Leó pápa és a szerviták nagykáptalanja Leó pápa és a szerviták nagykáptalanja   (ANSA)

Leó pápa a szerviták nagykáptalanjához: a közösségi alapítás karizmája a testvériség

„A ti legsajátosabb karizmátok a testvériség, mert benneteket nem egyetlen alapító hozott létre, hanem egy héttagú, valóban evangéliumi csoport” – fordult Leó pápa a szervita rend nagykáptalanjának 61 tagjához, akiket november 24-én hétfőn délben fogadott a Vatikánban, 215. rendi nagygyűlésük alkalmából.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek! Jó napot mindenkinek, Isten hozott Benneteket! – köszöntötte a Szentatya a szervita nagykáptalan résztvevőit és jelezte, hogy örömmel találkozik velük a 215. általános rendgyűlésükön. Ez a találkozó a forrásokhoz való visszatérést és egyben a jövőbe tekintést is jelképezi. A kettő ugyanis nem választható el egymástól: minél messzebbre megyünk vissza eredeteinkhez, annál inkább képessé válunk a teremtő munkára és a próféciára.

Első eredet-forrás az evangélium

Az első forrás, amelyhez mindig vissza kell térni, az evangélium. „Az alapítók számára a meghatározó szabály mindig az evangélium volt; minden más szabály csupán az evangélium kifejeződése és a teljes megélésének eszköze volt”. Ahogy Ferenc pápa írta a Megszentelt Élet Évére 2014-ben írt apostoli levelében: „Krisztus volt az ideáljuk, hogy teljesen ragaszkodjanak hozzá, odáig menően, hogy Pál apostollal együtt elmondhassák: „Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21). A fogadalmaknak abban állt az értelme, hogy a szenvedélyes szeretetüket a gyakorlatba is átültessék azok révén. Először is tehát térjünk vissza az evangéliumhoz! – foglalta össze első gondolatát Leó pápa.

Második eredet-forrása a Regulához való visszatérés

A rendi élet második forrása a Regulához való visszatérés, mely számukra Szent Ágoston Regulája – utalt Leó pápa a hét szervita alapító döntésére, akik az ágoston-rendiek reguláját tették meg saját eszményük alaptörvényének. A regula irányít aztán tovább a Konstitúciókhoz, az alapszabály értelmezéséhez és a rend történetéből származó lelki örökséghez. Ezek a források bizonyos értelemben az „egzegetikai, szentírásértelmezési kulcsot” kínálják a szervitáknak, amellyel a Lélek által olvashatják és értelmezhetik Isten Igéjének üzenetét.

Harmadik eredet-forrás a szegények kiáltásának újbóli meghallgatása

Végül a harmadik forrás a szegények kiáltásának újbóli meghallgatása. Ez egy visszatérés a mostani kegyelmi időhöz, mint kairoszhoz, amelyben értelmet nyer mindaz, amit az Úr adott a rendnek. A nagykáptalani találkozójukra választott téma nagyon jól kifejezi ezt: „Szolgának lenni egy polarizált világban, hogy a különbségeink megbecsülésével építsük azt, ami egyesít minket”. Leó pápa e három forráshoz való visszatérés legjobb megtapasztalásához a hagyományaikra jellemző három eszközt ajánlott, nem is csak alkalmi jelleggel, melyek a testvériség, a szolgálat és a máriás lelkület.  

A forráshoz visszatérés első eszköze a testvériség

Az első eszköz, a testvériség, mely a szerviták, vagyis a Mária Szolgálóinak szinte egyedülálló vonása a szerzetesrendek történetében, hogy nem egyetlen alapító, egy karizmatikus vezető, hanem hét barátból álló csoport, egy valóban evangéliumi csoport körül született meg. Az alapító tehát nem egyetlen személy, hanem több ember, akiket Krisztusban erős barátság kötött össze. Ez a mai világban egy különleges feladatnak és hivatásnak a jele, ez pedig a testvériség megélése és megvalósítása, különösen ott, ahol az embereket megosztják a konfliktusok, a vagyon, a kulturális különbségek, a faji vagy vallási hovatartozás. Mindezek jegyében a szerviták hivatása, hogy a barátság és a béke hordozói legyenek, ahogyan azt a Hét alapító tette a városukban, Firenzében, ahol egy testvérigyilkosságig megosztott légkörben a megbékélés és a szeretet hírnökeivé váltak.

A forráshoz visszatérés második eszköze a szolgálat

A Leó pápa ajánlotta második eszköz a szolgálat. A Rend első tagjai ugyanis úgy döntöttek, hogy „szolgák” lesznek, így is nevezték magukat, és hogy maga az alapítás első lépéseit a bigallói Fonte Viva Kórház szegényházában kezdték meg. Az alapítók itt a betegek, a zarándokok, a szegény nők szolgálatában álltak, minden idejüket és minden vagyonukat nekik szánták oda, hogy nincstelenül kövessék a nincstelen Urat. A szenvedés sebei közt Istennek nyújtott szolgálat tapasztalata vezette őket hamarosan arra, hogy találkozzanak Vele a Senario-hegyen folytatott szemlélődésében, az „Istenben egy szív és egy lélek” spiritualitásával (Regula, 3). Az evangélium szerinti élet ugyanis szenvedély Isten és az emberiség iránt, amely arra vezet, hogy ugyanolyan intenzitással szeressük a mennyet és a földet is. Mert csakis ebben az egységben születnek és érnek be a helyes döntések, amelyek ma, mint egykor, lehetővé teszik, hogy jelen legyenek ott, ahol testvéreik a leginkább sebezhetőek. Ebben az értelemben a pápa a szegények, a bevándorlók, a foglyok, a betegek szolgálatára bátorította őket, de azt is kérte, hogy kötelezzék el magukat az átfogó ökológia előmozdítására és a teremtésvédelemben, valamint az emberek védelmében.

A forráshoz visszatérés harmadik eszköze a máriás lelkiség

Végül a harmadik ajánlott eszköz a máriás lelkiség. A Rend legkorábbi története a hét alapítónak a „praecipui amatores Dominae Nostrae”, vagyis a „Nagyasszonyunk különleges szerelmesei” nevet adta. Továbbra is szolgálják a Mária iránti tiszteletet és odaadottságot az Egyházban, mely Isten Igéjén alapul, szilárd teológiai és egyháztani vonatkozásokkal. Ebben a tekintetben dicséretes a rend munkája, melyet a Marianum Teológiai Karán folytat, illetve amit a rájuk bízott számos Mária-kegyhely lelkipásztori gondozásán keresztül végeznek.

A kereszt tövében álló erős és hűséges Mária mutassa meg nekik, hogyan álljanak a világ nagyon sok keresztje mellett, ahol Krisztus ma is szenved testvéreiben, hogy vigasztalást, közösséget, segítséget nyújtson, a szeretet drága kenyerét adva nekik – ahogy a szerviták rendalkotmányának bevezetője is szól. Végül Leó pápa megáldotta a szervita nagykáptalan tagjait és Isten Anyjának közbenjárását kérte számukra.

 

 

25 november 2025, 18:02