Leó pápa látogatása az olasz államelnöknél: Becsüljük meg, amit eleink ránk hagytak!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Megújítom az erős köteléket, amely Péter székét az olasz néppel egyesíti
Elnök Úr! Köszönöm kedves szavait és a meghívást a quirinali palotába, amely oly szorosan kapcsolódik a katolikus egyház történetéhez és számos pápa emlékéhez – kezdte beszédét a Szentatya. Róma püspökeként és Olaszország prímásaként jelentős számomra, hogy ezzel a látogatással megújíthatom azt az erős köteléket, amely Péter székét az Ön által képviselt olasz néppel egyesíti, az Olaszország és a Szentszék közötti szívélyes kétoldalú kapcsolatok keretében, amelyeket következetesen őszinte barátság és hatékony kölcsönös együttműködés jellemez.
Leó pápa kifejezte háláját azért, amit az olasz hatóságok tesznek az egyházi események alkalmával
Egyébként egy olyan szerencsés együttélésről van szó, amely e félsziget történelmében és az ország mély vallási és kulturális hagyományaiban gyökerezik. Ennek jeleit látjuk például az országszerte megjelenő számtalan templomban és harangtoronyban, amelyek gyakran a művészet és az áhítat igazi kincsesbányái, amelyekben e nép veleszületett kreativitása, párosulva őszinte és szilárd hitével, tanúbizonyságot tett nekünk az ország művészeti szépségeiről, de mindenekelőtt erkölcsi és emberi értékeiről. A találkozó alkalmával Leó pápa kifejezte a Szentszék szívből jövő háláját azért, amit az olasz hatóságok tettek és tesznek a különféle kihívásokkal teli és egyetemes visszhangot kiváltó egyházi események alkalmával, melynek súlypontja éppen Róma. A Szentatya hálás köszönetet mondott a tisztelt elődje, Ferenc pápa halála után a különböző szinteken tett erőfeszítésekért. Felidézte elődje kijelentését, melyet 2017. június 10-én itt a Quirinale palotában tett: „Az én gyökereim ebben az országban vannak”. Ferenc pápának az olasz föld és az olasz nép iránti szeretete minden bizonnyal megható és meleg visszhangra talált azokban a napokban, ami aztán abban a nagy és átgondolt elkötelezettségben is megmutatkozott, amelyet az olasz állam az új pápa megválasztására összeült konklávé alkalmával tett.
Figyeljünk a világban jelenlévő jóra és ne a gonosz és az erőszak áradására!
Szeretném ismét kifejezni szívből jövő köszönetemet Önnek, Elnök Úr, és az egész országnak a befogadás és a hatékony szervezés gyönyörű példájáért, amelyet Olaszország hónapok óta nyújt a mostani Jubileumi évben, különböző területeken – a logisztika, a biztonság, az infrastruktúra, a szolgáltatások biztosítása, irányítása és sok más téren is –, kitárva karjait és vendégszerető arcát mutatva a világ minden tájáról ide özönlő számos zarándoknak. Az egyetemes Egyház a Remény Jubileumát ünnepli. Ferenc pápa a Spes non confundit, a Remény nem csal meg kezdetű bullájában, amellyel 2024 májusában meghirdette a szentévet, hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „figyeljünk a világban jelen lévő nagy jóra és ne engedjünk a kísértésnek, azt gondolva, hogy eláraszt minket a gonosz és az erőszak” . Leó pápa hiszi, hogy az ebben az időszakban tapasztalt szép szinergikus együttműködés már a remény jele mindazok számára, akik hittel jönnek Rómába, hogy átlépjenek a Szent Kapun és imádkozzanak Péter és az Apostolok sírjainál.
Pár év múlva ünnepeljük a Lateráni szerződés centenáriumát
Pár év múlva ünnepeljük a Lateráni szerződés centenáriumát. Annál is inkább indokolt e tekintetben újra hangsúlyozni az illetékességek kölcsönös megkülönböztetésének fontosságát. Erre alapozva, a szívélyes tisztelet légkörében a katolikus egyház és az olasz állam a közjóért, az emberi személy szolgálatában működik együtt, akinek sérthetetlen méltóságát mindig a legfontosabbnak kell tekinteni a döntéshozatal folyamataiban és a cselekvés minden szintjén, a társadalmi fejlődés, különösen a legkiszolgáltatottabbak és legrászorultabbak védelme érdekében. Ennek érdekében dicsérem és bátorítom a kölcsönös elkötelezettséget, hogy az együttműködést az 1984-es konkordátumra és annak teljes tiszteletben tartására alapozzák. Olyan időkben élünk most – szólt a pápa – amikor a remény számos jelével együtt sok súlyos szenvedéssel teli helyzet is megsebzi az emberiséget világszerte, melyek sürgős és mégis előrelátó válaszokat igényelnek.
Folytassák a munkát a béke helyreállítására a világ minden részén!
