Keresés

Leó pápa audienciája Leó pápa audienciája  (ANSA)

Leó pápa: A liturgikus képzést „új utakkal és módszerekkel” kell megújítani

XIV. Leó arra buzdítja azoknak a képzését, „akik Isten Igéjét hirdetik”, hogy támogassák a hívők liturgikus beavatását és a keresztény istentisztelet mélyebb megértését.

Somogyi Viktória – Vatikán

XIV. Leó pápa hétfőn köszöntötte a Vatikánban a római Sant’Anselmo Pápai Liturgikus Intézet által a liturgikus lelkipásztori szolgálatot ellátó egyházmegyei megbízottak számára szervezett képzés résztvevőit. Arra buzdította őket, hogy erősítsék meg az egyházmegyékben és plébániákon a liturgikus oktatást, valamint mozdítsák elő a keresztény istentisztelet mélyebb megértését. Az audiencia elején a pápa megjegyezte, hogy a kezdeményezés tükrözi a Szent Anzelm Intézet küldetését, amely „szolgálja az Egyházat a liturgikus hagyományhoz és a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformhoz való teljes hűséggel”.

Emlékeztetett Ferenc pápa felhívására Desiderio desideravi kezdetű apostoli levelében, hogy szélesítsék ki a liturgia tanulmányozásához való hozzáférést. A dokumentumból idézve rámutatott, hogy fontos „ezt a tudást az akadémiai szférán kívül is terjeszteni, hozzáférhető módon, hogy minden hívő növekedhessen a liturgia teológiai jelentésének megértésében”.

A liturgikus és bibliai képzés erősítése

A pápa kiemelte a helyi szintű megújult képzési erőfeszítések szükségességét. „Az egyházmegyékben és a plébániákon szükség van ilyen képzésre” – mondta, hozzátéve, hogy ott, ahol még nincsenek ilyenek, Szentírás- és liturgiatanfolyamokat kellene indítani. Javasolta, hogy a Pápai Liturgikus Intézet segítsen a részegyházaknak, hogy elmagyarázzák a hétköznapi és vasárnapi lekcionáriumot, és támogassa a hívek folyamatos keresztény és liturgikus beavatását. XIV. Leó pápa arra kérte az egyházmegyei liturgikus hivatalok igazgatóit, hogy fordítsanak különös figyelmet azokra, akik Isten Igéjét hirdetik, megjegyezve, hogy a lektorok alapos felkészítésének magában kell foglalnia az „alapvető bibliai kompetenciát, tiszta dikciót, [és] a válaszos zsoltárok éneklésének képességét”, valamint a hívek könyörgései megalkotásának képességét.

A liturgikus reform folyamatos végrehajtása

A zsinat utáni időszakra visszatekintve a pápa megjegyezte, hogy jelentős előrelépés történt a liturgikus képzés előmozdításában, de elismerte, hogy „még hosszú út áll előttünk. Ne fáradjunk el: újult erővel vállaljuk fel újra a reform ihlette jó kezdeményezéseket, és egyúttal keressünk új utakat és módszereket.” Hangsúlyozta az egyházmegyei liturgikus hivatalok felelősségét, amely magában foglalja a papok és laikusok folyamatos képzését, valamint a plébániai liturgikus csoportok, kántorok, lektorok és oltárszolgák koordinálását. Feladatuk az, hogy elősegítsék „Isten népének gyümölcsöző részvételét” és egy olyan liturgiát, amely „figyelembe veszi a különböző érzékenységeket és józan az ünnepélyességében”.

A plébániai liturgikus csoportok újjáélesztése

XIV. Leó pápa aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes közösségekben a liturgikus csoportok száma csökkent vagy eltűnt. Arra buzdította az igazgatókat, hogy támogassák a plébániákat ezek újjáépítésében: „Azon kell dolgozni, hogy az egyházi életnek ez a területe ismét vonzóvá váljon, és képes legyen bevonni azokat az embereket, akik hozzáértőek vagy legalábbis hajlandóak erre a fajta szolgálatra.” Végül arra kérte őket, hogy működjenek együtt a plébánosokkal olyan csoportok létrehozásában, amelyek a szertartások előkészítésére, valamint az éneklés, az igehirdetés és a szent terek díszítésének közös felelősségére összpontosítanak.

19 november 2025, 17:49