Ébredés: Sajgó Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 4. vasárnapjára

A Számok Könyvében (21,6-9) van az a történet, amikor a zsidók engedetlenek, elfelejtik Istent és ezért kígyók marják meg őket. Ez azt jelenti, hogy a kígyó nemcsak a csábítás, a kísértés jelképe, hanem a pusztítás jelképe is az Ószövetség szimbólumvilágában.

Ebből a történetből azonban az is kiderül, hogy a kígyó nemcsak a csábítás és a pusztítás jelképe is, hanem a gyógyulásé is.  Zsidó hagyomány szerint, ha feltekintettek és szívükben Isten szeretete volt attól gyógyultak meg és nem a rézkígyó látványa miatt.

Ez azt jelenti, hogy akkor tudok én is meggyógyulni, megtisztulni, ha szembenézek mindennel, ami bennem és körülöttem zajlik.

A szembenézést követi a megfigyelés. Figyelmesen nézem, hogy a körülöttem és velem zajló események mit váltanak ki bennem. Néven nevezem gyenge pontjaimat: ahol gyakran és visszatérően elbukom. Így folyamatosan ismerkedem meg természetemmel és meglátom azokat a lehetőségeket is, amelyek elém tárulnak a Szentlélek segítségével.

Ez tehát a sorrend: felismerem, nem tagadom el, hanem néven nevezem mindazt, ami feltör belőlem, majd átadom Megváltómnak és Szabadítómnak, hogy elvegye, feloldja azokat. Így tisztul a lelkem és gyógyulhat testem is.  Ha – a nagyböjt negyedik vasárnapjának evangéliumi szóhasználata szerint – elkezd oszlani a sötétség Isten segítségével, akkor lesz nagyobb a világosság!  Ha szembenézek magammal és beismerek mindent, amit elkövettem, megszületik a bűnbánat és ezzel rá is léptem a megváltás, gyógyulás útjára.

Ez az út már egyben az ébredési folyamat is, hiszen az isteni szeretet fénye az, Aki megvilágosít, vezet és nem félre-vezet.

Ez a felébredés egy új világra.

Amikor felragyog a világosság, elfordíthatom szemem, de már nem tudom feledni. Menekülhetek, de mindig tudom, hogy van fény, van világosság. Ezért van felelősségem is. Amíg nem tudtam róla, a tudatlanság sötétségében éltem, de a megpillantott fény után szükséges a döntés: visszatérek múltbeli megszokásaimhoz vagy engedem magam vezetni a rám áradó és bennem lakó Szentlélek által.

A nap akkor is felkel, ha nem akarok tudomást venni róla: elhúzhatom a sötétítőt, úgyis látom: nappal van. Ezért nagyobb a felelősségem, de a gyógyulásra és megtisztulásra adott esélyem is növekszik. Csak egy szót kell szólnom és ki is mondom az ítéletet.

A sötétségben akarok maradni vagy hagyom, hogy egyre inkább felragyogjon a világosság? Erre választ kell adnom, ha nem akarok megállni és stagnálni a nagyböjt közepén. A kísértés, a megpróbáltatás gyakori, de ez azért van megengedve, hogy szabadon tudjak dönteni. Szabadon dönteni pedig csak akkor tudok, hogy ha kérem az Isteni Megvilágosítót, a Szentlelket az Atyától, a Fiú által – újra meg újra.

A tavasz közeledtét nem a rügyek megjelenése okozza, hanem a Nap fénye fakasztja azokat. A megújulás, A MEGVÁLTÁS Fentről jön és Bent és történik!

Egyszer egy keleti vallási tanító megkérdezte a tanítványait: mit gondolnak, hogyan lehet megállapítani, hogy mikor van vége az éjszakának és kezdődik el a nappal? Az egyik tanuló ezt mondta: talán akkor, amikor már annyira világosodik, hogy messziről meg lehet különböztetni mondjuk egy kutyát egy báránytól. - Nem - válaszolta a tanító. Erre azt mondta egy másik: talán akkor, amikor meg lehet különböztetni egymástól egy fügefát egy datolyafától. - Nem - válaszolta a tanító. - Hát akkor mikor? - kérdezték. - Amikor valakinek az arcába nézel, és a saját bátyádat és nővéredet látod, akkor van vége az éjszakának. Ez már az újjászületés kezdete!

Ha imádkozom rendszeresen, de nem látom embertársamat, nem akarom őt legalább megérteni, akkor nem tudok találkozni Istennel sem! Sajnos sokszor csak egy embert látunk a másikban, akiről tudjuk, hogy sok dologban azonosak az elveink. Elvekben társak vagyunk, de nem viselkedünk testvérként. Elvtársi viszonyban állunk egymással, testvéri viszony helyett. Aki találkozik Istennel, annak megváltozik az élete. Folyamatosan változik. Aki hisz, az nem elveszett ember. Vigyázzunk – legyünk testvérek!