Leó pápa homíliája Bejrútban: Libanon népe, kelj fel, örvendj, adj hálát az Úrnak!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Libanon népe, ápold a dicséret és a hála érzését, a nehézségek ellenére is!
A négy és félmillió lelket számláló Libanon lakosságának majdnem fele, 45 százaléka keresztény és történelme a kezdetektől fogva jórészt a kereszténységhez kötődik. A huszadik század második felében a virágzó országot Kelet Svájcaként emlegették, azóta a Cédrusok országa ezer sebből vérzik. Leó pápa a szentmise homíliájában arról az örömről és hálaadásról elmélkedett, melyről Jézus szól az evangéliumban: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura” (Lk 10,21). A dicséret azonban nem mindig talál helyet bennünk. Néha az élet nehézségei miatt számos probléma köti le figyelmünket, a gonosszal szembeni tehetetlenség megbénít és így inkább hajlunk a beletörődésre és a panaszra, semmint a szívből jövő csodálkozásra és hálaadásra – kezdte beszédét a pápa, aki éppen az említett gond miatt felhívással fordult a kedves libanoni néphez és arra kérte, hogy mindig ápolja a dicséret és a hála érzését. Legyenek tudatában annak, hogy az Úr ritka szépséggel áldotta meg és gazdagította a földjüket, ugyanakkor áldozatai is annak a gonosznak, mely sokféle formájában beárnyékolja ezt a nagyszerűséget.
Szépségedet elhomályosíthatja a szegénység és a szenvedés
A pápa erről a tengerre néző sétányról maga is szemlélheti Libanon szépségét, amit a Szentírás is magasztal. Az Úr oda ültette magas cédrusait, táplálta és jóllakatta őket (vö. Zsolt 104,16), az Énekek Éneke szerint (4,11) pedig a menyasszony ruháját e föld illata tölti be és Jeruzsálem, a Messiás eljövetelére fénybe öltözött város hirdeti: „Eljön a Libanon dicsősége, a ciprus, a platán és a cédrus, hogy ékesítsék szentélyemet” (Iz 60,13). Ugyanakkor ezt a szépséget elhomályosítja a szegénység és a szenvedés, a nép történelmét sújtó sebek és a Szentatya itt utalt a kikötői robbanás helyszínére, ahol éppen most imádkozott. Beárnyékolja továbbá ezt a szépséget számtalan probléma, mint a törékeny és gyakran instabil politikai környezet, a drámai gazdasági válság, az erőszak és a konfliktusok, amelyek újra felébresztették az ősi félelmeket. Ilyen helyzetben a hála könnyen utat enged a kiábrándultságnak, a dicséret éneke nem talál helyet a szív sivárságában, a remény forrását pedig kiszárítja a bizonytalanság és a tájékozódási zavar – emelte ki a pápa.
Egy hajtás kicsinységében érkezik a megígért Messiás
Az Úr Igéje azonban arra hív minket, hogy találjuk meg az éjszaka szívében ragyogó apró fényeket, hogy nyíljunk meg a hálára, és hogy közös elkötelezettségre induljunk e föld iránt. Jézus az evangéliumban nem rendkívüli cselekedetekért ad hálát az Atyának, hanem éppen azoknak a kicsiknek és alázatosoknak nyilatkoztatja ki nagyságát, akik nem keltenek feltűnést és akiknek nincs hangjuk. Ilyen az Ország, amit Jézus hoz az eljövetelével, Izajás jövendölése szerint: egy kicsi hajtás lesz, mely a törzsből sarjad (vö. Iz 11,1), egy kicsi remény, amely újjászületést ígér. Így hirdetik meg a Messiást, aki egy hajtás kicsinységében érkezik, éppen ezért csak a kicsinyek ismerhetik fel, akiknek nincsenek nagy igényeik, de megbecsülik a rejtett részleteket, Isten nyomait egy látszólag elveszett történelemben.
A hála elvezet minket a szív átalakulásához, életünk megtéréséhez
Ez a jel segít nekünk, hogy szemünkkel felismerjük a palánta kicsinyke sarját, mely kihajt és növekszik még a fájdalmas események közepette is. Az éjszakában is megláthatjuk a ragyogó apró fényeket, a kikelő apró hajtásokat, az apró magokat, amelyeket elültetnek e történelmi kor száraz kertjében, itt is és ma is. Leó pápa a libanoni nép egyszerű és őszinte hitére gondol, amely családjaikban gyökerezik és keresztény iskolák táplálják, a plébániák, gyülekezetek és mozgalmak állandó munkája, hogy választ adjanak az emberek kérdéseire és szükségleteire. A pápa a papokra és szerzetesekre gondol, akik sokféle nehézség közepette küldetésüknek szentelik magukat, miként hozzájuk hasonlóan világi emberek is, akik elkötelezetten szolgálják a társadalmat a szeretetben az evangélium előmozdítására. Ezekért a fényekért és ezekért a kicsiny és láthatatlan hajtásokért ma is együtt kell mondanunk Jézussal: „Dicsérünk téged, Atyánk!” Köszönjük, hogy velünk vagy és nem hagyod, hogy meginogjunk. Ugyanakkor ez a hála nem maradhat bensőséges és illuzórikus vigasztalás – intett bölcsen a pápa. A hála elvezet minket a szív átalakulásához, életünk megtéréséhez, annak felismeréséhez, hogy Isten a hit fényében, a remény ígéretében és a szeretet örömében tervezte meg az életünket. Ápoljuk tehát ezeket a hajtásokat, ne csüggedjünk, ne engedjünk az erőszak logikájának, a pénz bálványimádásának, ne adjuk meg magunkat a féktelen gonosz előtt – buzdított a Szentatya.
Fegyverezzük le a szívünket, vessük le az etnikai és politikai bezárkózás páncélját!
Mindenki tegye meg a magáét, mindenkinek össze kell fogni, hogy ez a föld visszanyerhesse régi fényét. Ennek egyetlen lehetséges módja, hogy lefegyverezzük a szívünket, levetjük az etnikai és politikai bezárkózás páncélját és a vallásfelekezetek megnyílnak kölcsönös találkozásokra, felébresztve egy egységes Libanon álmát, ahol a béke és az igazságosság diadalmaskodik, ahol mindenki testvérként ismerheti el egymást, és ahol végül megvalósulhat az, amit Izajás próféta ír: „Akkor majd együtt lakik, a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán” (Iz 11,6). Leó pápa ezt az álmot bízza a libanoni hívekre, mert ezt helyezi a béke Istene a kezükbe. Libanon népe, kelj fel! Légy az igazságosság és a testvériség háza! Légy a béke próféciája az egész Kelet számára! Végül a pápa megismételte Jézus szavait: „Dicsérlek téged, Atyám.” Hálát adott az Úrnak, hogy megoszthatta velük ezeket a napokat, miközben szívében hordozza szenvedéseiket és reményeiket. Imádkozik értük, hogy Közel-Kelet e földjét mindig Jézus Krisztusba, az Igazságosság Napjába vetett hit világítsa meg és általa őrizze meg a soha el nem múló reményt – zárta homíliáját kedd délelőtt Bejrútban Leó pápa.
