Leó pápa: a mesterséges intelligencia nem pótolja az orvost, fontos a beteggel való kapcsolat

Gedő Ágnes - Vatikán

Több, mint kétmillió orvost tömörít magába a szervezet a Latin-amerikai és karibi országokban, akiknek áldozatos munkájáért a pápa köszönetet mondott, majd megjegyezte, hogy október 2-án ünnepli az egyház az őrangyalokat. Ennek emlékezete segíthet elgondolkodni az orvos-beteg kapcsolatról, mely a személyes kontaktusra és az egészség ápolására épül – mint ahogy az angyalok őriznek és óvnak minket életünk útján.

Krisztus az orvos és az orvosság

Szent Ágoston Krisztusra úgy hivatkozott, mint orvosra és egyben orvosságra (Ipse medicus, ipse medicamentum). Orvos, mert ige és orvosság, mert testté lett ige. Az ige és a test is fontos: a párbeszéd, a kommunikáció és a fizikai érintés egyaránt részét kell, hogy alkossa a terápiás kapcsolatnak, túl az eszközökön és gépeken, amelyeket a betegségek gyógyítására használnak.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus sok beteget meggyógyított, például a leprást, aki térdre hullva kérte, hogy gyógyítsa meg őt. Jézust megindította a leprás viselkedése, kinyújtotta a kezét, megérintette és azt mondta: „Akarom, tisztulj meg!” (Mk 1,40-42). Nem egy gépies mozdulatról van szó, hanem egy személyes kapcsolat jön létre a leprás és Jézus között. Az érinthetetlen Jézus simogatásából egészséget és üdvösséget nyer – fejtette ki beszédében Leó pápa.

A szegények orvosa

Hozzá hasonlóan sok orvos is betegei javának szentelte életét, mint például Boldog José Gregorio Hernández, aki a XX. század elején az egyik legismertebb orvos volt Venezuelában. Ő jó példa lehet a Latin-amerikai és karibi orvosok számára, mivel magas szakmai tudását össze tudta hangolni a rászorulók iránti odaadással, ami miatt kiérdemelte a szegények orvosa – címet. XIV. Leó pápa az orvos-beteg kapcsolat fontosságát elemezve rámutatott, hogy itt két személy közötti kapcsolatról van szó, testi és lelki értelemben, a maguk személyes történetével együtt.

A mesterséges intelligencia helyes használata

Ez a meggyőződés segít abban, hogy megértsük, a mesterséges intelligenciának hol a helye az orvoslásban. Nagy segítség lehet és kell is, hogy legyen a klinikai ellátás javításában, ugyanakkor soha nem foglalhatja el az orvos helyét, mert ahogy XVI. Benedek pápa mondta: az orvosok szeretettartalékok, akik lelki nyugalmat és reményt adnak a szenvedőknek. Az algoritmus soha nem fogja tudni helyettesíteni a közelség gesztusát vagy a vigasztaló szavakat. Kedves barátaim! Nagy és ösztönző kihívások várnak rátok, melyeket reménnyel kell megoldanotok.

Az audiencia végén Leó pápa Jézus Krisztushoz, reménységünkhöz és Szűz Máriához, a betegek Anyjához fohászkodott, hogy kísérjék a Latin-amerikai és karibi orvosok életét. Az Úr áldását kérte rájuk, majd újra elismételte, milyen fontos az a kapcsolat, az az élet és remény lehetőség, amit minden páciensüknek, minden betegnek nyújtanak.

Ki lesz Venezuela első szentje?

José Gregorio Hernández Cisneros 1864. október 26-án született Venezuela Trujillo államában, egy Isnotú nevű kisvárosban a hat, felnőttkort megérő testvér közül elsőként. Édesanyját nyolcéves korában veszítette el.

Caracasban szerzett diplomát orvostudományból 1888-ban – már akkor öt nyelven beszélt –, majd Párizsban, Berlinben, később Madridban és New Yorkban folytatott tanulmányokat. Egyetemi tanár lett, hazájában ő vezette be a mikroszkóp használatát, és a caracasi egyetemen megalapította a bakteriológia tanszéket.

Szakmáját hivatásként élte meg, főként a legszegényebbek érdekében, akiknek gyakran a saját pénzéből vette meg az orvosságokat.

Emellett vonzotta a megszentelt élet is, egészségi állapota akadályozta meg, hogy a szerzetesség és a papság útjára léphessen. Még 1899-ben belépett a ferences harmadrendbe. 1908-ban az olaszországi Lucca közelében, a farnetai karthauzi kolostorban lett novícius. Egészségi okokból azonban nem sokkal később vissza kellett utaznia Venezuelába, ahol szemináriumi tanulmányokba kezdett, bár továbbra is a szerzetesi élet vonzotta.

Három év múlva a római Latin-Amerikai Kollégiumban folytatta teológiai tanulmányait, azonban mellhártyagyulladás, majd kezdődő tuberkulózis sújtotta. Hazatérve végleg az orvoslásnak szentelte magát. Iskolát alapított, tudományos kutatásokat végzett, a spanyolnátha-járvány idején gondosan ápolta a betegeket.

1919. június 29-én hunyt el – egy idős betegéhez sietett, amikor elütötte egy autó, és a járdaszegélyre zuhanva súlyos koponyasérülést szenvedett. A fiatal sofőr maga vitte be a kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni. 

Az első exhumálásra 1975. október 23-án került sor, amikor a boldoggáavatási eljárása már folyamatban volt. A földi maradványokat ekkor a caracasi Déli köztemetőből a Gyertyaszentelő Boldogasszony (Nuestra Señora de la Candelaria) -templomba szállították. A szegények orvosát ugyanis már akkor is rendkívüli tisztelet övezte, és a köztemetőben lévő sírjához érkező látogatók nagy száma biztonsági és közrendvédelmi problémákat okozott; egyik alkalommal például a sírjára helyezett rengeteg égő gyertya tüzet okozott, ami kárt tett a sírkőben is.

2021. április 30-án avatták boldoggá Hernández doktort a caracasi La Salle-iskola templomában, a szentmisét Aldo Giordano akkori venezuelai apostoli nuncius vezette. Emléknapja október 26-ra, születésének napjára került.

Szentté avatásának hírét nagy örömmel fogadta a venezuelai egyház. Raúl Biord Castillo caracasi érsek szavai szerint ez tiszteletadás egy példamutató élet előtt, egy olyan ember hősies erényei előtt, aki életét az emberi szenvedés enyhítésének szentelte, és annak, hogy átadhassa a szeretet és a remény üzenetét.