„Nagy ajándék, hogy ilyen környezetben szolgálhatom a hazámat” – Kveck Péter szentszéki nagykövet
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
„Átadta kormánya megbízólevelét…” – adtuk hírül a hétfői eseményt, de mit is jelent ez konkrétan? Csak egy egyszerű formális gesztus ez, vagy ki is bontja a levelet…?
A „megbízólevél átadása” – amint a neve is sugallja – azt jelenti, hogy a nagykövet hoz magával egy megbízólevelet, amit a mi esetünkben a köztársasági elnök állít ki, és átadja a fogadó ország államfőjének, ebben az esetben a Szentatyának. Ebben a megbízólevélben az áll, hogy megbízza az illető misszióvezetőt a nagykövetség vezetésével és a fogadó fél figyelmébe ajánlja. Ez tehát mintegy az új misszióvezetőnek a legitimácója a fogadó állam államfője felé.
Ennek van-e egy megelőző formális lépése otthon, amikor a megbízó fél átadja a megbízólevelet?
Az átadásnak az a megelőző aktusa, hogy amikor megtörténik az új misszióvezető kijelölése, akkor a küldő fél, tehát most a magyar fél kér egy úgynevezett agreement-t (beleegyezést) a fogadó féltől, ami azt jelenti, hogy ez egy hivatalos diplomáciai kérés, ami arra irányul, hogy elfogadja-e őt, mint az adott ország leendő képviselőjét. Hogyha erre igenlő a válasz, akkor erre elkészül a megbízólevél és a nagykövet a kiutazása után átadja ezt.
Mire ad lehetőséget egy ilyen személyes találkozás?
Azon túl, hogy átadtam a megbízólevelemet, lehetőség nyílt rá, hogy személyesen beszéljek a Szentatyával, ami egy nagyszerű lehetőség volt, hiszen először volt alkalmam ilyen találkozásra.
Milyen nyelven beszéltetek?
Megkérdeztem a vatikáni protokollt és ők az angol nyelvet ajánlották, ami a Szentatya anyanyelve, így aztán angol nyelven folyt a megbeszélés.
Akkor gyorsan és könnyen ment minden…?
Minden gördülékenyen ment és az volt a benyomásom, hogy a Szentatya rendkívül jól fel volt készülve erre a megbeszélésre. Nagyon világosan tudta, látta Magyarország pozícióit sok területen és nagyon jó kérdéseket tett fel. Egyértelműen láttam, hogy nagyon odafigyel arra, amit a partnere mond és azt mondhatom összegzésként, hogy ez egy nagyon gyümölcsöző, nagyon produktív szűk félóra volt, amit eltöltöttünk.
A találkozó végén volt ajándék-átadás?
Igen. A Szentatyának vittem ajándékba egy üveg magyar misebort. Hozzá az volt a javaslatom, hogy mivel Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka is kapott már korábban egy ilyen üveg misebort, válasszon ki a két egyházfő egy olyan ünnepet, mely mindkét félnél ugyanarra a napra esik a saját egyházukban, és azon a napon ezzel a miseborral misézzenek mind a ketten, egyikük Rómában, a másikuk pedig Isztambulban, ami egy szép ökumenikus gesztus lenne, amihez a magyar fél a maga eszközeivel hozzájárulhatott.
Hozzájárult a két fél…?
A Szentatya nagyon kedvezően fogadta ezt a lehetőséget.
Nagykövet úr, ez Neked már a sokadik akkreditációs találkozásod. Kairó és Buenos Aires után, ez a mostani találkozás Leó pápáva miben volt más és különböző a megelőzőkhöz képest?
Azt mondhatom, hogy ilyen hosszú és mély párbeszédre nem volt alkalmam a korábbi megbízólevelek átadásakor, mert azok sokkal rövidebbek voltak és az volt a korábbi tapasztalatom, hogy ezek főleg formális, udvariassági jellegű gesztusok voltak, most viszont a Szentatyával egy érdemi és lényegre-törő párbeszéd bontakozott ki a két fél kapcsolatáról és arról, hogy hogyan látunk bizonyos nemzetközi kérdéseket.
Olyan a Szentatya lelki vonásaiban, mint amilyennek messziről látjuk…?
