Ferenc pápa: Afrikát becsülni kell, nem kifosztani

Somogyi Viktória - Vatikán

Szentatya, ön jezsuita lett, többek között azért, hogy Japánba menjen misszionáriusnak...

Ferenc pápa: Igen ez igaz.

Mit maradt meg ebből azóta?

Ferenc pápa: Azt hiszem, mindig is érdekeltek a perifériák. A perifériákra belülről tekintek, nem csak azért, mert intellektuálisan érdekelnek. És ez az, ami bennem megmaradt, hogy túllépjek a határokon.

Azt mondta, hogy „Afrika soha nem szűnik meg meglepetést okozni”. Ön szerint ennek a meglepetésnek mekkora része tulajdonítható azoknak a misszionáriusoknak, akikkel találkozott?

Ferenc pápa: Ami a legjobban meglep a misszionáriusokkal kapcsolatban, az az a képességük, hogy megjelennek az adott területen, tisztelik a kultúrákat és hozzájárulnak fejlődésükhöz. Nem teszik gyökértelenné a népet, éppen ellenkezőleg. Amikor látok misszionáriusokat – és mindig vannak olyanok, akiknek nem sikerül –, megjegyzem, hogy a katolikus misszionáriusok nem térítenek erőszakosan (prozelitizmus), hanem hirdetik az Evangéliumot az adott hely kultúrájának megfelelően. Ez a katolicizmus, a kultúrák tisztelete. Katolikus kultúra mint olyan nincs. Igen, van katolikus gondolkodás, de minden kultúra abban gyökerezik, ami katolikus, és ez már a Szentlélek működésében is megtapasztalható Pünkösd reggelén. Ez nagyon világos. A katolicizmus nem egyformaság, hanem harmónia, a különbségek harmóniája. És ezt a harmóniát a Szentlélek teremti meg. A misszionárius előre halad, tiszteli azt, ami minden helyen található, és segít a harmónia megteremtésében, de nem térít ideológiailag vagy vallásilag, még kevésbé gyarmatosító gondolkodásmóddal. Néhány aberráció előfordult más kontinensen, például a kanadai iskolák súlyos problémája, amelyet meglátogattam és beszéltem róla. A misszionáriusi munkának tiszteletben kell tartania az emberek kultúráját, ebben a környezetben élve és végezve a szolgálatot.

A II. Vatikáni Zsinat hatvan évvel ezelőtt rendkívüli misszionárius lendületet adott. Sokat változott azóta a küldetés értelmezése?

Ferenc pápa: Hála Istennek, igen. A történészek azt mondják, hogy 100 év kell ahhoz, hogy egy zsinatot teljes mértékben végrehajtsanak, tehát még csak félúton vagyunk. Sok minden megváltozott az egyházban, sok minden a jó irányba... Két érdekes jelet tapasztalhatunk: a zsinat kezdeti meggondolatlan lelkesedése már elszállt, a liturgikus pezsgésre gondolok, ami szinte már nem is létezik. És kialakulóban van a zsinatellenes ellenállás, amire korábban nem volt példa, ami minden érési folyamatra jellemző. De annyi minden megváltozott... A missziós oldalon a kultúrák tisztelete és az Evangélium inkulturációja olyan érték, amely a zsinat közvetett következményeként virágzott ki. A hitet inkulturálják (a helyi kultúrába ágyazzák be), és az Evangélium átveszi népének kultúráját, lehetővé téve a kultúra evangelizálását.

A missziós tevékenység szükségszerűen párbeszédből áll?

Ferenc pápa: Persze. Manapság sokkal inkább tudatosult a párbeszéd, és aki nem tudja, hogyan kell párbeszédet folytatni, az nem érik meg, nem növekszik, és nem lesz képes semmilyen hatást gyakorolni a társadalomra. A párbeszéd alapvető.

Még mindig nagyon a katolikusok számára koncentrálunk?

Ferenc pápa: A statisztikák hasznosak, de nem szabad ebben reménykednünk. Felteszem magamnak a kérdést: kibe helyezem a reményem? És megkérdezek mindenkit: kibe helyezi a reményét, a szervezetébe, az embereket összehozó szociológiai képességébe vagy az Evangélium erejébe?

Január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba utazik...

