„Hogy senki el ne vesszen!” – Leó pápa homíliája a fogvatartottak szentmiséjén
Vertse Márta - Vatikán
A Szentatya homíliájában megismételte Ferenc pápa szavait, amelyekkel tavaly december 26-én megnyitotta a római Rebibbia börtön Miatyánk templomának Szent Kapuját: „Két dolgot mondok még nektek. Először is: kötéllel a kézben, a remény horgonyával. Másodszor: tárd szélesre a szív kapuját”. Leó pápa idézett Ferenc pápa Spes non confundit, „a remény nem csal meg” k. Bullájából is, amellyel a 2025-ös szentévet meghirdette és amelyben javasolta, hogy a Szentévben „éljenek az amnesztia vagy a büntetéselengedések különféle formáival”, segítsék elő a fogvatartottak visszailleszkedését a társadalomba.
Az öröm vasárnapja a várakozás ideje
Kedves Fivérek és Nővérek, ma a remény jubileumát ünnepeljük a börtönvilág, a fogvatartottak és mindazok számára, akik a büntetésvégrehajtási intézményekben dolgoznak – kezdte homíliáját XIV. Leó pápa. Erre a jelentőségteljes eseményre éppen Advent harmadik vasárnapján kerül sor, amelyet a liturgia ’Gaudete!’ vasárnapnak nevez, utalva a szentmise kezdőénekének szavaira (vö. Fil 4,4) „Örüljetek az Úrban”. A liturgikus évben az ’öröm vasárnapja’ emlékeztet bennünket a várakozás ragyogó dimenziójára, arra a bizalomra, hogy valami szép, örömteli fog történni – fejtette ki homíliájában a Szentatya.
Tárjuk szélesre szívünk kapuját – kérte Ferenc pápa a római börtön Szent Kapujának megnyitásakor
Leó pápa emlékeztetett rá, hogy a jubileumi év kezdetén, tavaly december 26-án Ferenc pápa, amikor megnyitotta a Rebibbia börtön Miatyánk templomának Szent Kapuját, mindenkihez felhívással fordult: „Két dolgot mondok még nektek. Először is: kötéllel a kézben, a remény horgonyával. Másodszor: tárd szélesre a szív kapuját”. Az örökkévalóság felé kivetett horgony képére utalva, felülmúlva minden tér- és időbeli korlátot (vö. Zsid 6,17-20), Ferenc pápa arra buzdított, hogy tartsuk életben a hitünket és mindig higgyünk egy jobb jövő lehetőségében. Ugyanakkor arra is ösztönzött, hogy környezetünkben, ahol élünk, nagylelkű szívvel legyünk az igazságosság és a jótékony szeretet művelői.
Az igazságszolgáltatás a jóvátétel és megbékélés folyamata
A jubileumi év lezárásához közeledve el kell ismernünk, hogy sokak erőfeszítése ellenére a börtönvilágban is még sok a tennivaló ezen a téren – állapította meg Leó pápa, majd idézte Izajás prófétának a szentmisén elhangzott szavait: „Akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok visszatérnek. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk” (Iz 35,10). Ezek a szavak, amelyek arra emlékeztetnek minket, hogy Isten az, aki kivált bennünket, aki megszabadít, egyben fontos és felelősségteljes küldetésként hangzanak mindannyiunk számára. A börtön nehéz környezetében még a legjobb szándékok is sok akadályba ütközhetnek, de nem szabad elfáradni, elbátortalanodni vagy visszahúzódni, hanem kitartással, bátorsággal és együttműködő szellemmel kell előre haladni – szögezte le a Szentatya. Sokan ugyanis még mindig nem látják világosan, hogy fel kell tudni állni minden bukás után, hogy egyetlen ember sem azonos azzal, amit tett, és hogy az igazságszolgáltatás mindig a jóvátétel és a megbékélés folyamata.
A Jubileum a megtérésre szóló felhívás
Amikor azonban még a nehéz körülmények között is megőrizzük az érzések szépségét, az érzékenységet, a mások szükségleteire való figyelmességet, a tiszteletet, az irgalomra és a megbocsátásra való képességet, akkor a szenvedés és a bűn kemény talaján csodálatos virágok nyílnak, és még a börtönök falai között is emberiességben egyedülálló tettek, tervek és találkozások bontakoznak ki – mutatott rá Leó pápa, utalva rá, hogy ez a saját érzéseiken és gondolataikon végzett munka szükséges a szabadságuktól megfosztott emberek számára, de mindenekelőtt azoknak, akikre az a nagy kötelezettség hárul, hogy képviseljék értük az igazságosságot. A Jubileum a megtérésre szóló felhívás, amely éppen így ad okot reményre és örömre. Ezért fontos, hogy mindenekelőtt Jézusra, emberi mivoltára és Országára tekintsünk, ahol „a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt” (Mt 11,5), emlékezve arra, hogy ha ezek a csodák olykor Isten rendkívüli beavatkozása által történnek, gyakrabban a mi együttérzésünkre, odafigyelésünkre, bölcsességünkre és közösségeink, valamint intézményeink felelősségére vannak bízva – hangsúlyozta XIV. Leó pápa.
