Szentmise Ferenc pápa és az év során elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Érezzük meg a keresztény reménység ízét!

A Halottak napjához kapcsolódóan Leó pápa felelevenítette azt a szép szokást, mely szentmise keretében emlékezik az elmúlt évben elhunyt bíborosokra és püspökökre és nagy szeretettel ajánlotta fel imáját Ferenc pápa lelkiüdvéért, aki miután megnyitotta a bazilika Szent Kapuját és húsvéti áldást adott Rómának és világnak, csendben elhunyt. A jubileumnak köszönhetően ez az ünneplés a pápa számára is sajátos ízt nyer: a keresztény reménység ízét.

Egyedül Krisztus vehette magára romlás nélkül a halált, egyedül nála vannak az örök élet igéi

Az emmauszi tanítványok evangéliumi története a reménység zarándoklatát jelenti a feltámadt Krisztussal való találkozáson keresztül. A kiindulópont a halál megtapasztalása, mégpedig az erőszakos halál formájában, mely megöli az ártatlanokat és ami elkeserít minket is. Még napjainkban is sok ember, köztük gyermekek szenvedik el azt a szörnyű halált, melyre nem mondhatjuk, hogy „áldott légy, Urunk!”, mert az Atyaisten nem akarja ezt, és éppen azért küldte el saját Fiát a világba, hogy megszabadítson minket tőle. Hiszen Krisztusnak ezeket kellett elszenvednie, hogy bemehessen dicsőségébe és így örök életet adjon nekünk. Egyedül ő vehette magára romlás nélkül a halált, egyedül nála vannak az örök élet igéi, amit megilletődötten vallunk meg Szent Péter sírja közelében – hangsúlyozta Leó pápa.

Semmi sem akadályozhatja meg Urunkat abban, hogy lelkünket karjaiba fogadja

Az emmausziak szeme akkor nyílik meg, amikor a kenyértörésben felismerik az Urat és szívük hittel, húsvéti reménnyel telik meg. Ahogy a feltámadt Jézus élete már nem a régi, hanem teljesen az Atya által a Lélek erejében újjá teremtődött, éppúgy a keresztény remény sem pusztán emberi remény, hanem kizárólagos alapja az a tény, hogy a megfeszített Úr feltámadt és megjelent övéinek. Ez a remény a földi horizonton túl, az Istenre tekint, arra a magasságra és mélységre, ahonnan a Nap felkelt, hogy megvilágosítsa azokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek.

Így már énekelhetjük, hogy „Áldjon téged, Urunk, nővérünk, a testi halál, aki elől élő ember el nem futhat” – ahogy Szent Ferenc írja a Naphimnuszában, mert a keresztre feszített és feltámadt Krisztus szeretete átváltoztatta a halált, ellenségből testvérré tette, megszelídítette. És a halállal szemben „nem gyászolunk úgy, mint azok, akiknek nincs reményük” (1Tessz 4,13). Természetesen minket is elszomorít a szeretett személy, főként egy gyermek halála, de mi nem szomorkodunk, mint akiknek nincs reményük, tudva, hogy még a legtragikusabb halál sem akadályozhatja meg Urunkat abban, hogy lelkünket karjaiba fogadja, és halandó testünket saját dicsőséges testének képmására alakítsa.

A keresztény temető nem halotti város, hanem a szendergés helye a feltámadást várva

Emiatt a keresztény temető nem „nekropolisz”, „halotti város”, hanem „coemeterium”, a szendergés helye, ahol az ember megpihen, várva a feltámadást. Ferenc pápa, bíboros- és püspöktestvéreink megélték ezt, tanúi voltak ennek és tanították is ezt az új, húsvéti reményt. Az Úr meghívta és egyháza pásztoraivá tette őket, hogy szolgálatukkal sokakat igazságra vezessenek. Tisztuljon meg lelkük minden szennytől és ragyogjanak, mint a csillagok az égen! Lelki bátorításuk jusson el hozzánk, akik még földi zarándokutunkat járjuk az imádság csendjében, ahogy a 42 zsoltár bíztat minket: „Reménykedj Istenben! Még mindig dicsérem őt, arcom üdvösségét és Istenemet” – zárta Leó pápa homíliáját a Ferenc pápáért és az év során elhunyt bíborosokért és püspökökért felajánlott szentmise homíliájáb