Élő templomok: Sajgó Balázs atya elmélkedése a lateráni bazilika felszentelése ünnepére

A lateráni bazilika felszentelésének ünnepén első olvasmányként Ezekiel próféta látomását olvastatja fel az Anyaszentegyház. A látomás szerint a prófétát egy angyal vezeti a jeruzsálemi templom kapuja elé, ahol látja a templom küszöbje alól felfakadó vizet, és azt, ahogy ez a víz mindent és mindenkit meggyógyít, ahová eljut. Folyóvá alakul és amerre árad, minden lény életre kel, minden kivirul. A templomnak, mint helynek szentségét tárja elénk e látomás.

Az evangéliumban Jézus dühös. Ostort fon, asztalokat borogat, embereket küld ki, mert Atyja házát meggyalázták, s a tanítványok eszébe jut Jézus magatartása láttán a 68. Zsoltár 10. versének sora: „A házadért való buzgóság emészt, rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak”. A szent hely meggyalázása a Legszentebb meggyalázása is egyben, mert nemcsak kövekről, falakról, tornyokról van itt szó, hanem azokról az élő, lelki valóságokról, amelyeket a Szent Istennel való kapcsolat szül és tart meg.

Jézus szavai: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” – nemcsak a jeruzsálemi templomra vonatkoznak. Vonatkoznak minden templomra – és minden ember szívére is, mert a feltámadott Krisztus után már a testünk, életünk is Isten temploma, ahogy Szent Pál apostol is megfogalmazza az ünnep második olvasmányában (vö. 1Kor 3,16).

Itt kapcsolódunk a Lateráni Bazilikához is, az „összes templom anyjához”, amely nem pusztán egy római épület, hanem a látható jele annak, hogy Krisztus Egyháza valóságos, látható közösség: Isten lakóhelye a történelemben. Az Egyház, mint templom – és benne mi, mint élő kövek.

Egy faluban új, modern templomot építettek. A régi, kis fatemplom padjai kopottak, nyikorgók voltak, az ablakokon befújt a szél. Amikor a régi templomot bezárták, sokan sírtak. Egy idős asszony így mondta: „Itt tanultam meg imádkozni. Itt hallottam először, hogy Isten szeret. Az a pad, ahol ültem, nem volt kényelmes, de ott gyógyult meg a lelkem.”

Egy fiatal pap ezt hallva így szólt: „Az új templom szép, de ha nem tanulunk meg újra Istenre figyelni benne, csak csillogó épület lesz. A régi pad értékét nem a fája adta – hanem a lelkek, akik benne imádkoztak.”

Egy szép, méltóságteljes, tágas és díszes templom akkor szolgálja Isten dicsőségét, ha azon a helyen, másokkal együtt átadom magam Istennek, másokkal együtt „beleimádkozom” magam Istenbe és Szentlélekkel telített lesz a levegő, mert azon a helyen minden megtörténik, amit Isten akar tenni az emberrel.

Az Isten pedig az emberrel csak a jót akarja, még akkor is, ha sokszor fájdalmas ez a folyamat:

1.⁠ ⁠Megtisztítja szívünk templomát.

Jézus Krisztus ma is „ostort fon”, hogy kiűzze a zűrzavart, önzést, haszonszomjat a bensőnkből. Mit hordozunk, ami „vásárcsarnokká” teszi a szívünket? Vissza tudjuk adni Istennek a belső csend helyét?

2. Segít abban, hogy ezáltal át tudjuk adni magunkat Neki teljesen.

3. Az önátadás által közelebb kerülünk Őhozzá és egymáshoz és ebből születnek igazi, mély találkozások.

A Lateráni Bazilika ünnepe ezért arra is hív, hogy megbecsüljük a templomainkat. Nem csupán falak ezek – hanem találkozások helyei: Isten és ember, ember és ember között.

4.⁠ ⁠A hit nem pusztán építmény – hanem élet.

Jézus testének templomát lerombolták – de feltámadt. Isten temploma mindig él, ha van, aki hisz, és ha van, aki a hitét életté formálja. A legnagyobb templom nem kőből, hanem szeretetből épül.

A világban sok templomot elhagynak. De a valódi kérdés ez: el tudja-e hagyni Isten templomát a szívünk?

Amíg ott van benne buzgóság, ima, bocsánat, szeretet – addig él. És ha néha úgy is érezzük, megrepedezett a mi belső templomunk, Krisztus mindig újraépíti – „három nap alatt” is, ha szükséges.