Eldobált fegyverek...  Eldobált fegyverek...   (ANSA)

Szentszéki állásfoglalás az ENSZ-ben: Hagyjunk fel a fegyveralapú biztonság illúziójával!

„A hagyományos fegyverek folyamatos elterjedése és helytelen használata hatalmas akadályt jelent a béke és a bizalom megteremtésében a nemzetközi kapcsolatokban. A stabilitás előmozdítása helyett az ellenőrizetlen elterjedésük bizalmatlanságot szül, erőszakot szít és aláássa az államok közötti párbeszédet” – mondta Gabriele Caccia érsek, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője az ENSZ közgyűlésének 80. ülésszakának a hagyományos fegyverekről szóló tematikus megbeszélésén.

Vatican News

2024-ban a globális katonai kiadások összege: 2700 milliárd dollár

Caccia érsek az ENSZ hagyományos fegyverekről szóló október 24-i tanácskozásán bejelentette, hogy a Föld országai a 2024-es év során 2700 milliárd dollárt fordítottak fegyverkezésre, mely az emberiség történetében az eddigi legnagyobb összeg. Az ENSZ állandó szentszéki megfigyelője megjegyezte, hogy a globális katonai kiadások „drámai mértékben megnőttek”, tavaly elérve a megdöbbentő 2,7 billió dollárt, mely világtörténelmi csúcs, majd XIV. Leó pápa szavait idézte: „Hogyan történhet meg, hogy továbbra is eláruljuk a világ népeinek békevágyát a fegyverfelhalmozásról szóló propagandával, mintha a katonai erőfölény megoldaná a problémákat, pedig az még inkább táplálja a gyűlöletet és a bosszút, ahelyett, hogy az alapvető humanitárius szükségleteket és az átfogó emberi fejlődést támogatnák?”.  Caccia érsek hangsúlyozta, hogy „valójában ezek az erőforrások a félelem és a megosztottság állapotát tartják fenn, amely aláássa a béketörekvéseket”. „Sürgősen véget kellene vetni a robbanófegyverek, köztük a kazettás bombák lakott területeken történő használatának, melyek válogatás nélkül pusztítanak iskolákat, kórházakat és istentiszteleti helyeket is”.

Válogatás nélkül tartós károkat okozó fegyverek

Caccia érsek számára komoly aggodalomra ad okot a taposó aknákról szóló Ottawai egyezményből való közelmúltbeli kilépés. „Ezek a fegyverek válogatás nélküli és tartós károkat okoznak az egyes embereknek, a közösségeknek és a környezetnek, halálos örökséget hagyva maguk után jóval a konfliktusok befejezése után is. Az a tény, hogy bárki, különösen ártatlan civilek, véletlenül is aktiválhatják őket, összeegyeztethetetlen az emberiség alapelveivel és a nemzetközi joggal. Ugyanez az aggály vonatkozik minden olyan fegyverrendszerre, amely érdemi emberi ellenőrzés és felügyelet nélkül működik.” E fegyverek tekintetben Caccia érsek megjegyezte, hogy „az élettel és halállal kapcsolatos döntéseket nem szabad gépekre bízni. Éppen ezért a Szentszék határozottan támogatja az ENSZ főtitkár felhívását, hogy a következő év során tárgyalásokat kell folytatni egy, a halálos autonóm fegyverrendszereket tiltó, jogilag kötelező érvényű okmány megkötéséről. Időközben minden államnak tartózkodnia kellene ezek fejlesztésétől vagy használatától.”

Sürgős szükség van a fegyverkereskedelem megállítására irányuló állandó elkötelezettségre

A szentszéki megfigyelő szerint ugyanilyen sürgető probléma a „kis kaliberű és könnyű fegyverek (SAW) illegális kereskedelme”. Ezen fegyverek illegális elterjedése továbbra is a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai, különösen a gyermekek közül szedi az áldozatait, akiket gyakorta toboroznak bűnözői vagy terrorista csoportokba, megfosztják ártatlanságuktól és oktatásuktól, és elszakítják őket a jövőjüktől.” Ezért a Szentszék arra buzdítja a nemzetközi közösséget, hogy „hagyjon fel a fegyvereken alapuló biztonság illúziójával, és ehelyett fáradhatatlanul dolgozzon a párbeszéden, az igazságosságon és minden emberi élet méltóságán alapuló béke építésén. Ez egy alapvető feladat, amely folyamatos elkötelezettséget igényel” – zárta Gabriele Caccia érsek, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője az ENSZ közgyűlésének 80. ülésszakának a hagyományos fegyverekről szóló tematikus megbeszélésén tartott felszólalását.

26 október 2025, 10:26