházat, hogy „Nicaraguában püspököket használ államcsíny megszervezésére”.

Ferenc pápa párbeszédre szólította fel az érintett feleket

Ferenc pápa két nappal a püspök elfogatása után, augusztus 21-én, a vasárnap déli Úrangyala imádságot követően utalt a nicaraguai eseményekre. „Aggodalommal és fájdalommal követem közelről a Nicaraguában kialakult helyzetet, amely embereket és intézményeket érint. Szeretném kifejezni azt a meggyőződésemet és reményemet, hogy nyílt és őszinte párbeszéd révén továbbra is meg lehet találni a tiszteletteljes és békés együttélés alapjait”.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Antonio Guterres is megdöbbenésének adott hangot a nicaraguai kormány eljárása miatt, amelyet a civil társadalmi szervezetekkel, köztük a katolikus egyházzal szemben alkalmaz.

 

15 január 2023, 16:37