Leó pápa a nápolyi papokhoz és szerzetesekhez: Az evangélium örömével építsetek közösséget
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Lelkipásztori gondoskodás az emberi szív és kapcsolatai ápolásában
A Szentatya beszéde kezdetén Ferenc pápa 2015-ös nápolyi látogatásának egyik mondatát idézte: „Nápolyban soha nem volt könnyű az élet, de soha nem volt szomorú sem! Ez a ti nagy erőforrásotok: az öröm, a vidámság”. Leó pápa is azért jött most, hogy osztozzon ebben az örömben. A barátság és a testvériség szellemében az emmauszi tanítványok történetéből a lelkipásztori törődés mozzanatára irányította a figyelmet. A két tanítványhoz hasonlóan gyakran mi is anélkül járjuk az utunkat, hogy képesek lennénk értelmezni a történelem jeleit. Néha elkeseredve és csalódva, máskor szomorúan és megtörve érezzük magunkat, Jézus azonban mellettünk áll, velünk jár, kísér minket, hogy megnyisson minket egy új világosság felé, mert ilyen az ő törődő hozzáállása – szólt a pápa. A gondoskodás ellentéte az elhanyagoltság. Ilyenek lehetnek a városi utcák és terek, még jobban a külvárosban, ám a legfőbb gond magának az életnek az elhanyagolása. Leó pápa erre a belső törődésre gondol, ami a szívünkről, emberségünkről és kapcsolatainkról való gondoskodást jelenti. Mindez napjainkban felelősségteljes szerepet ró az egyházi személyekre, a papokra, a férfi és női szerzetesekre, mert a szolgálat terhe bizonyos szempontból ma még nehezebbé vált, mint a múltban.
A lelkipásztori munka folyamatosan megtestesíti az evangélium üzenetét
Nápoly ezerszínű város, ahol a múlt kultúrája és hagyományai keverednek a modernitással és az innovációval. Nápoly olyan város, ahol a spontán és pezsgő népi vallásosság összefonódik a társadalmi élet számos törékenységével, főként a szegénységgel. Nápoly ősi, mégis állandó mozgásban lévő város, amelyben sok szépség lakozik, ugyanakkor sok szenvedés, sőt erőszak teszi próbára. Ebben az összefüggésben a lelkipásztori munka folyamatosan megtestesíti az evangélium üzenetét, hogy a keresztény hit ne maradjon csak érzelmi esemény, hanem mélyen hassa át a társadalom életét. A Szentatya együttérzéssel tekint a papok erőfeszítéseire, amikor meghallgatják a rájuk bízott emberek történeteit, hogy kitartsanak az evangélium iránti elkötelezettségükben, hogy reményteli horizontokat kínáljanak nekik és jó választásokra ösztönözzenek őket. A pápa a fáradt családokra és a gyakran eltévelyedett fiatalokra gondol, akiket pedig kísérni szeretnének, főként amikor a plébániák és a közösségek ajtaján kopogtatnak. A papok olykor tehetetlenek és zavartak, amikor nyelvezetük és tetteik alkalmatlannak tűnnek a mai kérdések és kihívások előtt, főként a legfiatalabbak körében. Az emberi és lelkipásztori teher kétségtelenül nehéz, azzal a kockázattal jár, hogy lehúz, kifáraszt és kimeríti energiáinkat, és időnként tovább súlyosbíthatja egy bizonyos magány és a lelkipásztori elszigeteltség érzése.
Állandóan tápláljuk személyes kapcsolatukat az Úrral az imádságban
Ehhez gondoskodásra van szükségünk – állapította meg a Szentatya. Mindenekelőtt belső és lelki életükre kell vigyáznunk, állandóan táplálva személyes kapcsolatukat az Úrral, imádságban és ápolva azt a képességet, hogy meghallgassuk, mi mozog bennük, hogy felismerjük és hagyjuk, hogy a Lélek megvilágosítsa őket. Bátorság kell ahhoz is, hogy megálljunk, hogy ne féljünk megkérdezni az evangéliumot a személyes és lelkipásztori helyzeteinkkel kapcsolatban, hogy ne redukáljuk a szolgálatot puszta elvégzendő feladattá. A lelkipásztori gondoskodás magában foglalja a testvériséget és a közösséget is, az Istenben gyökerező testvériséget, amely barátságban és kölcsönös kísérésben, valamint lelkipásztori projektek és kezdeményezések megosztásában fejeződik ki. Minthogy napjainkban jobban ki vagyunk téve a magány hatásainak, egy összetettebb és széttöredezettebb kulturális környezetben élve, éppen ezért a testvériség ápolását lehet szolgálni a „közös élet lehetséges új formáival”, amelyekben a papok segíthetik egymást és közösen fejleszthetik a lelkipásztori tevékenységet. Az egyes egyházmegyékben terjedő bizonyos individualizmusra „a testvériség választásával lehet válaszolni”, a kornak és a terület valóságának megfelelő konkrét formákat keresve, de mindig apostoli szemlélettel, missziós stílussal, testvériséggel és az élet egyszerűségével”.
Az Egyház a közösség misztériuma, építsük!
Ne feledjük, hogy a közösség iránti igény elsősorban minden megkereszteltet érint, akik arra hivatottak, hogy Krisztus egyetlen Egyházát alkossák. Ezért erősíteni kell azt minden emberi és lelkipásztori kapcsolatban, amelyekben elsődleges szerepet játszanak a világiak és a lelkipásztori munkatársak. Az Úr követésében való együtt-járás és az evangelizáló küldetés előmozdítása, a különböző karizmák és szolgálatok mind-mind az Egyház identitását szolgálják, hiszen az Egyház a közösség misztériuma, és minden ember, a keresztséggel kezdve, arra hivatott, hogy az épület élő köve, az evangélium apostola, Isten Országának tanúja legyen. Elismeréssel szólt Leó pápa a nápolyi egyházmegyei zsinat eredményeiről, amely új életet lehelt az egész egyházi közösségbe, ugyanakkor továbbra is arra kéri a lelkipásztorokat, hogy őrizzék meg a szinódus módszerét, vagyis a kölcsönös meghallgatás gyakorlását és egy olyan együttműködést, amely senkit sem zár ki. Ez a küldetés mindenki hozzájárulását igényli. Egy olyan városban, amelyet egyenlőtlenség, ifjúsági munkanélküliség, iskolai lemorzsolódás és a családok törékenysége jellemez, az evangélium hirdetése a papok, szerzetesek és világiak közös feladata. Mindenki aktív résztvevő a közös lelkipásztori küldetésben és nem csupán munkatársként, hanem közös elkötelezettséggel és tanúságtétellel szolgálva egy élő közösség megteremtését. Egy olyan közösséget, amely képes olyan utakat megtervezni és javasolni, amelyek segítenek az embereknek megélni az evangélium tapasztalatát, és inspirációt meríteni belőle Nápoly városának megújításához.
Legyetek Krisztus tanúi ezért az Egyházért, ezért a városért, legyetek a jövő magvetői!
Végül Leó pápa a város védőszentjére, San Gennaróra, a többi helyi szentre és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízta őket, majd arra emlékeztette őket, hogy részesei az Úrnak a népe iránti mély szeretet-történetének, mely már előttük elkezdődött, és nem is velük ér véget. Ne féljetek, ne csüggedjetek, és legyetek Krisztus tanúi ezért az Egyházért és ezért a városért, a jövő magvetői! – szólt Leó pápa, majd áldását adta a jelenlévőkre.
