Leó pápa a filmvilág képviselőivel Leó pápa a filmvilág képviselőivel  (@VATICAN MEDIA)

A mozi legyen a remény laboratóriuma: Leó pápa találkozott a filmvilág képviselőivel

Szentévi audiencián fogadta a pápa a mozi és a film nemzetközi világának több, mint 160 képviselőjét; színészeket, rendezőket és más szakembereket. A 130 éve született mozgókép nemcsak szórakoztatni képes, hanem megnyitni az ember lelkét, új szemmel láttatni a valóságot, elgondolkodtatni, és főként reményt adni. Legyenek a béke és a remény építői – kérte tőlük XIV. Leó pápa.

Gedő Ágnes - Vatikán

A Kelemen-teremben tartott szombati audiencián a Szentatya hosszan elidőzött a rendezők, színészek, és a filmkészítésben részt vevő számos szakember társaságában, egyenként köszöntve őket. Hozzájuk intézett beszédében megállapította: a mozi fiatal művészet, álmodó és kicsit nyugtalan, még ha már be is töltötte századik életévét. Éppen ezekben a napokban lesz 130 éves, hiszen a Lumière - fivérek 1895. december 28-án tartották első nyilvános filmvetítésüket. A mozi kezdetben fény-árnyék játéknak tűnt, hogy szórakoztasson és elkápráztasson. Hamar kiderült azonban, hogy ezek a látványelemek képesek sokkal mélyebb valóságokat megjeleníteni, kifejezni az élet szemlélésének és megértésének vágyát, nagyságról és törékenységről mesélni, a végtelen utáni nosztalgiát bemutatni.

A pápai audiencia
A pápai audiencia   (@VATICAN MEDIA)

Mozgósítani a reményt

Leó pápa örömmel üdvözölte a filmvilág képviselőit, és mindazt, amit a mozi jelent: népi művészet a szó legnemesebb értelmében, mely mindenkiért születik és mindenkihez szól. Amikor a mozi fénye felgyullad a sötétben, egyből kiélesedik a lélek tekintete, mert a mozi képes a látszólag puszta szórakozást társítani az ember lelki utazásának elbeszélésével. A mozi egyik legértékesebb hozadéka éppen az, hogy segíti a nézőt magába nézni, új szemmel tekinteni léte bonyolultságára, olykor pedig újra fölfedezni egy cseppnyi reményt abból, amely nélkül létezésünk nem teljes. Vigasztal a tudat, hogy a mozi nemcsak mozgókép: hanem a remény mozgósítása! – jegyezte meg a Szentatya.

A mozi és a digitális világ

Amikor belépünk egy moziterembe, akkor átlépünk egy küszöböt. A sötétben és a csöndben a szem újra figyelni kezd, a szív hagyja magát megérinteni, az elme megnyílik az addig el nem képzelt dolgok előtt. Valójában ez a művészet koncentrációt igényel, jól tudják ezt azok, akik a filmvilágban dolgoznak. Műveikkel párbeszédbe lépnek azokkal, akik könnyedségre vágynak, de azokkal is, akiknek a szíve nyugtalan és értelmet, igazságosságot, szépséget keres. Ma folyamatosan működő digitális képernyők előtt élünk. Az információáramlás állandó. A mozi azonban sokkal több, mint egyszerű képernyő: vágyak, emlékek és kérdésfeltevések útkereszteződése. Érzékeny keresés ott, ahol a fény behatol a sötétbe és a szó találkozik a csenddel. A kibomló történetben a tekintet formálódik, a képzelet kitágul, és még a fájdalom is értelmet nyerhet.

A Szentatya köszönti az audiencia résztvevőit
A Szentatya köszönti az audiencia résztvevőit   (@VATICAN MEDIA)

Veszélyben a mozi

Városainkat a mozi és a színház gazdagítja, mert emberségesebbé teszi. Attól élő a város, ha kulturális tereket biztosít, amelyeket be kell laknunk, kapcsolatokat építeni bennük nap mint nap. Sajnos azonban a mozitermek aggasztó hanyatlásának vagyunk tanúi, és nem kevesek szerint maga a filmművészet és a moziélmény forog veszélyben. Leó pápa arra szólította az intézményeket, hogy ne törődjenek bele ebbe és működjenek együtt azért, hogy megerősítsék ennek a tevékenységnek a társadalmi és kulturális értékét. Az algoritmus logikája azt ismétli meg, ami „működik”, a művészet azonban megnyit annak, ami lehetséges. Nem kell mindennek azonnalinak és kiszámíthatónak lennie: védjük meg a lassúságot, ha kell, a csöndet, amikor beszédes, a különbözőséget, amikor provokál. A mozi, amikor hiteles, nemcsak vigasztal, hanem megszólít. Nevén nevezi a bennünk lakozó kérdéseket, és olykor a könnyeket is, amelyekről nem is tudtuk, hogy a lelkünket nyomják.  

