Keresés

A Don Orione-nővérek nagykáptalanjának résztvevői Ferenc pápánál A Don Orione-nővérek nagykáptalanjának résztvevői Ferenc pápánál  (Vatican Media)

Ferenc pápa a Don Orione-nővéreknek: „Legyetek szerető anyák feltűrt ingujjal”

A pápa arra buzdítja a Don Orione-nővéreket, hogy legyenek szerető anyák és gyengéden szolgáljanak másokat.

Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória – Vatikán

Házaitok és szolgálati helyeitek anyai melegséggel legyenek telve, és továbbra is jó anyaként szolgáljatok, feltűrt ingujjal – mondta Ferenc pápa csütörtökön a Don Orione-nővéreknek. A szerzetesnők, akiket alapítójuk, Szent Luigi Orione szalézi után Don Orione-nővérek néven is ismernek, ebben a hónapban Rómában tartják nagykáptalanjukat. A rend a szegények, fogyatékkal élők, árvák, idősek és a társadalom más gyakran kiselejtezett tagjai közötti jótékonysági tevékenységgel foglalkozik.

A pápa felidézte Szent Luigi Orione szavait: „A szívedben égő láng és belső tüzed fénye melegítsen és világosítson meg mindenkit”, és hogy miként tanította meg őket „a kemény munkára”, hogy erőfeszítéseiket nem kímélve szolgálják a leginkább rászorulókat. „Szolgáljátok „a szegényeket, a kicsiket, azokat, akiket minden gonoszság és fájdalom sújt”, „feltűrt ingujjakkal”, mint a jó anyák, együttérzéssel, kreativitással és képzelőerővel, a szeretetben.

Szerető anyák

A pápa szerint egy anya soha nem adja fel, ha gyermekeit szükségben látja. „Soha nem hagyja, hogy ne figyeljen rájuk, nem felejti el a meglepetéseket, a gyengédséget, sőt a szükséges intéseket sem, és még nehéz helyzetekben vagy mások értetlenségében is sikerül megoldást, váratlan gyógymódot kitalálnia. Ez azért van így, mert az anya szeret, és a szeretet szabad és kreatív emberré tesz!” – mutatott rá a pápa. Szerinte ettől a gyerekek mindenekelőtt otthon érzik magukat, biztonságban vannak és elfogadják őket képességeiken, teljesítményeiken, társadalmi körülményeiken, származásukon és vallási hovatartozásukon túl is. Mivel egy anya mindenkit szeret, nem lát különbséget. „Így szeret Krisztus, így szeret az Anyaegyház, és ezt kívánom nektek is, hogy ezzel a házias anyasággal, nagylelkű szívvel és „könyökötöket megolajozva” szeressetek!” – kérte a pápa.

Krisztus vezesse utatokat

A pápa szerint sokaknak örömet és reményt adnak, és konkrét példát nyújtanak az egészséges életmódra, ami különösen értékes a fiatalok számára, akiket gyakran „összezavarnak a törékeny és üres egzisztenciális modellek”. A pápa felszólította őket, hogy éljék meg az Úr közelségét és szeretetét, engedjék, hogy Krisztus vezesse útjukat. „Mindig engedjétek, hogy mindenekelőtt az Úr árasszon el benneteket élő jelenlétével az Eucharisztiában, Igéjével és a Szentlélek által. Ne feledjétek, hogy anyákként a legnagyobb ajándék, amit gyermekeiteknek adhattok, akiket Isten rátok bízott, hogy átadjátok nekik gyengéd és szenvedélyes szereteteket iránta, hogy megtanítjátok őket, hogy úgy szeressék és ismerjék Őt, mint ahogy ti ismeritek és szeretitek Őt, és segítitek, hogy ők is osztozzanak veletek a belé vetett hitetekben.”

Anyai gyengédség, soha ne legyetek hidegek

Mindig legyen jelen az anyai gyengédség érzése közöttetek és másokkal szemben, soha ne legyetek hidegek – kérte a pápa. „Ha néha érzitek a szív e betegségét, azonnal űzzétek el gondolatokkal, szavakkal, üdvözlő és kedves gesztusokkal!” Majd a pápa így folytatta: „Tudjuk, hogy egy szelet kenyér, amelyet mosolyogva osztanak meg, jobb, mint egy kifinomult, de hidegséggel fűszerezett és szeretet nélküli étel.” Végül Ferenc pápa arra buzdította őket, hogy szeressenek úgy, mint Szent Luigi Orione atya tette, mint szerető anyák. Majd a Szentatya áldását adta rájuk: „Szívből megáldalak benneteket. És kérlek benneteket, hogy ne felejtsetek el imádkozni értem.”

27 május 2023, 08:17