Leó pápa a békéért imádkozott Assisi Szent Ferenc sírjánál: a világ a remény jeleit keresi
Benedetta Capelli / Gedő Ágnes - Vatikán
„Áldás, hogy ma eljöhettem erre a szent helyre. Közeleg Szent Ferenc halálának 800. évfordulója, és ez módot ad arra, hogy felkészüljünk ennek a nagy, alázatos és szegény szentnek a megünneplésére, miközben a világ a remény jeleit keresi” – mondta XIV. Leó pápa Assisiben, Szent Ferenc sírjánál, ahova az Olasz Püspöki Konferencia 81. közgyűlésének lezárására érkezett.
Reggel nyolc órakor szállt le a helikopter a Migaghelli stadionnál, majd a pápa autóval ment tovább az umbriai kisvárosba, ami a művészet, a történelem, az ájtatosság egyik fő központja. Évről évre zarándokok milliói keresik föl Assisit, köztük húsz pápa látogatta meg az elmúlt századok során. Ferenc pápa itt írta alá 2020-ban Fratelli tutti – kezdetű enciklikáját. Leó pápa fél kilenc után nem sokkal lerótta tiszteletét Olaszország fővédőszentjének sírjánál. Kilenc órakor beszédet mondott az olasz püspököknek az Angyalos Szűz Mária-bazilikában. Ezután Montefalcóban látogatást tett a Szent Klára Ágoston-rendi Kolostorban, és szentmisét mutatott be. A rá várakozó újságíróknak elmondta, hogy a békéért imádkozott Szent Ferenc sírjánál. „Mindig imádkozom a világ békéjéért, ezeknek a közösségeknek és az összes umbriai hívőnek a békéjéért”. „Sok szent földje ez, ahol vagyok. És örülök, hogy ma reggel Assisiben voltam és most itt, Montefalcóban vagyok, a nővérekkel szent légkörben – mondta a pápa, majd mindenkit arra szólított, hogy gondoljon az élet spirituális dimenziójára, mely nagyon fontos. Mindig keresni kell ezeket a kegyelemmel teli pillanatokat”.