Ferenc pápa: Júliusban (az utazást) fel kellett függeszteni a térdproblémám miatt... Dél-Szudánba együtt megyek (hivatalos) szinten Canterbury anglikán érsekével és a skót egyház moderátorával, és mi nagyon jól együtt működünk. A Kongói Demokratikus Köztársaság... olyan, mint egy erőd, az inspiráció bástyája. Csak rá kell nézni itt Rómában a kongói közösségre, amelyet egy apáca, Rita nővér vezet, egy nő, aki tanít az egyetemen, de úgy parancsol, mintha püspök lenne... Szentmisét mutattam be itt a kongói rítus szerint és ez egy olyan közösség, amely nagyon közel áll hozzám. Már nagyon vártam ezt az utazást, és azt kívánom, hogy minél előbb megtörténjen. Dél-Szudán egy szenvedő közösség. Jelenleg Kongó is szenved a fegyveres konfliktus miatt, ezért nem megyek Gomába, mert a harcok miatt nem lehetséges. Nem arról van szó, hogy nem megyek, mert félek, de ebben a (ingatag) légkörben és látva, hogy mi történik... vigyázni kell az emberekre.

Ön emberi és egzisztenciális perifériákat említ, ami az afrikai kontinenst juttatja eszünkbe. Elválaszthatatlan ez a két periféria?

Ferenc pápa: Afrika egyedülálló... (de) van valami, amit el kell ítélnünk: van egy kollektív tudattalan elképzelés... amely szerint Afrikát ki kell használni. A történelem ezt mutatja nekünk félúton a függetlenséggel: a föld felszíne fölött gazdasági függetlenséget biztosítanak nekik, de megtartják a földfelszín alatti részt, hogy kiaknázzák. Látjuk, hogy más országok kizsákmányolják az erőforrásaikat.

Milyen kincsei vannak a kontinensnek, amiket nem látunk?

Ferenc pápa: Csak az anyagi gazdagságot látjuk, történelmileg csak ezért keresték és zsákmányolták ki. Ma azt látjuk, hogy sok világhatalom megy oda, hogy kirabolja, ez igaz, és nem látják az emberek intelligenciáját, nagyságát, művészetét.

Miközben sokat szól az ukrajnai háborúról, megismétli, hogy nem szabad megfeledkeznünk más, rejtve maradó konfliktusokról sem, amelyek közül néhány Afrikában található…

Ferenc pápa: Ez nyilvánvaló. Azt mondtam, hogy most már rájöttünk, hogy ez egy világháború, mert a szomszédban van... Az egyik legnagyobb probléma a fegyvergyártás. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ha egy évre leállítjuk a fegyvergyártást, véget ér a világ éhezése. Egy iparág, amely gyilkol...

Amikor az afrikai kontinens kizsákmányolásáról beszélünk, akkor természeti erőforrásokról és emberekről beszélünk. Mit nem értünk, amikor kerítéseket építünk és akadályokat állítunk fel, hogy megállítsuk vagy akadályozzuk érkezésüket?

Ferenc pápa: És amikor szögesdrótokat helyezünk el, hogy megakadályozzuk, hogy kiszabaduljanak... Ez bűncselekmény. Ez bűncselekmény. És azok az országok, ahol a legalacsonyabb a demográfiai index, ahol emberekre van szükség, üres városokkal és nem tudják, hogyan kezeljék a migránsok integrációját. A migránsokat üdvözölni kell, el kell kísérni, elő kell mozdítani és integrálni kell. Ha nincsenek integrálva, az rossz... De van egy nagy európai igazságtalanság, nem? Görögország, Ciprus, Olaszország, Spanyolország és még Málta is azok az országok, amelyekbe a legtöbb migráns érkezik. És mi történik Olaszországban, ahol annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány migrációs politikája, mondjuk úgy, hogy korlátozó, az ország mindig megnyitotta kapuit, hogy megmentse azokat az embereket, akiket Európa nem fogad szívesen. Ezeknek az országoknak mindennel meg kell küzdeniük, és azzal a dilemmával szembesülnek, hogy visszaküldjék-e őket oda, ahol fennáll a kockázat, hogy megölik őket vagy meghalnak, vagy megtegyék, amit tudnak... Ez komoly probléma. Az Európai Unió nem kíséri el őket.