Leó pápa a cigányok jubileumára: A munka és az ima méltósága legyen az erőforrásotok!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A „remény vándorai” vagytok, erős hitetek, rendíthetetlen reményetek, szilárd bizalmatok révén
Kedves roma, szinti is vándorcigány testvéreim, O Del si tumentsa!, az Úr legyen veletek! – köszöntötte őket Leó pápa. Egész Európából érkeztetek Rómába, mint a remény zarándokai és jelenlétetek felidézi a találkozónk mottóját, mert hiszen „a remény vándorai” vagytok, erős hitetek, rendíthetetlen reményetek, szilárd bizalmatok révén, mely nem adja meg magát egykönnyen az élet nehézségeivel szemben. A Szentatya a hatvan évvel ezelőtti első nagy összejövetelre emlékeztetett, amikor Szent VI. Pál pápa 1965. szeptember 26-án a Róma melletti Pomeziában tartotta a cigányok első vallási világtalálkozóját. Ennek az eseménynek a tanújaként áll ma itt a Szűzanya, a Cigányok Királynőjének a szobra, amit maga a pápa koronázott meg. E hatvan év során a találkozások tovább folytatódnak.
Bízzatok Istenben, ne ragaszkodjatok világi javakhoz, tettel és szóval tanúskodjatok!
Most pedig élő tanúi lehettek három központi jelentőségű mozzanatnak: egyedül Istenben bízni, nem ragaszkodni a világi javakhoz, és hitet tanúsítani szavak és tettek által. Egyáltalán nem magától értetődő így élni, de megtanulható, ha befogadjuk Isten áldását, és hagyjuk, hogy az megváltoztassa szívünket. Közel ezer éve zarándokok és nomádok voltatok olyan környezetben, amely saját fejlődésében sok szempontból igazságtalannak bizonyult. Így aztán az úgynevezett „haladó” társadalmak következetesen elutasítottak és marginalizáltak titeket, a városok, a jog, az oktatás és a kultúra peremére. Mégis éppen az a társadalmi modell, amely peremre szorított benneteket, az elmúlt évszázadban a legnagyobb társadalmi igazságtalanságokat követte el világszerte, hatalmas gazdasági egyenlőtlenségekkel, példátlan pénzügyi válságokkal, környezeti katasztrófákkal és háborúkkal. Az „elvetett és mégis szegletkővé lett kő” jézusa példázata (Mt 21,42) nyomán egyre erősebb az a meggyőződés, hogy a szegények által nagy méltósággal és büszkén képviselt értékek azok, amelyeket nekünk is figyelembe kell vennünk, hogy megváltoztassuk a menetirányt.
Legyen a munka méltósága és az ima méltósága az erőtök a bizalmatlanság és a félelem falainak lebontásához!
XVI. Benedek pápa 2011-ben tanította nektek, hogy az elmúlt századokban ti nem ideológiák jegyében éltetek, éppen ezért ma is szabaduljatok meg a birtoklás és az igazságtalan ragaszkodás kísértéseitől. „A saját kulturális kincseit hordozó etnikai csoportok nagyon kötődnek a természethez, erős közösségi érzéssel rendelkeznek, könnyen felismerik a mi világunk árnyoldalait, melyeket mi nem veszünk észre az úgynevezett „haladás” közepette. Leó pápa ezért ma arra buzdítja őket, ne csüggedjenek! Éppen azzal, hogy közelebb kerültek a szegény és megalázott Krisztus helyzetéhez, emlékeztetik az emberiséget a „keresztény élet paradigmájára”. Higgyenek továbbra is kultúrájuk és vándorló életmódjuk üdvözítő szépségében! Megismételte Ferenc pápa 2019-ben hozzájuk intézett felhívását: „Arra kérlek benneteket, hogy legyen nagyobb, még tágasabb a szívetek és ne legyen benne neheztelés! Méltósággal haladjatok előre, a család, a munka, a mindennapi kenyér megszerzésének méltóságával, mert ez az, ami életben tart benneteket és végül persze az ima méltóságával!” Legyen a munka méltósága és az ima méltósága erőtök a bizalmatlanság és a félelem falainak lebontásához! – szögezte le elődje nyomán is Leó pápa.
Győzzétek le a kölcsönös bizalmatlanságot, ismertessétek meg kultúrátok szépségét!
XVI. Benedek pápa már hangsúlyozta, hogy „a ti hivatásotok, hogy aktívan részt vegyetek az Egyház evangelizáló küldetésében”. Ferenc pápa pedig 2019 júniusában Balázsfalván így buzdított benneteket: „Mint egy nép, vezető szerepet kell vállalnotok, nem szabad félnetek megosztani és felajánlani azokat a sajátságokat, amelyek titeket alkotnak és meghatározzák utatokat és amikre nekünk is oly nagy szükségünk van”. Leó pápa magáévá téve elődei tanításait azt kéri a cigány közösségektől: Legyetek korszakalkotó változás főszereplői, járjatok együtt más jóakaratú emberekkel azokon a helyeken, ahol éltek, győzzétek le a kölcsönös bizalmatlanságot, ismertessétek meg kultúrátok szépségét, osszátok meg egymással és másokkal a hitet, az imát és a becsületes munka szülte kenyeret – zárta a cigányok jubileumi zarándokaihoz intézett beszédét Leó pápa.