Az emberi tapasztalat misztériuma

A szentévben az egyház arra hív minket, hogy zarándokoljunk a remény felé. A filmvilág képviselőinek jelenléte és mindennapos művészi munkája fényes jel. Mert ahogy a világ minden részéről Rómába érkező zarándokok, úgy ők a képzelet zarándokaiként vándorolnak; értelemkeresők, a remény elbeszélői, az emberség hírvivői. Az általuk megtett utat nem kilométerben mérik, hanem képekben, szavakban, érzésekben, megosztott emlékekben és közös vágyakban. Az emberi tapasztalat misztériumának zarándoklata ez, mely képes fölismerni a szépséget a fájdalom sebeiben is, meglátni a reményt az erőszak és a háború tragédiája közepette. Az egyház megbecsüléssel tekint a filmvilág képviselőire, akik a fénnyel és az idővel dolgoznak, arcokkal és tájakkal, szóval és csenddel. Szent VI. Pál azt mondta, hogy ha ők az igazi művészet barátai, akkor az egyház barátai is. A világnak, amelyben élünk szüksége van a szépségre, hogy ne zuhanjon kétségbeesésbe. Leó pápa is megújította ezt a barátságot, mert a mozi a remény laboratóriuma, olyan hely, ahol az ember rátekinthet önmagára és önnön sorsára. Legyen a mozi a Lélek művészete – kérte őket a Szentatya.

A pápa egyenként üdvözölt mindenkit
A pápa egyenként üdvözölt mindenkit   (@Vatican Media)

Hangot adni a szívben rejlő érzéseknek

Korunknak szüksége van a remény, a szépség és az igazság tanúira: művészi munkájukkal képesek lehetnek erre. A kép hitelességéhez visszanyúlva a mozinak hatalmában áll megóvni és megvédeni az emberi méltóságot. Ne féljenek szembenézni a világ sebeivel! Az erőszak, a szegénység, a száműzetés, a magány, a függőségek, az elfeledett háborúk olyan sebek, amik arra várnak, hogy meglássák és elmeséljék őket. A nagy mozi nem használja ki a fájdalmat: elkíséri, feltárja azt. Ezt tette minden nagy rendező. Hangot adni az emberi szívben rejtőző összetett, ellentmondásos, olykor sötét érzéseknek nem más, mint a szeretet gesztusa. A művészetnek nem kell elmenekülnie a törékenység misztériuma elől: meg kell hallgatnia azt, elidőznie előtte. Anélkül, hogy szájbarágós lenne, a mozi a maga hitelesen művészi formáival képes nevelni a látásmódunkat.

Sok-sok ember munkájából születik a film

A filmkészítés közösségi munka, a rendező és a színészek bravúrján túl több száz szakember zsenialitása szükséges hozzá: asszisztensek, futárok, kellékesek, elektrotechnikusok, hangmérnökök, sminkesek, fodrászok, jelmeztervezők, helyszín – és felvételvezetők, fényképészek és zeneszerzők, forgatókönyvírók, vágók, a speciális effektusok felelősei, producerek – remélem, nem hagytam ki senkit, sokan vannak!  - tette hozzá mosolyogva Leó pápa. Minden hang, gesztus, szakértelem együtt hozza létre a műalkotást. Testvéri és együttműködő légkörben vessék latba tehetségüket! A mozi maradjon mindig a találkozás helye, otthon azoknak, akik a dolgok értelmét keresik, legyen a béke nyelve. Soha ne veszítse el azt a képességét, hogy meglepjen, és továbbra is mutassa föl akár csak egy kis töredékét is Isten misztériumának. Legyetek a remény kézművesei! – búcsúzott a filmvilág képviselőitől XIV. Leó pápa.

A nemzetközi filmvilág szereplői
A nemzetközi filmvilág szereplői   (@Vatican Media)

 

15 november 2025, 14:09