Leó pápa homíliája Riminiben: az Egyházban a tekintély minden szinten szolgálatot jelent
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Az Egyházban a tekintély minden szinten szolgálatot jelent
Leó pápa nagy örömmel celebrálta a szentmisét Rimini egyházáért egy intenzív nap csúcspontján, melynek során ellátogatott San Marino Köztársaságba és a „Népek Barátságának Találkozójára”. Most, hogy belépünk az Úr napjába, itt az ideje, hogy megünnepeljük azt a Misztériumot, amely értelmet ad mindennek, és amely minden lelkipásztori tevékenységünk csúcspontja és forrása. A vasárnapi evangéliumban (Mt 16,13-20) Jézus megkérdezi tanítványaitól: „Kinek tartatok engem?” (15. v.). Péter mindannyiuk nevében így válaszol: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16. v.). Mi is, két évezred után, arra kaptunk hivatást, hogy megújítsuk ugyanezt a hitvallást: azért vagyunk itt, mert hisszük, hogy Jézus a Messiás, az Atya örök Fia, akit felkentek és elküldtek a világba, „hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28). Igen, kedveseim, Péter szavaival felismerjük az igazságot, amely örömmel és reménnyel tölt el minket, és megtaláljuk az életre vezető utat: Isten útját, aki az emberiség szolgálatába áll (vö. Fil 2,5-8), a Mesterét, aki lehajol, hogy megmossa tanítványai lábát (vö. Jn 13,12-15), a Pásztorét, aki feláldozza magát nyájáért (vö. Jn 10,11). És ebben a fényben tekintünk Jézus gesztusára, amikor átadja Péternek a kulcsokat (vö. Mt 16,19-20), mert az Egyházban a tekintély minden szinten szolgálatot jelent – állapította meg a Szentatya.
Legyünk igaz és bölcs sáfáraivá mindazon javaknak, amelyeket Isten ránk bízott!
A pápa, a püspökök, a papok és a diakónusok az elsők, akik így éljenek, és Isten egész népének csatlakoznia kell hozzájuk, mindegyikük a maga sajátos hivatása szerint. Isten szolgája, Don Oreste Benzi nagyon jól tanúskodott erről közöttetek, amikor ezt mondta: „Hivatásunk abban áll [...], hogy engedjük magunkat hasonlóvá válni Krisztushoz, a szegényhez, Krisztushoz, a szolgához, Krisztushoz, aki engesztel a világ bűneiért, Krisztushoz, a megtestesült Istenemberhez, aki közöttünk él a közvetlen osztozás formájában, a legkisebbekkel kezdve”. Az Egyházban ugyanis a „kötés” és „oldás” küldetése, miközben egyrészt azok szerepére vonatkozik, akik az Úr nevében hivatottak a tekintély gyakorlására, másrészt egy olyan stílust és feladatot ír le, amely minden megkeresztelt embert érint: átölelni, újra egyesíteni, befogadni, szabadítani, megbocsátani és felszabadítani mindazokat, akik a bűn és annak következményeinek foglyai, igaz és bölcs sáfáraivá lenni mindazon javaknak, amelyeket Isten ránk bízott, hogy mindannyian együtt, szeretetben, mindenki javára munkálkodhassunk.
Minden, amik vagyunk és amink van, Isten ajándéka
Az első olvasmányban (Iz 22,19-23) Izajás próféta Sebnáról szólt, egy tisztviselőről, akire Ezekiás király nagyszabású vallási, erkölcsi és társadalmi megújulási tervet bízott Jeruzsálemben és Júda királyságában. A becsvágy és a kapzsiság miatt azonban ez a hatalmas ember visszaélt a ráruházott hatalommal, vagyont gyűjtött magának, barátainak és rokonainak, és másokon uralkodott. Elfelejtette, hogy az ügyben, amelybe Ura bevonta, a legfontosabb nem a gazdasági eszköz és a hatalom, hanem az a lehetőség, hogy ezeken keresztül előmozdítsa az újjászületés tervét az egész közösség javára. Ezért elbocsátották, és küldetését Eljákimra bízták, aki egy becsületes, a befolyásolástól mentes ember volt, akinek igazlelkűsége olyan szilárd volt, mint a falba vert szög, a próféta szavai szerint (lásd Iz 23,23). Az üzenet világos: minden, amik vagyunk és amink van, Isten ajándéka, amelyet ránk bíztak, hogy az ő kezében az igazságosság üdvösségének eszközei lehessünk egymásért, kezdve azokon a helyeken és embereken, akikkel nap mint nap élünk és dolgozunk, hogy nagy és nyitott szívvel elérhessük az egész világot.
