A magamutogatástól a magatartásig: Sajgó Balázs atya elmélkedése Advent első vasárnapjára

Izajás próféciája egy olyan eljövendő emberről beszél, aki telve van lélekkel. Felsorolja a Szentlélek ajándékait, amellyel ez az ember rendelkezik majd: bölcsesség, értelem, tanács, erősség, istenfélelem…

Aztán ez a prófécia olyan képeket is tár elénk, amelyek hihetetlennek és egyben furcsának is tűnnek: a háziállatok kibékülnek a vadállatokkal. Minden megbékül és terjed az Úr ismerete.

Keresztelő János arról beszél, hogy ez az isteni sarj már egészen közel van és hogy tűzzel és Szentlélekkel fog keresztelni.

Visszatekintve mi már tudjuk, hogy ez a prófécia beteljesedett Jézusban, akit eltöltött a Szentlélek. Ő megmutatta Istent, s ezáltal terjed Isten ismerete és az Ő békéje – a Szentlélekben. Így egészen közel van és az adventi útkészítésnek az a lényege, hogy minden egyes nap rendszeresen kérjem és engedjem be a Szentlelket, ezáltal elindul és növekszik bennem is az Isten ismerete, ez pedig egy olyan átalakulást szül, amely megállíthatatlanul terjed tovább. Megbékélnek a bennem működő „állatok”, vagyis szembenézek árnyoldalaimmal és ösztöneim megszelídülnek.

Nemcsak bennem, hanem aztán másokra is átragad ez a megbékélés, ez az átalakulás.

Ez a megtérés lényege, amely belülről indul és majd külsőleg látszik.

A legtöbb ember fordítva él: próbálja tenni a jót - ez nem rossz, ez az erkölcsös élet! - de nem engedi, hogy átjárja a Szentlélek! Ezt a kétféle magatartást mutatja az evangéliumban a farizeus és vámos esete is.

A farizeus azt hitte, ő emeli Istenhez magát imája által. A vámos tudta, hogy csak Isten emelheti föl őt. Imája nem szép, nem kidolgozott, de őszinte. Az ilyen alázatos imához Isten lehajol, mert az alázat nem önutálat, hanem az igazság elfogadása önmagamról. Nem azt jelenti, hogy semminek tartom magam, hanem hogy tudom: mindenem ajándék. Az alázat nem porba sújt, hanem felemel.

Ez az út vezet a régi életből az új életbe, a régi embertől az új emberig, az ószövetségi embertől az újszövetségi emberig. Ez egy folyamat, amelyben vannak visszaesések. Egyetlen nap alatt többször megfigyelhetem magamban a farizeus magatartását, amely nem is maga-tartás, hanem maga-mutogatás és a vámos befelé nézését is gyakorolhatom. E rendszeres gyakorlat által válhatok új emberré, úri-emberré, az Úr emberévé – mert rajta keresztül nézem magamat és másokat is.

Így születik meg újra és újra bennem és növekszik a krisztusi képmás, az Isten ismerete terjed és “átragad” másokra is.

Jézus már eljött. Megmutatta hogyan formálhatom ezt a krisztusi képmást, amely lassan ugyan, de biztosan terjed és kiárad, mert az lehetetlen, hogy a Szentlélek munkája hiábavaló legyen.

A megtérés folyamat. A bennem zajló átalakulás folyamata.

A megtérés megváltozás.

Krisztus tűzzel és Szentlélekkel keresztel.

A keresztség lényege ez: tűzzel kiéget minden szennyet - ez is a fájdalmas folyamat része! - és betölt a Szentlélekkel.

A megkeresztelt ember is így változik meg - belülről! A Szentlélek tesz belső emberré, igazán szabad emberré! Ha Vele és Őbenne élek, felgyorsul a folyamat és Isten ismerete!

Ha magamat mindig másokhoz hasonlítom, akkor vagy szomorúvá válok vagy öntelt leszek. Szomorú lehetek azért, mert nem tartok ott, ahol a másik van. Öntelt azért, mert magamat jobbnak látom a másiknál. Mindkét út a boldogtalanság felé vezet.

A boldogság felé csak egyetlen út vezet: ha Isten jelenlétébe helyezem magam. Ebben a Jelenlétben ugyanis mindig látni fogom, hogy hol tartok én és hogy mindig van javítanivaló.

Igazán csak Vele haladhatok fölfelé. Ez a boldogság útja.

Választhatok…