Keresés

Telt ház fogadta a Szentatyát  Telt ház fogadta a Szentatyát   (Vatican Media)

Ferenc pápa katekézise a jóra való restségről, az észrevétlen és nagyon kártékony vétekről

A vétkekről és erényekről szóló katekézis-sorozata nyolcadik témájaként a Szentatya az acedia, a jóra való restség vétkéről tanított a VI. Pál aulában tartott általános kihallgatás során. Arra figyelmeztetett, hogy ez a látszólag észrevétlen vétek milyen káros lehet napjainkban, hiszen sokszor a depresszió formáját ölti fel, de a Krisztusra hagyatkozó állhatatos bizalommal legyőzhető.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán               

Az összes főbűn közt van egy, amely gyakran észrevétlen marad, nem beszélünk róla, talán éppen a sokak számára kevéssé érthető neve miatt, ez pedig a restség, a jóra való restség, amit a hét főbűn közt gyakran a lustaság kifejezéssel váltanak fel – kezdte beszédét Ferenc pápa. A lustaság ugyanis inkább egyfajta hatás, következmény, semmint ok. Amikor az ember tétlenül, közönyösen, szenvtelenül ül, azt mondjuk róla, hogy lusta. Ám a pusztai atyák bölcsessége szerint ennek a lustaságnak a gyökere gyakran az acedia, ami görögül szó szerint a „gondoskodás, a törődés hiánya”, mint a vétkek egyike.

A restség a „délidő démona”, mert jobbadán a nap közepén tör ránk

A pápa nagyon veszélyesnek tartja ezt a kísértést, ezért nem is szabad tréfálkozni vele. Aki áldozatává válik, mintha halálvágy sújtaná, mindentől undorodik, Isten-kapcsolata unalmassá válik és még a legszentebb cselekedetek, melyek korábban megmelengették a szívét, most teljesen haszontalannak tűnnek számára. Sajnálkozni kezd az idő múlása fölött és úgy érzi, hogy fiatalságát menthetetlenül maga mögött hagyta.  A restséget a „délidő démonának” is nevezik, mert jobbadán a nap közepén ragad el minket, amikor fáradtságunk tetőzik, az előttünk álló órák oly monotonnak tűnnek, hogy lehetetlen megélni. A főbűnöket leíró Evagrius szerzetes így mutatja be ezt a kísértést: „A rest ember állandóan az ablakokra szegezi tekintetét, és folyton látogatókról álmodozik. Olvasás közben a rest ember gyakorta ásítozik, könnyen legyűri az alvás, szemét dörzsöli, kezeit tördeli és szemét fölemelve a könyvtől, a falat bámulja, majd ismét a könyvébe bújva, olvas még egy kicsit, végül fejét a könyvre hajtva, könnyű álomba merül, mígnem az éhség fel nem ébreszti és arra készteti, hogy gondoskodjon szükségleteiről”. Az író befejezésül hozzáteszi: „a jóra rest ember nem végzi buzgalommal Isten művét”.

A jóra való restség könnyen válik depresszióvá   

Korunkban ez a leírás könnyen illik a depresszióra, pszichológiai és filozófiai értelemben is.  Akiket ugyanis elfog a jóra való restség, azoknak elvész az élet értelme, az imádság unalmassá válik és minden küzdelem értelmetlennek tűnik. Az ifjúkori szenvedélyek mára már értelmetlenek, a régi álmok nem tesznek boldoggá. Így hát lassanként szétszórttá válunk, és az egyetlen kiútnak az tűnik, hogy nem gondolkodunk, jobb lenne kábultan, teljesen üresen lenni. Kicsit olyan ez, mintha elővételeznénk a halálunkat. Csúnya ez a bűn! – állapította meg a pápa. E rendkívül veszélyes bűnnel szembesülve a lelki élet mesterei különféle gyógymódokat ajánlanak.

Legfontosabb gyógymódja a hit türelme

Ferenc pápa szerint a neki legfontosabb gyógymód a hit türelme. A restség ösztökéje alatt az ember szeretne mindig valahol „máshol lenni”, el akar menekülni a valóságtól, ám ehelyett bátran a helyünkön kell maradnunk, elfogadva az „itt és most” körülményét, ahogyan Isten az én helyzetemben jelen van. A szerzetesek tapasztalata szerint a saját cellájuk az élet legjobb tanítómestere, mint az a hely, ami konkrétan és napról-napra beszél nekünk az Úrral való szeretet-történetünkről. A restség démona pedig éppen ennek az „itt és most” létnek egyszerű örömét akarja elpusztítani, a valóságnak ezt a hálás csodálatát, miközben azt akarja elhitetni, hogy minden hiábavaló, semminek nincs értelme, nem éri meg semmivel és senkivel se törődni. Az életben találkozunk ilyen jóra való rest emberekkel, akik unalmasnak találják az életet és minket is megfertőzhetnek ezzel az unalommal – tette hozzá szabadon a pápa.

Álljunk ellen a kísértésnek kitartóan Jézusra támaszkodva

Sokan egyfajta arctalan nyugtalanság indíttatására balga módon elhagyják a megkezdett korábbi jó életet. A lustasággal vívott küzdelem döntő csata, amelyet mindenáron meg kell nyerni. Ezt a küzdelmet még a szentek sem kerülhették el, amiről naplófeljegyzéseikben szólnak, mint megélt félelmetes pillanatokról, a hit sötét éjszakáiról. Ezek a szentek arra tanítanak bennünket, hogy türelemmel éljük meg ezt az éjszakát, elfogadva a hit szegénységét. Javasolták, hogy a restség súlya alatt vállaljunk kevesebbet és kézzelfoghatóbb célokat tűzzünk ki magunk elé, ugyanakkor álljunk ellen a kísértésnek kitartóan Jézusra támaszkodva, aki soha nem hagy el minket a próba idején.

A restség megpróbálta hit nem veszíti el értékét. Valójában az igaz hit, a nagyon emberi hit az, ami mindennek ellenére, a vakító sötétség ellenére alázatosan tovább hisz. A hit az, ami a szívben marad, ahogy a parázs él a hamu alatt, mindig megmarad. Ha pedig bármelyikünk beleesik ebbe a bűnbe vagy a lustaság kísértésébe, próbáljon befelé nézni és őrizze meg a hit parazsát, mert így tudunk tovább haladni – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

A pápa köszöntötte a 95 éves Simoni bíborost, az albániai kommunista diktatúra „élő mártírját”

Ernest Simoni Troshani bíboros, aki a kommunista rezsim alatt mintegy 28 éven át börtönbüntetést, üldözést és halálos fenyegetést szenvedett, ma jelen volt a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatáson. Ferenc pápa külön tisztelettel üdvözölte és köszönetet mondott neki, mert „még napjainkban is tovább dolgozik az Egyházért és tanúságot tesz, anélkül, hogy elcsüggedne”.

   

14 február 2024, 14:08

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >