Keresés

Leó pápa a klímacsúcsra: Erőteljesebb fellépésre és politikára van szükség

XIV. Leó pápa videóüzenetben köszöntötte a belémi COP30 klímacsúcs résztvevőit. Meg elérhetjük a párizsi egyezmény célkitűzését, hogy a felmelegedést 1,5°C fok alatt tartsuk, de fogy az időnk. Egyes politikai vezetőkön múlik ennek sikere, valamint azon, hogy képesek vagyunk-e összefogni és cselekedni a ránk bízott világ megóvására.

Gedő Ágnes - Vatikán

A Szentatya angol nyelvű videóüzenetében köszönti a déli félteke részegyházainak képviselőit, akik a belémi Amazónia Múzeumban gyűltek össze. Csatlakozik bíboros testvéreinek prófétai hangjához, akik a COP30 klímacsúcson részt vettek, és szavaikkal, gesztusaikkal üzenték a világnak, hogy az amazóniai térség továbbra is a teremtett világ élő szimbóluma, ami sürgősen törődésre szorul. A reményt és a cselekvést választották az elkeseredés helyett, egy globális közösséget építve, mely együtt dolgozik. Mindez eredményeket hozott, mégsem elegendő. Meg kell újítani a reményt és az eltökéltséget, nemcsak a szavak és a törekvések szintjén, hanem konkrét cselekedetek által.

Cselekedjünk azonnal!

A teremtett világ kiált hozzánk az árvizeken, aszályon, viharokon és a hőségen keresztül. Minden harmadik ember rendkívül kiszolgáltatott helyzetben él az éghajlatváltozás miatt. Számukra a klímaváltozás nem távoli fenyegetés, ha pedig figyelmen kívül hagyjuk őket, akkor saját közös emberségünket tagadjuk meg. Még van idő, hogy a globális felmelegedést 1,5°C alatt tartsuk, de az időablak lassan bezárul. Az Isten által teremtett világ őrzőiként az a feladatunk, hogy gyorsan cselekedjünk, hittel és próféciával, hogy megvédjük azt az ajándékot, amelyet ránk bízott.


Erősebb intézkedések és klímapolitika

A párizsi megállapodás konkrét előrelépést jelentett, és továbbra is a legerősebb eszköz a kezünkben, amivel megóvhatjuk az embereket és a bolygót. De legyünk őszinték: nem az egyezmény vall kudarcot, hanem mi, azzal, ahogy erre válaszolunk. Egyes politikusok akarata hiányzik – mutatott rá a probléma gyökerére Leó pápa. A valódi kormányzás szolgálatot és támogatást jelent olyan mértékben, hogy az valóban érezhető legyen. Erősebb klímaintézkedések erősebb és egyenlőbb gazdasági rendszereket fognak létrehozni. Az erősebb intézkedések és klímapolitika egyaránt befektetést jelentenek egy igazságosabb és stabilabb világ megteremtésébe.

Együttműködés és a világ megőrzése

Kéz a kézben járunk tudósok, politikai vezetők, lelkipásztorok bárhonnan is származunk, és bármiben is hiszünk. A teremtett világ őrzői vagyunk, nem annak maradványaiért versengünk. Adjunk együtt egy globális, világos jelet: azok a nemzetek, amelyek töretlen szolidaritással támogatják a párizsi egyezményt és a klímaegyüttműködést! Legyen ez az Amazóniai Múzeum az a hely, amelyre úgy emlékezünk, mint ahol az emberiség az együttműködést választotta a megosztottság és a tagadás helyett– kérte a Szentatya, majd Isten áldását kérte erőfeszítéseikre, amelyekkel a teremtett világról gondoskodnak továbbra is.

18 november 2025, 12:20