Építsük a szeretetre alapuló civilizációt
A prófécia egy másik dimenzióját elemezve arra az elkötelezettségre mutatott rá, hogy minden környezetben, és ma különösen hangsúlyozzuk, hogy a börtönökben előmozdítsuk az új ismérvekre, a szeretetre alapuló civilizációt. Leó pápa idézte Szent VI. Pál pápa szavait, amelyeket a 1975-ös jubileumi év lezárásakor mondott: „Ez a szeretet különösen a közélet szintjén, […] a kegyelem és jóakarat új órájának alapelvévé szeretne válni, amelyet a történelem naptára tár elénk, ami a szeretet civilizációja!” (1975. december 31. Általános audiencia).
A Jubileum kegyelmi idő
E cél érdekében Ferenc pápa azt javasolta, hogy a Szentévben „éljenek az amnesztia vagy a büntetéselengedések különféle formáival, hogy ezzel is segítsék az embereket visszanyerni az önmagukba és a társadalomba vetett bizalmat; támogassák a társadalomba való visszailleszkedés formáit (Bolla Spes non confundit, 10)” – idézett Leó pápa Ferenc pápa „Spes non confundit, „a remény nem csal meg” k. Bullájából, amellyel a 2025-ös szentévet meghirdette. Leó pápa annak a reményének adott hangot, hogy sok országban teljesítik elődjének ezt a kívánságát és emlékeztetett rá, hogy a bibliai eredetű jubileum éppen egy kegyelmi év volt, amikor mindenkinek sokféle lehetőséget adtak az újrakezdésre (vö. Lv 25,8-10).
Megbékélt szív Istennel és a testvérekkel
Leó pápa ezután gondolatait a szentmisén elhangzott evangéliumi szakaszhoz fűzte, amely arról szól, hogy Keresztelő Szent János, miközben hirdette az igét és keresztelt, arra hívta a népet, hogy térjenek meg, és jelképesen lépjék át újra a folyót, mint Józsue idejében (vö. Józs 3,17), hogy birtokba vegyék az új „ígéret földjét”, vagyis Istennel és a testvérekkel megbékélt szívet. Keresztelő Szent János prófétai alakjáról szólva Leó pápa megállapította, hogy életvitele egyenes, szigorú és őszinte volt, olyannyira, hogy fogságba is került bátor szavai miatt – nem volt „a széltől lengetett nád” (Mt 11,7), ugyanakkor tele volt irgalommal és megértéssel azok iránt, akik őszinte bűnbánattal igyekeztek megváltozni (vö. Lk 3,10-14).
A pápa felidézte Szent Ágostonnak a házasságtörő asszony megbocsátásáról szóló evangéliumi szakaszhoz írt híres kommentárját (vö. Jn 8,1-11), amelyet így zárt: „Amikor az vádlók elmentek, maradt […] a nyomorúság és az irgalmasság. És a házasságtörő asszonynak azt mondta az Úr: […] menj, de többé ne vétkezzél! (Jn 8,10-11)”.
Az a feladat, amelyet az Úr a fogvatartottakra és a börtönvilág felelőseire bíz, nem könnyű – állapította meg a pápa, kiemelve a számos probléma közül a túlzsúfoltságot, az oktatási programok állandó biztosítására tett erőfeszítéseket, valamint a munkalehetőségek biztosításának nehézségét. Személyes szinten jelen van továbbá a múlt súlya, gyógyítani kell a test és a szív sebeit és végtelen türelemre van szükség önmagunkkal és másokkal szemben, amikor a megtérés útját járjuk. Fennáll a küzdelem feladásának vagy a megbocsátás megtagadásának kísértése is. Az Úr azonban mindenek felett szüntelenül emlékeztet minket, hogy csak egyetlen dolog a fontos: hogy senki el ne vesszen (vö. Jn 6,39), és hogy „minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4). Hogy senki el ne vesszen! Hogy mindenki üdvözüljön! Ezt akarja a mi Istenünk, ez az Ő Országa, erre irányul működése a világban. Amint közeledik Karácsony, mi is szeretnénk még erősebben átölelni az Ő álmát, kitartóan elkötelezettségünkben és bizalommal telve. Mert tudjuk, hogy még a legnagyobb kihívásokkal szemben sem vagyunk egyedül: az Úr közel van (vö. Fil 4,5), velünk jár, és ha Ő mellettünk van, mindig történik valami szép és örömteli – zárta homíliáját Leó pápa a fogvatartottak és a büntetésvégrehajtási intézményekben dolgozók jubileumi szentmiséjén, Advent harmadik, Gaudete vasárnapján.
