Leó pápa a remetékhez: elkülönülve mindenkitől, mégis mindenkivel egyesülve
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A remeték hivatása benső imádásra hív a szív rejtekében
A Szentatya a remeték életre szóló hivatásáról Jézus szavai nyomán elmélkedett, aki szerint „az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4,23). Az Úr maga tanácsolja, hogy „amikor imádkozunk, lépjünk a szobánkba, zárjuk be az ajtót, és ott titokban imádjuk az Atyát” (vö Mt 6,6). Tehát először lépjünk be a szívnek e rejtett zugába, ahol az Úr türelmes belső elmélyülésre hív az önkiüresítés és az önmegtagadás útján, kizárva a gonosz gondolatokat, mégis megőrizve a szív tiszta, alázatos és szelíd lelkületét, ha kell, akár benső küzdelem árán is. Csak így adhatjuk át magunkat bizalommal egy bensőséges párbeszédre az Atyával, aki a rejtekben is lát és eltölt minket javaival.
„Remete az, aki mindenkitől elszakadva, mindenkivel egyesül”
A férfi és női remeték hivatása arra a benső imádásra hív, mely egyébként minden hívő sajátja, ám a remeték a szemlélődő életnek ezt a szépségét különleges módon élik meg az Egyházban. Számukra ez nem menekülés a világból, hanem szívük újjáteremtése, hogy az képes legyen a figyelemre, és kreatív, gyümölcsöző cselekvés forrásaként szolgáljon a szeretetben. Leó pápa Evagriosz Pontikosz keleti egyházatyát idézte a negyedik századból: „Remete az, aki mindenkitől elszakadva, mindenkivel egyesül”. Vagyis a világtól való távolságvételük nem választja el őket a többiektől, hanem mélyebb szolidaritásban egyesíti őket.
A remeték jelenléte az Istennel és testvéreinkkel való közösség oázisait teremti meg
Az egyházmegyés remete nyitott kapcsolatban áll az egyház testével és a történelem testével. Jelenlétük és imádságos tanúságtételük a püspökkel való közösségen és a papokkal való testvéri kapcsolaton keresztül értékessé és gyümölcsözővé válik a keresztény közösség „spirituális lélegzése számára”, ami segíti a plébániákat egyre szűkülő lehetőségeikben, és így a remeték jelenléte az Istennel és testvéreinkkel való közösség oázisait teremti meg. Az egyházatyáktól kapott örökséghez hűen a remeték Isten Igéje átelmélkedésével, valamint a dicséret és közbenjárás szolgálata által a zsoltárok imádságával a Szentlélek kreativitásával értelmezik az új lelki kihívásokat. Ahogy Ferenc pápa tanította a Dilexit nos kezdetű enciklikájában: „Arra ösztönözhettek másokat, térjenek önmagukba, hogy újra felfedezzék szívük súlypontját”. Szent Ágoston pedig azt tanította nekünk, hogy „a te vágyad az imád, és ha folytonos ez a vágy, akkor folytonos az imád is”. Végül arra emlékeztette a remetéket Leó pápa, hogy imára kitárt kézzel és éber szívvel járjanak mindig Isten jelenlétében, miközben szolidaritást vállalnak az emberiség megpróbáltatásaival.
