Leó pápa a bazilikában tartott szentmise után köszönti a híveket a téren  Leó pápa a bazilikában tartott szentmise után köszönti a híveket a téren   (ANSA)

Örökké tart azoknak az öröme, akik felismerik Jézusban az Üdvözítőt – Leó pápa Úrangyala imája

A Szegények Jubileumán, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Leó pápa arra buzdított, hogy ne engedjünk a félelemnek a történelmi megpróbáltatások idején, hanem Jézus végtelen szeretetének erejében tegyünk tanúságot a világot üdvözítő igazságról, az igazságosságról és a reményről, amely mindenkinek megmutatja a békéhez vezető utat.

Vertse Márta - Vatikán

A vértanúk arra emlékeztetnek, hogy Isten kegyelme még az erőszakot is képes átalakítani a megváltás jelévé. Egyesülve üldözött keresztény testvéreinkkel, kérjük bizalommal Mária, a keresztények segítsége közbenjárását – fohászkodott a pápa.

Minél sötétebb az éjszaka, annál inkább ragyogjon hitünk, mint a nap

Az egyházi év végéhez közeledve, a vasárnapi evangéliumi szakasz (Lk 21,5-19) arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk a történelem megpróbáltatásain és a dolgok végességén – kezdte beszédét Leó pápa, majd idézte Jézus szavait, aki ismeri szívünket és arra szólít, hogy ne engedjünk a félelemnek: „Amikor háborúról és lázadásról hallotok, ne rémüldözzetek”. Jézus felhívása nagyon időszerű ma is, amikor naponta érkeznek hírek konfliktusokról, természeti katasztrófákról és üldöztetésekről, amelyek milliók életét keserítik meg. A szenvedésekkel és a közönnyel szemben, amely nem akar tudomást venni róluk, Jézus szavai azt hirdetik, hogy a gonosz támadása nem tudja elpusztítani azoknak a reményét, akik Őbenne bíznak. Minél sötétebb az idő, mint az éjszaka, annál inkább ragyog a hit, mint a nap.

Tegyünk tanúságot a világot üdvözítő igazságról

Jézus kétszer is leszögezi, hogy „neve miatt” sokan erőszak és árulás miatt szenvednek majd, de mindez alkalom lesz arra, hogy tanúságot tegyenek róla. Kövessük a Mester példáját, aki a kereszten felfedte szeretete végtelenségét, bátorítása mindannyiunknak szól – fejtette ki a pápa, utalva rá, hogy a keresztények üldözése nemcsak fegyverekkel és bántalmazással történik, hanem szavakkal is, azaz hazugságokkal és ideológiai manipulációval. A fizikai és erkölcsi gonoszságokra válaszolva tegyünk tanúságot tegyünk a világot üdvözítő igazságról, az igazságosságról, amely felszabadítja a népeket az elnyomás alól, és a reményről, amely mindenkinek megmutatja a békéhez vezető utat.

Jézus ígéretének erejével tegyük mindig a jót

Jézus prófétai szavai azt tanúsítják, hogy a történelem katasztrófái és fájdalmai véget érnek, míg örökké tart azoknak az öröme, akik Őbenne felismerik az Üdvözítőt. „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket” – az Úrnak ez az ígérete erővel áraszt el bennünket, hogy ellenálljunk a történelem fenyegető eseményeinek és minden sérelemnek. Nem maradunk tehetetlenek a fájdalommal szemben, mert Ő maga ad nekünk „ékesszólást és bölcsességet”, hogy mindig a jót tegyük égő szívvel – mutatott rá XIV. Leó pápa.

Isten kegyelme az erőszakot is képes átalakítani a megváltás jelévé

Az egyház történetében elsősorban a vértanúk emlékeztetnek minket arra, hogy Isten kegyelme még az erőszakot is képes átalakítani a megváltás jelévé. Beszéde végén a Szentatya arra buzdított, hogy amikor egyesülünk testvéreinkkel, akik Jézus nevéért szenvednek, bizalommal kérjük Mária közbenjárását, aki a keresztények segítsége. Minden megpróbáltatásban és nehézségben a Szent Szűz vigasztaljon és támogasson bennünket.

 

17 november 2025, 09:10

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >