Leó pápa Ostiában a békehajó 25 tagú fiatal legénységével Leó pápa Ostiában a békehajó 25 tagú fiatal legénységével  

Leó pápa Ostiában a fiatalok békehajóján: Ti vagytok a remény egy megosztott világban

XIV. Leó pápa október 17-én pénteken délután Róma ostiai kikötőjébe utazott, hogy meglátogassa a Med25 Bel Espoir nevű hajót, amely hónapok óta járja a mediterrán kikötőket, 25 különböző nemzetiségű és vallású fiatallal a fedélzetén. Jelen volt Aveline bíboros, Marseille érseke, ahol a kezdeményezés elindult. A pápa mindenkit arra buzdított, hogy mutassák fel „a remény jeleit” a gyűlölet, az erőszak és a megosztottság közepette.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Leó pápa korábban sokszor járt Ostiában Szent Ágoston és Szent Mónika nyomában

Leó pápa a békehajó fedélzetére lépve szeretettel üdvözölt mindenkit Ostiában, mert „ez a kikötő nagyon fontos a világ, az egyház történetében, Szent Ágoston és Szent Mónika életében. Ágoston-rendi szerzetesként sokszor járt már itt ezen a környéken vidéken”. Leó pápa angol nyelvű beszédében megköszönte a hajó fiatal legénységének a példáját, mert utazásuk reményt adó jel itt a Földközi-tenger és a világ számára is, majd három olyan témát említett, melyeket biztosan megtapasztaltak közös életük, munkájuk és utazásuk során.

A párbeszéd az emberi élet egy fontos szempontja, egymás tisztelete, valóban a remény jele

Az első szó a párbeszéd. Milyen fontos megtanulni beszélgetni egymással, leülni, tanulni, meghallgatni, kifejezni a saját gondolatainkat és értékeinket, valamint tisztelni egymást, hogy mások is érezzék, hogy valóban meghallgatják őket. A párbeszéd tapasztalata, amelyet a Földközi-tenger különböző országaiban népszerűsítetek, valóban a remény jele a világ és mindannyiunk számára, így nektek is, ugyanakkor megtanulják megtapasztalni az emberi élet egy fontos szempontját, egymás tiszteletét, ami valóban a remény jele.

Meg kell tanulni egymással élni, egymást tisztelni és közösen megoldani a nehézségeket!

A párbeszédből kiindulva, most pontosan hidak építéséről beszélhetnénk, nem is feltétlenül a Földközi-tengeren átívelő hídról, hanem az egymás közti hidakról, mint sok különböző nemzetből származó emberek közt épült hídról. Szándékosan megkérdeztem mindenkitől – szólt Leó pápa – miközben körbejártam és üdvözöltem őket: „Honnan jöttök?” Milyen csodálatos élmény megismerni az embereket, miközben szó szerint körbeutazzátok a Földközi-tengert, Ti, akik különböző országokból és kultúrákból származtok és különféle nyelveket beszéltek. Találtatok is erre egy nagyon is emberi módot. Biztos vagyok benne, hogy amikor ennyi ember él egy ilyen kicsi hajón, meg kell tanulni egymással élni, tisztelni egymást, és közösen megoldani a nehézségeket. Ez is nagyszerű élmény mindnyájatok számára fiatalokként, olyasvalami, amit megtaníthattok egymásnak.

Közös felelősségünk, hogy együtt gondoskodjunk a teremtésről és egymásról

A harmadik gondolat pedig, ami szintén nagyon fontos – pláne, hogy páran Palesztinából származtok – az, hogy megtanuljunk békeépítők lenni. Meg kell tanulnunk a béke előmozdítóinak lenni egy olyan világban, amely egyre inkább az erőszak, a gyűlölet, az elkülönülés, a távolságtartás és a polarizáció felé hajlik. Össze tudunk fogni, még akkor is, ha különböző országokból származunk, ha különböző a nyelv, a kultúra és a vallás, mégis mindannyian emberek vagyunk. Mindannyian az egy Isten gyermekei vagyunk. Mindannyian együtt élünk ebben a világban és közös felelősségünk, hogy együtt gondoskodjunk a teremtésről, gondoskodjunk egymásról és előmozdítsuk a békét az egész világon. Leó pápa végül köszönetet mondott nekik, hogy köztük lehet és megköszönte nekik, hogy részesei ennek a világraszóló jelnek, amely valóban reményt ad mindenkinek.

19 október 2025, 16:18