Gyulafehérvári szeminaristák a vatikáni intézményekben tett tanulmányi zarándoklatukról
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Római tanulmányi- és zarándokút a diakónus- és papszentelés előtt
András István atya, főiskolai rektor, Csibi Levente, Lázár Hunor, Melega Ferenc hatodéves diakónusok, illetve Antal Endre, Barna Miklós, Kiss Szilárd ötödéves akolitusok jártak Rómában a múlt héten, hogy főpásztoruk, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek vezetésével végiglátogassák a legfontosabb szentszéki dikasztériumokat. Február 9-én kezdték a zarándokutat rögtön Péter apostol sírjánál, majd a sor végén szombaton érkeztek a Vatikáni Rádióba, ahol miután megismerkedtek a „Pápa rádiójával” rögtön mikrofon elé is álltak, hogy beszámoljanak az élményeikről, melyet végül Gergely érsek atya összegzett.
Rómában van a világegyház szíve és ezt meg kell tapasztalni
Lázár Hunor óriási odaadottságot és lelkesedést látott a „betekintés” során a vatikáni hivatalokban dolgozó személyek tevékenységébe. Számára egy teljesebb kép rajzolódott ki a beszámolók nyomán a Vatikán belső működéséről és látta, ahogyan a világ minden tájáról érkező ügyekkel foglalkoznak, ezért ők valamiképpen a Szentlélek által megszólított emberek. Barna Miklóst az érdekelte és ezt meg is kérdezte a helyszínen, miként tudnak kapcsolatot tartani a valós világgal, éppen ezért csodálattal töltötte el, hogy ők nem annyira papírt látnak maguk előtt, hanem konkrét személyeket és így ők is éppúgy Isten népét szolgálják, csak egy más formában. A hiányzó közvetlen kapcsolatot, a tekintetek visszajelzését náluk a hit pótolja, mégpedig a magvető lelkületével, aki miután elvégezte a munkáját bizalommal vár, tudva, a növekedést az Úr adja.
Amit tapasztaltak, az bátorítás és erősítés a papság felé vezető úton
Kovácsa Gergely érsek: Közel 23 éves szentszéki szolgálatom folyamán nyertem azt a meggyőződést, hogy el kell jönni Rómába, hiszen itt van a világegyház szíve és ezt meg kell tapasztalni. Éppen ezért a programot is úgy állítottam össze, hogy az „tanulmányút” legyen, hiszen elmegyünk a dikasztériumokba, ahová később már nem térnek be, mert inkább Róma lelki helyeit látogatják majd. Ugyanakkor ez a tanulmányút „zarándokút” is, éppen ezért hétfőn reggel tudatosan Szent Péter sírjánál, az ottani nekropolisz ásatásainál kezdtünk. A dikasztériumoknál pedig nem is annyira arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik pápa mikor hozta létre, hanem arra, hogy miként segíti a világegyház működését, de egészen konkrétan, hogy például hozzánk Erdélybe hogyan jut el a Szentatya hangja. A lelkipásztori munka során fölmerült nehézségek és nehézségek a levegőben maradnak, vagy kaphatunk hozzá támogatást, segítséget…? Így a hétvégén most nekem az a tapasztalatom, hogy mindenütt nagyon szívesen és szeretettel fogadtak és olyan válaszokat és bátorítást adtak, ami konkrétan a diakónus- és papszentelés előtt álló fiataloknak megerősítés és bátorítás, mint a képzés és a papi lelkület fontossága, mert anélkül elveszünk. A ma világ szétsodor bennünket és úgy gondolom, hogy nemcsak a hitükben erősödtek meg, hanem a papság felé vezető úton egy hátteret kaptak, támogatást és bátorítást, ezért hiszem, hogy olyan csomaggal mennek haza, mely őket kísérni fogja még éveken át. Kétévente tartunk ilyen zarándokutat az ötöd- és hatodéves kispapoknak és én most azt tapasztaltam, hogy a csapat jókedvű és lelkes. Nekem is jót tett az út, engem is megerősített, ahogy nekik is mondtam: Fiúk, nekünk együtt kell harcba mennünk, egymásra kell számítanunk, és ha ebben megerősödünk, ez nekünk mindnyájunknak jó lesz!