Isten szívével szeressünk, útjainkat igazítsuk az Ő útjához és gondolatainkat az Ő gondolataihoz!
A második olvasmányban Szent Pál Isten terveiről beszél, és azt mondja, hogy azok kifürkészhetetlenek: nem is annyira érvelésének bonyolultsága miatt, hanem szeretetének lefegyverző mérhetetlensége miatt, amely felülmúlja minden képességünket és elvárásunkat, „mert tőle” – mondja az Apostol – „és általa és érette van minden” (Róm 11,36). Isten egyszerű, mert tiszta szeretet, és arra hív minket is, hogy olyan szívvel szeressünk, mint az övé, útjainkat az Ő útjához és gondolatainkat az Ő gondolataihoz igazítva (vö. 33. v.). Az őszinteség, a nagylelkűség és a jóindulat ezen értékei köztudottan kedvesek Romagna népének, akik őszinték, vidámak, szorgalmasak és segítőkészek. Ezt bizonyítja a számos szent és boldog példája, akik itt születtek, itt gyakorolták a szeretetet és megélték az evangéliumot, néha a vértanúságig menően. Ezt bizonyítja a folyamatos elkötelezettség a különböző egyházi csoportokban, plébániákon, családokban, a Katolikus Akcióban, különféle mozgalmakban és egyesületekben, valamint a keresztény nevelésben és a karitatív munkában. Bizonyára e gazdagság, valamint az adriai partvidék és a hátország természeti és művészi szépsége miatt érkezik ide minden évben annyi ember nyaralni Olaszország és a világ minden tájáról – szólt elismeréssel Leó pápa a népszerű és közkedvelt tartományról.
A kikapcsolódás azt jelenti, hogy találkozunk önmagunkkal és megbékélünk önmagunk legbensőbb lényével
Ezzel kapcsolatban a Szentatya arra buzdította a romagnai híveket, hogy folytassák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy ez a régió ne csak a pihenés és a szórakozás révén legyen befogadó, hanem a lelkülete által is. Szent II. János Pál, aki sok évvel ezelőtt itt járt, erről a hivatásról beszélve hangsúlyozta, hogy „a pihenés nem azt jelenti, hogy elszakadunk önmagunktól. Inkább azt jelenti, hogy találkozunk önmagunkkal és megbékélünk önmagunk legbensőbb lényével” – tanította az 1982. augusztus 29-én itt bemutatott szentmisén. A világ, amelyben élünk, számos kikapcsolódási formát kínál, amelyek közül néhány azonban inkább szétszóródáshoz és romláshoz vezet, mintsem az igazi „önmagunkhoz való visszatéréshez”, és ürességet hagy a szívben. Vannak, akik „menekülésnek” nevezik ezeket, mintha a hétköznapi élet egy börtön lenne, amelyből ki lehet szabadulni. De mi tudjuk, hogy a legigazibb hely a pihenésre, az Istennel való találkozásra és az igazán egymással való találkozásra nem kívül, a káoszban van, hanem önmagunkban, lelkünk mélyén.
Ápoljuk és adjuk tovább a nyitottságot és a vendégszeretetet
Keresztény közösségként ezért különösen arra vagyunk hivatottak, hogy ápoljuk ezt a tapasztalatot, és adjuk tovább azt a nyitottság és a vendégszeretet által, mind személyesen, mind intézményesen, egyházaink gondoskodása és összeszedettsége által, a segítőkészségünk és a szeretet felajánlásának készsége révén. Ez vonatkozik mind azokra, akik egy évnyi munka után megérdemelt pihenésre vágynak, mind azokra, akik testileg és lelkileg sebzetten menedéket, élelmet és segítséget keresnek hazájuktól távol. Püspökötök az egyházmegyéhez írt levelében ezt írta: „Az ima, az egység, a meghallgatás, a bátorság, az egyszerűség, a hála, a szépség [...] olyan magatartást kíván jelezni, amely mindig jelen van az élet minden területén”. Kedves fivéreim és nővéreim, miközben ismét ezt a fontos meghívást intézem mindnyájatokhoz elmélkedésetek és elkötelezettségetek számára, ismét köszönöm a fogadtatást, a hittel és örömmel teli részvételeteket, és a Boldogságos Szűz Mária, Szent Gaudentius püspök és védőszentjeitek közbenjárására bízlak benneteket – zárta a Rimini kikötőjében tartott zárószentmise homíliáját XIV. Leó pápa.
