Leó pápa a „de la Croix” libanoni kórházban: Nem feledkezhetünk meg a legtörékenyebbekről
Kielce Gussie / Somogyi Viktória – Vatikán
Libanoni látogatásának harmadik és egyben utolsó napján Leó pápa kedden délelőtt a Jal Ed Dib-i „de la Croix” kórházat kereste fel. A Boldog Jacques Haddad atya által 1919-ben alapított kórházat 1937-ben pszichiátriai kórházzá, majd 1951-ben mentális fogyatékossággal élők kórházává alakították át.
Beszédében a pápa örömét fejezte ki a kórházlátogatás miatt, és hangsúlyozta, hogy mennyire vágyott erre a találkozásra. „Azért akartam eljönni, mert Jézus lakozik ezen a helyen: bennetek, akik betegek vagytok, és bennetek, akik a betegeket gondozzátok – a nővérekben, az orvosokban, az összes egészségügyi dolgozóban és személyzetben.” Biztosította a jelenlévőket arról is, hogy imádkozik értük.
A szeretet fáradhatatlan apostola
A kórház alapításáról szólva a Szentatya utalt Boldog Abouna Yaacoub atyára, mint a szeretet fáradhatatlan apostolára, „akire életszentségéről emlékeznek, amelyet különösen a legszegényebbek és a szenvedők iránti szeretetével mutatott meg”. Ő alapította a Kereszt Ferences Nővérei rendet, akik folytatják munkáját a kórházban fekvők gondozásában. Leó pápa megköszönte a nővéreknek és a kórház teljes személyzetének odaadásukat ebben a küldetésben. Hangsúlyozta, hogy a személyzet „Krisztus irgalmas szeretetének kézzelfogható jele”. A jó szamaritánushoz hasonlóan ők is gondoskodnak a sebesültekről – jegyezte meg a pápa. Arra buzdította őket, hogy ne veszítsék el a küldetésük örömét, még akkor sem, ha fáradtságot vagy elkedvetlenedést tapasztalnak, „különös tekintettel a kihívásokkal teli körülményekre”, amelyek között gyakran dolgoznak. Ezen kihívások ellenére Leó pápa arra buzdította őket, hogy „tartsák szemük előtt a jót, amit képesek elérni”. Ez fontos munka Isten szemében – mondta a Szentatya.
Emlékezzetek a törékenyekre
A kórházban végzett munka „egyértelmű emlékeztetőül áll mindenkinek – a hazátoknak, de az egész emberiségnek is”. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg a legtörékenyebbekről sem. A pápa hangsúlyozta, hogy nem hozhatunk létre olyan társadalmat, amely a jólét hamis gondolataihoz ragaszkodva halad előre, miközben figyelmen kívül hagyja a szegénység és a kiszolgáltatottság valóságát. „Kiváltképpen keresztényként, az Úr Jézus Egyházaként arra vagyunk hivatottak, hogy gondoskodjunk a szegényekről”. Erre hív az Evangélium mindannyiunkat – nyomatékosította a pápa.
