Keresés

A hívek nagy szeretettel köszöntötték a 70 éves Leó pápát A hívek nagy szeretettel köszöntötték a 70 éves Leó pápát  (ANSA)

Isten éltesse a 70 éves Leó pápát! - a Szentatya köszönete Istennek és szüleinek

Az Úrangyala elimádkozása után XIV. Leó pápa felidézte a püspöki szinódus megalapításának hétfőn esedékes 60. évfordulóját és megköszönte a híveknek, hogy megemlékeztek róla imáikban születésnapja alkalmából.

Vertse Márta - Vatikán

XIV. Leó pápa emlékeztetett rá, hogy hétfőn ünnepeljük a Püspöki Szinódus megalapításának 60. évfordulóját. A püspöki szinódus megalapítása Szent VI. Pál prófétai megérzése volt, hogy a püspökök még inkább és még jobban gyakorolják a közösséget Péter utódával. Leó pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy ez az évforduló ébresszen megújult elkötelezettséget az egység, a szinodalitás és az egyház küldetése iránt.

A Szentatya ezután szeretettel köszöntötte a római híveket, az itáliai és a különböző országokból érkezett zarándokokat, megnevezve többek között egy chilei, egy tanzániai és egy cseh csoportot, majd üdvözölte a perui „Jézus, a názáreti fogoly” vallási társulat tagjait.

Végül a következő szavakkal búcsúzott el a Szent Péter teret megtöltő hívektől:

„Kedves testvéreim, úgy tűnik, tudjátok, hogy ma ünneplem a hetvenedik születésnapomat. Hálát adok az Úrnak és a szüleimnek; és köszönöm mindenkinek, aki megemlékezett rólam az imáiban. Nagyon köszönöm mindenkinek! Köszönöm! Szép vasárnapot!”.

A lelkes nemzetközi hívősereg szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel fejezte ki jókívánságait és szeretetét a 70. születésnapját ünneplő XIV. Leó pápának, az olasz hívők nevében hatalmas transzparens hirdette: „Auguri Papa Leone”.

 

15 szeptember 2025, 11:04

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >