Keresés

Úrangyala: Az igazi gazdagság az Úrral és a testvéreinkkel való barátság

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt XIV. Leó pápa arra emlékeztetett a Szent Péter teret megtöltő 15 ezer hívőhöz intézett beszédében, hogy egy napon el kell majd számolnunk, hogyan gazdálkodtunk az Istentől kapott ajándékainkkal, saját életünkkel.

Vertse Márta - Vatikán

A hűtlen intézőről szóló evangéliumi szakaszt elemezve Leó pápa kifejtette, hogy mindent ajándékba kaptunk az Úrtól, aki életünket, az anyagi javakat, a föld erőforrásait gondjainkra és felelősségünkre bízta.

XIV. Leó pápa
XIV. Leó pápa   (@VATICAN MEDIA)

Hogyan gazdálkodunk legértékesebb javunkkal, ami maga az életünk?

A mai evangéliumi példabeszéd (Lk 16,1-13) arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk az anyagi javak használatáról és általában arról, hogy hogyan gazdálkodunk a legértékesebb javunkkal, ami maga az életünk – kezdte beszédét XIV. Leó pápa.

Mindent ajándékba kaptunk az Úrtól

Az evangéliumi szakasz jelenete, amelyben egy intézőt gazdája számadásra hívja, fontos dolgot közöl velünk: nem vagyunk urai sem az életünknek, sem az általunk élvezett javaknak – mutatott rá XIV. Leó pápa. Mindent ajándékba kaptunk az Úrtól, aki ezt az örökséget a gondjainkra, a szabadságunkra és a felelősségünkre bízta. Egy napon számot kell majd adnunk arról, hogy hogyan gazdálkodtunk saját magunkkal, javainkkal és a föld erőforrásaival, mind Isten, mind az emberek, a társadalom és különösen az utánunk jövők előtt.

E világ gazdagsága elmúlik

XIV. Leó pápa felidézte, hogy a példabeszédben szereplő intéző csupán a saját hasznát kereste.  Amikor eljön a nap, hogy számot adjon tevékenységéről, és ura elveszi tőle az intézőséget, el kell gondolkodnia, hogy mit tegyen a jövőjéért. Ebben a nehéz helyzetben felismeri, hogy nem az anyagi javak felhalmozása a legfontosabb, mert ennek a világnak a gazdagsága elmúlik. Ezért egy ragyogó ötlettel áll elő: magához hívatja ura adósait, és csökkenti az adósságaikat, így lemond arról a részről, ami az övé lett volna. Ezáltal elveszíti anyagi javait, de barátokat szerez, akik készen állnak majd, hogy segítsék és támogassák őt.  

A Szent Péter-tér egy részlete
A Szent Péter-tér egy részlete   (@VATICAN MEDIA)

Helyezzük mindig előtérbe az igazi gazdagságot, az Úrral való barátságot

Ebből a történetből kiindulva Jézus így buzdít: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba” – idézte az evangéliumi szakasz szavait a pápa. Valóban, a példabeszédben szereplő intéző, még e világ becstelen vagyonának kezelése közben is, képes barátokat szerezni, kilépve egoizmusa magányából. Nekünk, akik tanítványok vagyunk és az evangélium világosságában élünk, a világ javait és saját életünket annál inkább az igazi gazdagság szem előtt tartásával kell használnunk, ami az Úrral és testvéreinkkel való barátság - buzdított rá a Szentatya.

Életünket és anyagi javainkat Istentől kaptuk ajándékba

A példabeszéd arra hív minket, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan gazdálkodunk az anyagi javakkal, a föld erőforrásaival és magával az életünkkel, amelyet Isten ránk bízott? Követhetjük az önzés kritériumát, a gazdagságot helyezve előtérbe, és csak magunkra gondolva, de ez elszigetel minket a többiektől, és egyfajta versengés mérgét terjeszti, amely gyakran konfliktusokat szül. Vagy mindazt, amink van, felismerhetjük Isten ajándékaként, amellyel gazdálkodnunk kell, és eszközként használhatjuk fel a másokkal való osztozásra, a barátság és a szolidaritás hálózatainak létrehozására, a jó előmozdítására, egy igazságosabb, méltányosabb és testvériesebb világ építésére – hangsúlyozta Leó pápa, majd Mária közbenjárását kérve zárta beszédét: „Imádkozzunk Szűz Máriához, járjon közben értünk és segítsen nekünk, hogy igazságosan és felelősségteljesen gazdálkodjunk az Úr által ránk bízott javakkal”.

A pápa az Apostoli Palota ablakából köszönti a híveket
A pápa az Apostoli Palota ablakából köszönti a híveket   (ANSA)
22 szeptember 2025, 10:12

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >