Közzétették Leó pápa új apostoli levelét: „Rajzoljuk meg a remény új térképeit”
Somogyi Viktória – Vatikán
A több millió gyermekre gondolva, akik még mindig nem jutnak hozzá az alapfokú oktatáshoz, és azokra a nevelési válságokra, amelyeket a háború, a migráció, az egyenlőtlenség és a szegénység okoz, a pápa felteszi a kérdést: hogyan reagálhat ma a keresztény nevelés ezekre. Az október 27-én aláírt és a Gravissimum Educationis zsinati nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából kiadott „Rajzoljuk meg a remény új térképeit” című apostoli levelében megjegyzi, hogy a Gravissimum Educationis meglátásai továbbra is időszerűek a mai széttöredezett és digitalizált környezetben, és továbbra is arra inspirálja a nevelés közösségeit, hogy hidakat építsenek és kreatív módon polgári és szakmai képzést nyújtsanak. Ez az irány, amelyet először a II. Vatikáni Zsinat jelölt ki, a tevékenységek és a karizmák gazdag tárházát teremtette meg, amelyek továbbra is lelki és pedagógiai kincset jelentenek az Egyház számára.
Nevelési karizmák, mint élő válaszok
A levél hangsúlyozza, hogy a nevelői karizmák nem rögzített formulák, hanem élő válaszok minden kor szükségleteire. Felidézve Szent Ágoston tanítását az igazi nevelőről, aki felébreszti az igazság és a szabadság iránti vágyat, a pápa áttekinti azt a hagyományt, amely a szerzetesi közösségektől a koldulórendeken át a Ratio Studiorum-ig terjed, ahol a skolasztikus gondolkodás találkozott az ignáci lelkiséggel. Felidézi olyan nevelők hozzájárulását, mint Kalazanci Szent József, La Salle-i Keresztelő Szent János, Szent Marcellin Champagnat és Bosco Szent János, akik mindegyike sajátos nevelési módszereket fejlesztett ki a szegények és a peremre szorultak szolgálatában. Kiemeli a szerzetesnők és világi nők – köztük Vicenta María López y Vicuña, Francesca Cabrini, Josephine Bakhita, Maria Montessori, Katharine Drexel és Elizabeth Ann Seton – úttörő tanúságtételét is, akik kiterjesztették a lányok, a migránsok és a hátrányos helyzetűek oktatáshoz való hozzáférését.
A nevelés, mint közös küldetés
XIV. Leó pápa hangsúlyozza, hogy a nevelés mindig kollektív erőfeszítés, amelyben a tanárok, a diákok, a családok, az adminisztrátorok, a lelkipásztorok és a civil társadalom mind részt vesznek. Emlékeztet Szent John Henry Newman gondolatára – akit ma Aquinói Szent Tamás mellett a nevelés világa társvédőszentjének neveznek –, mint az intellektuális szigorúság és a nagy emberség egységének modelljére. A pápa ösztönöz a nevelési környezet megújítására az empátia és a nyitottság révén, ragaszkodva ahhoz, hogy a nevelésnek az egész embert kell formálnia, a tudást a szívvel és a megkülönböztető képességgel integrálva. A katolikus iskolák és egyetemek pedig legyenek olyan helyek, ahol a kérdésfeltevést vezetik és támogatják, nem pedig elnyomják. A tanítást – teszi hozzá Leó pápa – a szolgálat hivatásaként kell értelmezni, amely időt, bizalmat, kompetenciát és együttérzést kínál, az igazságosságot az irgalmassággal összekapcsolva.
Az emberi személy a középpontban
Az apostoli levél megerősíti VI. Pál figyelmeztetését, miszerint a nevelést nem szabad funkcionális képzésre vagy gazdasági termelékenységre redukálni. XIV. Leó pápa szerint a nevelésnek az emberi méltóságot és a közjót kell szolgálnia. Egy személyt nem lehet mérhető készségek halmazához vagy kiszámítható digitális profilhoz kötni, hanem egyedi, arccal, történettel és hivatással rendelkező egyénként kell felismerni.
A bizalom helyreállítása a konfliktusok közepette
Nosztalgiázás nélkül a pápa határozottan a jelenben helyezi el gondolatait. Az állócsillagok képével írja le a nevelést irányító elveket, és hangsúlyozza, hogy az igazság a szeretetközösségben fedezhető fel, hogy a szabadság felelősséget von maga után, és hogy a hatalmat szolgálatként kell gyakorolni. A katolikus nevelést arra szólítja fel, hogy építse újjá a bizalmat egy olyan világban, amelyet félelem és megosztottság jellemez, ápolva az összetartozásban osztozás érzését, amely elősegíti a népek és nemzetek közötti testvériséget.
A hit, a kultúra és az élet összefonódása
XIV. Leó pápa a perui Chiclayo egyházmegyében töltött évekre emlékezve a nevelésről, mint fokozatos növekedési útról elmélkedik, amely odaadáson és kitartáson alapul. A katolikus iskolákat olyan közösségekként mutatja be, ahol a hit, a kultúra és az élet harmonikusan egyesül. A technikai korszerűsítések önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy a kortárs kihívásoknak megfeleljünk, hanem a megkülönböztető képesség és a látásmód koherenciájára van szükség. A nevelő tanúságtétele, mind intellektuális, mind lelki értelemben, ugyanolyan fontos, mint az osztálytermi oktatás. Ezért a tanárok– tudományos, pedagógiai, kulturális és lelki – képzését a katolikus nevelés küldetésének elengedhetetlen részeként írja le a Szentatya.
A család, mint elsődleges nevelő
A pápa megerősíti, hogy a család továbbra is a nevelés első és alapvető helyszíne. Más intézmények segíthetik, de soha nem helyettesíthetik. A családok, az iskolák és a tágabb közösség közötti együttműködés elengedhetetlen, amely a meghallgatáson, a közös felelősségvállaláson és a kölcsönös bizalmon alapul. Egy összekapcsolódó világban a képzésnek is összekapcsoltnak kell lennie. A pápa a plébániai és egyházmegyei iskolák, egyetemek, szakmai intézetek, mozgalmak, valamint a digitális és lelkipásztori kezdeményezések közötti fokozottabb együttműködésre ösztönöz. Megjegyzi, hogy a módszerek vagy struktúrák közötti különbségeket erőforrásoknak, nem pedig akadályoknak kell tekinteni, amelyek hozzájárulnak egy koherens és gyümölcsöző egészhez. A jövő az együttműködés növekedését és a célok egységét igényli – mutat rá apostoli levelében XIV. Leó.
A társadalmi és környezeti igazságosság összekapcsolása
A dokumentumban hangsúlyozza, hogy az átfogó nevelés egyesíti a személy minden dimenzióját, és a hitet nem egy további tantárgyként, hanem lélegzetként kezeli, amely életet ad minden tanulásnak. Ily módon a katolikus nevelés egy átfogó humanizmus veteményesévé válik, amely válaszolni tud korunk sürgető kérdéseire. A pápa ezt egy konfliktusok és erőszak által megsebzett világba helyezi el. A békére nevelés nem passzív, hanem aktív: elutasítja az agressziót, a kiengesztelődésre tanít, valamint az irgalmasság és az igazságosság nyelvét ápolja. Ezt a küldetést Leó pápa összeköti a társadalmi és a környezeti igazságosság összekapcsolásának szükségességével, emlékeztetve az olvasókat arra, hogy amikor a föld szenved, a szegények szenvednek a legtöbbet. A nevelésnek tehát olyan lelkiismeretet kell nevelnie, amely képes a helyes, nem pedig csupán az előnyös választására, és a fenntartható és egyszerű életmód előmozdítására.
Technológia az emberiség szolgálatában
A II. Vatikáni Zsinat tanítására hivatkozva XIV. Leó pápa óva int attól, hogy a nevelést a piaci logikának vagy a pénzügyi érdekeknek rendeljük alá. Felszólít a technológia felelősségteljes használatára, amelynek gazdagítania kell a tanulást, nem pedig gyengítenie a kapcsolatokat vagy a közösségi életet. Óva int a pusztán technikai hatékonyságtól, amelyből hiányzik a lélek és a szabványosított tudástól, amely elszegényíti az emberi szellemet. Megjegyzi, hogy egyetlen digitális rendszer sem helyettesítheti azokat az emberi képességeket, amelyek a nevelést teljes mértékben élővé teszik – a képzeletet, a művészetet, a kreativitást, az empátiát, sőt még a hibákból való tanulás hajlandóságát is. A mesterséges intelligenciát és a digitális környezeteket – teszi hozzá – az etikai reflexiónak és az emberi méltóság, az igazságosság és a munka értékének figyelembevételének kell vezérelnie.
A találkozás kultúrája felé
Ferenc pápa és a Globális Nevelési Megállapodás örökségére építve XIV. Leó pápa három jelenlegi prioritást határoz meg: a belső élet ápolása, amely válaszol a fiatalok mély értelem iránti keresésére; egy humánus digitális kultúra kialakítása, amely az embert helyezi az algoritmus elé; és az új nemzedékek nevelése a béke, a párbeszéd és a megbékélés útján. Egy új nevelési kultúrára szólít fel, amelyet az együttműködés jellemez a rivalizálás helyett, és a közös ítélőképesség a merev hierarchia helyett.
A Lélek szimfóniája
A levél végén arra kéri a pedagógusokat, hogy gyógyító nyelvet használjanak, legyen nyitott és megkülönböztető szívük, bátran és nagylelkűen nézzenek szembe a mai kihívásokkal. A pápa elismeri a jelen valódi nehézségeit: a túlzott digitalizáció okozta széttöredezett figyelmet, a törékeny kapcsolatokat, a társadalmi bizonytalanságot és az egyenlőtlenséget. Ezekkel a fenyegetésekkel szemben a befogadás és az evangéliumi ingyenesség szellemét sürgeti, amely az igazságosság és a szolidaritás konkrét cselekedeteiben fejeződik ki. Amikor a nevelés szem elől téveszti a szegényeket elveszíti a lelkét.