Ige, igen, abszolút mértékben! Én pontosan olyan benyomásokat szereztem róla, mint amit korábban is elképzeltem róla a médiából szerzett információk alapján. Áradt belőle az érdeklődés, a krisztusi szeretet, a megértés. Egyszerűen, a Szentatya jól tud gondoskodni arról, hogy a tárgyalópartnere is jól érezze magát a megbeszélés során és ez nagy talentum.
Ugye ketten voltatok együtt, zárt ajtók mögött…?
Igen ez egy négyszemközti beszélgetés volt.
A szentszéki nagykövet is nagykövet, de hogyan is tudja itt a vatikáni környezetben hasznosítani eddigi tapasztalatait?
A Vatikán több szempontból más, mint egyéb diplomáciai állomás, de azért itt is vannak olyan dolgok, amiket az ember máshol megtanult és hasznosítani tudja itt is. Mindenekelőtt abból kell kiindulnia, hogy mint más állomáshelyeken, a diplomácia itt is emberi kapcsolatrendszereken nyugszik. Egy nagykövet megítélése nagyrészt azon múlik, hogy mennyire tudja a saját országát kedvező színben feltüntetni, a fogadó országgal mennyiben képes kapcsolatokat építeni, mennyiben képes barátokat szerezni Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy ezek a mechanizmusok a Szentszéknél is így működnek, tehát itt is bármelyik nagykövetnek arra kell törekednie, hogy jó viszonyban legyen a fogadó ország képviselőivel, és olyan dolgokat mondjon, mutasson, értessen meg Magyarországról, amelyek révén felerősödhet a barátság a két fél között.
Az egymással való kapcsolattartásnak nagy lehetőségi feltétele a nyelv, a nyelvek. Neked milyen nyelveket volt lehetőséged megtanulni?
Gyermekkorom óta nagy érdeklődést éreztem és mutattam a nyelvek iránt és ez tulajdonképpen egyfajta hobbi is nálam. Már az általános iskolában, a gimnáziumban – amikor az orosz kötelező volt – ez volt az első idegen nyelv, amit tanultam, aztán a gimnáziumban elkezdtem németül és latinul tanulni, később jött hozzá az angol, a spanyol és még arabul is megtanultam az idők folyamán.
Arabul hol tanultál?
Tizenkét évet szolgáltam Egyiptomban és mellékállásban, úgy érdeklődésből tanultam meg arabul.
Melyik a kedvenc nyelved?
Nehéz ezt megmondani, ahogy egy szülőnek is egyformán kedvesek a gyerekei, én is egyformán szeretem ezeket a nyelveket és arra törekszem, hogy mindig új dolgokat fedezzek fel bennük, hobbiból is szeretek ezekkel foglalkozni, összehasonlítani őket, eljátszadozni a szavakkal, a kifejezésekkel.
A kecskeméti piaristáknál tanultál. Mit hoztál magaddal az érettségi tarisznyájában?
A „kegyes” atyáktól, ahogy régen nevezték őket, sok mindent tanultam. Sok ajándékot kaptam tőlük, amit az érettségi után magammal vihettem. Ott érlelődött meg igazán a hit bennem, ahogy a gyermeki hitből felnőtt hitté vált és tudatosult bennem, hogy ami engem érdekel, azt valójában „diplomáciának” hívják. Akkor kezdtem érdeklődni a diplomáciai pálya iránt, az idegen nyelvek, a történelem és a politika ismerete után. De hát nemcsak ismereteket jelentett ez, hanem a felnőttá válás, a személyiség-formálás egy nagyon fontos szakasza is volt, az önmagunkkal és a munkánkkal szembeni igényességet is ők ültették belém, amiért nagyon hálás vagyok mind a mai napig. És nagyon kiváló példaképeket ismertem meg közöttük, akikre a mai napig nemcsak szeretettel gondolok vissza, hanem az is sokszor megfordul a fejemben, hogy ők vajon egy egy-egy nehéz helyzetemben vajon hogyan oldanák meg azt a dolgot.
És végül, sok világváros után, hogy tetszik Róma?
Róma csodálatos. Teljes mértékben azonosulni tudok azzal a 15. században itt élt gyóntatónak, Lászai Jánosnak a gondolatával, akinek a sírján olvasható: „Róma mindnyájunk hazája”. Abszolút egyetértek vele, nemcsak mint katolikus magyarnak, hanem mint a történelem, a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő embernek is egy nagy ajándék, hogy egy ilyen környezetben dolgozhatok és szolgálhatom a hazámat.