Ebben a helyzetben az első feladat a béke iránti elkötelezettség. Számos háború pusztítja a földet, melynek hírei nyomán Leó pápa meghallja elődei szavának visszhangját. A világ figyelmen kívül hagyta XV. Benedek prófétai szavait az első világháború alatt, de éppúgy nem vették figyelembe XII. Piusz szavait a második világháború előestéjén sem. Szent XXIII. János a hidegháború idején így tanított: „Minden ember személy olyan jogok és kötelességek alanya, amelyek közvetlenül és egyidejűleg erednek magából a természetéből és ezek a jogok és kötelességek egyetemesek, sérthetetlenek, elidegeníthetetlenek”. Éppen ezért Leó pápa megismétli szívből jövő felhívását, hogy folytassák a munkát a béke helyreállítására a világ minden részén, és mozdítsuk elő az igazságosság, a méltányosság és a népek közötti együttműködés elveit. Ezt a célt minden bizonnyal elősegíti az olasz állam és a Szentszék közös elkötelezettsége, amelyet mindig is tanúsított.
Assisi Szent Ferenc, Olaszország védőszentje halálának jövőre esedékes nyolcadik centenáriuma kapcsán Leó pápa a „közös otthonunk” gondozásának sürgető kérdését hangsúlyozta. Szent Ferenc arra tanított minket, hogy minden teremtmény tisztelettel dicséri a Teremtőt, ezért hiszi, hogy Olaszország azért kapta ezt a küldetést, hogy népeinek olyan kultúrát adjon át, amely a Földet „nővéreként” ismeri fel.
Támogassák a családokat és védelmezzék az emberi életet a foganástól a halálig!
Az elmúlt évtizedekben sajnos Olaszországban és Európában a születési arány jelentős csökkenésének lehettünk tanúi – szólt e fájdalmas témáról a Szentatya. Ez megköveteli az elkötelezettséget a család javát szolgáló intézkedések előmozdítására, az ilyen erőfeszítések támogatására, értékeik előmozdítására, valamint szükségleteik és jogaik védelmére. Az „apa”, „anya”, „fiú”, „lány”, „nagyapa” és „nagymama” kifejezések az olasz hagyományban olyan szavak, amelyek természetes módon fejezik ki és keltik a szeretet, a tisztelet és az elkötelezettség – néha hősies – érzéseit a család, és így az egész társadalom java iránt. Különös módon hangsúlyozta a pápa annak fontosságát, hogy minden család számára biztosítsák a méltó foglalkoztatás alapvető támogatását, tisztességes feltételek mellett, az anyaság és az apaság szükségleteinek figyelembevételével. Tegyenek meg mindent, hogy bizalmat adjanak a családoknak, különösen a fiatal családoknak, hogy derűvel tekinthessenek a jövőbe, és harmóniában növekedhessenek. Leó pápa alapvető fontosságúnak tartja az élet tiszteletben tartását az élet minden szakaszában, a fogantatástól az öregkoron át egészen a halál pillanatáig.
Becsüljétek meg mindazt, amit elődeitek rátok hagytak!
Hálámat fejezem ki azért a segítségért, amelyet ez az ország nagylelkűen nyújt a migránsoknak, akik egyre inkább kopogtatnak az ajtaján. Korunk összetett kihívásai ezek, amelyek elől Olaszország soha nem riadt vissza. Arra buzdítom Önöket, hogy mindig őrizzék meg a nyitottság és a szolidaritás élénk hozzáállását. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy az érkezőket konstruktívan integráljuk az olasz társadalom értékeibe és hagyományaiba, továbbá szeressük és osszuk meg saját történelmünket és kultúránkat, annak jeleivel és kifejeződéseivel együtt. E tekintetben manapság bizonyos tendencia figyelhető meg, hogy különböző szinteken alábecsülik azokat a modelleket és értékeket, amelyek az évszázadok során kialakultak, és amelyek kulturális identitásunkat alakítják, sőt, néha megpróbálják eltörölni azok történelmi és emberi jelentőségét. Ne becsüljük le azt, amit elődeink megtapasztaltak, és amit ránk hagytak, még nagy áldozatok árán sem. Ne hagyjuk, hogy magával ragadjanak a tömegesedő és képlékeny modellek, amelyek csak a szabadság látszatát hirdetik, csak hogy az embereket olyan kontrollformáktól függővé tegyék, mint a múló divathóbortok, a kereskedelmi stratégiák vagy egyebek” – idézett Leó pápa Joseph Ratzinger bíboros beszédéből, melyet a római pápa megválasztása alkalmából tartott misén mondott 2005. április 18-án. Befejezésül Leó pápa hálásan megköszönte a szívélyes fogadtatást és további sikereket kívánt az egész olasz népnek. Olaszország egy felbecsülhetetlen gazdagságú ország, melynek sokszor rejtett kincseit újból és újból fel kell fedezni és újra fel kell fedezni.
