Keresés

Felhívások a szentmise végén   Felhívások a szentmise végén  

Az első helyen mindig az emberi méltóság álljon! – Leó pápa felhívásai a szentmise végén

Az Úrangyala elimádkozása előtt Leó pápa aggodalmának adott hangot az antiszemita gyűlölet terjedése miatt, utalással a manchesteri merényletre, és fájdalommal szólt a palesztin nép szenvedéséről. Ugyanakkor reményét fejezte ki a béketárgyalások felé vezető úton megtett lépéseket illetően és sürgette a tűzszünetet, valamint a túszok szabadon bocsájtását. A földrengés által sújtott fülöp-szigeteki lakosságot imáiról és közelségéről biztosította.

Vertse Márta - Vatikán

Vasárnap délben, a missziós világ és a migránsok jubileumi szentmiséje végén, Leó pápa üdvözölte a híveket és megköszönte nekik, hogy részt vettek az ünnepi szertartáson. „Jó misszionáriusok vagytok, mert még az eső ellenére is eljöttetek! Köszönöm!” – jegyezte meg a Szentatya, majd, ahogy szentbeszédében megállapította, ismét utalt rá, hogy az egész egyház misszionárius, és egyben egy nagy nép, amely Isten Országa felé halad. Ezen a napon a misszionárius és bevándorló fivérek és nővérek emlékeztetnek bennünket erre. De senkit sem szabad kényszeríteni az elindulásra, nem szabad kihasználni vagy rosszul bánni vele azért, mert szükséget szenved, vagy azért, mert idegen – hangsúlyozta Leó pápa, arra buzdítva, hogy mindig az első helyen álljon az emberi méltóság!

A Szentatya köszöntötte a zarándokokat, kiemelve a Paviai egyházmegyéből érkezőket, akiket püspökük kísért el, valamint azokat a betlehemi fiatalokat, akik magukkal hozták a Kinyilatkoztatás Szűz Máriájának szobrát.

A pápa imádkozik a földrengés által sújtott Fülöp-szigeteki lakosságért

Leó pápa utalt rá, hogy szeptember 30-án, kedden este egy erős földrengés sújtotta a Fülöp-szigetek központi térségét, különösen Cebu környékét és a szomszédos tartományokat. A Szentatya együtt érez a kedves fülöp-szigeteki néppel és imádkozik főleg azokért, akiket a leginkább sújtottak a földrengés következményei. „Maradjunk egységben és legyünk szolidárisak Istenbe vetett hitünkben, és égi Édesanyja közbenjárásában minden veszedelem idején”  - kérte a Szentatya.

A pápa aggodalma az antiszemita gyűlölet terjedése, fájdalma a gázai lakosság szenvedése miatt

A pápa ezután aggodalmának adott hangot az antiszemita gyűlölet világméretű megjelenése miatt, amint azt sajnos a néhány nappal ezelőtt történt manchesteri terrorista merénylet is mutatta. A gázai lakosság hatalmas szenvedése továbbra is mély fájdalommal tölti el.

Imádkozzunk, hogy Közel-Keleten vége legyen a háborúnak

Felidézte, hogy ezekben az utóbbi órákban Közel-Kelet drámai helyzetében jelentős előre lépések történnek a béketárgyalásokat illetően. A pápa azt kívánja, hogy a lehető leggyorsabban érjék el a kívánt eredményeket. Arra kérte az illetékeseket, hogy kötelezzék el magukat a tárgyalások útján, függesszék fel az ellenségeskedést és engedjék szabadon a túszokat. Mindenkit arra buzdított, hogy maradjunk együtt az imádságban, hogy a folyamatban lévő erőfeszítések véget vethessenek a háborúnak és elvezethessenek bennünket az igazságos, tartós békéhez.

Októberben imádkozzuk a rózsafüzért a világ békéjéért

Végül arról biztosította mindazokat, akik a pompeji Szűz Mária-kegyhelyen összegyűltek a Szent Rózsafüzér imára, hogy lelkileg egyesülünk velük. Ebben az októberi hónapban, Máriával együtt szemlélve Krisztus, az Üdvözítő titkait, fokozzuk imádságunkat a békéért. Imádságunk váljon konkrét szolidaritássá a háború sújtotta népek számára – hangzott Leó pápa kívánsága, majd a Szentatya hálás köszönetét fejezte ki annak a rendkívül sok gyermeknek szerte a világon, akik elkötelezték magukat, hogy e szándékért imádkozzák a rózsafüzért. Szívből köszönjük! – mondta a pápa, majd a Szent Péter teret megtöltő negyvenezer hívővel együtt elimádkozta az Úrangyala imát.

06 október 2025, 09:40

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >