Keresés

Kölcsönös üdvözlet a Regina Coeli imádság során   Kölcsönös üdvözlet a Regina Coeli imádság során   (ANSA)

Szeressük egymást, ahogy Jézus szeretett bennünket – Leó pápa Regina Coeli imája

Jézus szeretete az, amely felébreszti bennünk az igazi szeretetet, amely örökké hűséges, tiszta és feltétel nélküli, amely önmagát adja, anélkül, hogy cserébe kérne valamit – tanította vasárnap délben XIV. Leó pápa, a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott katekézisében.

Vertse Márta – Vatikán

A Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából üdvözölte a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 25 ezer hívőt. Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumi szakaszához fűzve gondolatait arra buzdított, hogy adjunk hálát a Vigasztaló Szentélek ajándékáért, aki olyan szövetségesünk, aki soha nem hagy bennünket cserben.

Isten szeretete feltétel nélküli

Az evangéliumban ma azokat a szavakat hallottuk, amelyeket Jézus az Utolsó Vacsorán intéz tanítványaihoz. Miközben a kenyeret és a bort szeretetének élő jelévé változtatja, Krisztus ezt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat” (Jn 14,15) – kezdte beszédét XIV. Leó pápa. Ez a kijelentés megszabadít bennünket egy félreértéstől, nevezetesen attól a gondolattól, hogy csak akkor részesülünk szeretetében, ha megtartjuk parancsolatait. Ebben az esetben ugyanis a mi igazságosságunk lenne Isten szeretetének előfeltétele. Azonban éppen ellenkezőleg, Isten szeretete a mi igazságosságunk alapja – mutatott rá a Szentatya. Valójában csak akkor tartjuk meg a parancsolatokat Isten akaratának megfelelően, ha felismerjük irántunk érzett szeretetét, ahogyan azt Krisztus kinyilatkoztatja a világnak. Jézus szavai tehát kapcsolatba lépésre hívnak meg, nem pedig egyfajta zsarolást vagy kételyes felfüggesztést fejeznek ki.

Krisztus az igazi szeretet mértéke

Ezért parancsolja nekünk az Úr, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett bennünket (vö. Jn 13,34) – utalt a pápa János evangéliumának szavaira. Jézus szeretete az, ami felébreszti bennünk a szeretetet és maga Krisztus az igazi szeretet mértéke, az örökké hűséges, tiszta és feltétel nélküli szeretet kritériuma. Azé a szereteté, amely nem ismeri sem azt, hogy „de”, sem azt, hogy „talán”, amely önmagát adja anélkül, hogy birtokolni akarna, amely életet ad anélkül, hogy cserébe bármit is kérne. Mivel Isten szeret minket elsőként, mi is képesek vagyunk a szeretetre és amikor igazán szeretjük Istent, akkor igazán szeretjük egymást is – állapította meg Leó pápa, az élettel hasonlítva össze a szeretetet: csak az élhet, aki megkapta az élet ajándékát, és csak az tud szeretni, akit már szerettek. Az Úr parancsolatai ezért olyan életrendet jelentenek, amely meggyógyít a hamis szeretetektől, olyan lelki életmód, amely az üdvösséghez vezető út – fejtette ki katekézisében a Szentatya.

Az Úr elküldi nekünk a Vigasztaló Szentlélek ajándékát

Az Úr, éppen azért, mert szeret bennünket, nem hagy minket magunkra az élet megpróbáltatásaiban: megígéri nekünk a Paraklétoszt, a Vigasztalót, vagyis a Védelmezőt, az „Igazság Lelkét” (Jn 14,17). Ez egy olyan ajándék, amelyet „a világ nem kaphat meg”, amíg ragaszkodik ahhoz a gonoszsághoz, amely elnyomja a szegényeket, kirekeszti a gyengéket, megöli az ártatlanokat. Aki azonban megfelel Jézus mindenki iránti szeretetének, a Szentlélekben olyan szövetségesre lel, aki soha nem hagy cserben: „Ti ismeritek őt – mondja Jézus –, mert veletek marad, és bennetek lesz”. Így tehát mindig és mindenhol tanúskodhatunk Istenről, aki a szeretet: ez a szó nem egy emberi eszmét fejez ki, hanem az isteni élet valóságát jelenti, amely révén minden a semmiből lett megteremtve és meg lett váltva a haláltól.

Jézus testvérek népeként egyesít bennünket egyházában

Jézus, azáltal, hogy igazi és örök szeretetet kínál fel nekünk, megosztja velünk a szeretett Fiú önazonosságát: „én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek” – idézte az evangéliumi szakasz szavait Leó pápa. Ez a magával ragadó életközösség megcáfolja a Vádlót, a Rágalmazót vagyis a Paraklétosz ellenségét, a mi védelmezőnkkel szemben álló szellemet. Miközben a Szentlélek az igazság ereje, ez a Vádló a „hazugság atyja” (Jn 8,44), aki az embert Isten ellen, az embereket pedig egymás ellen akarja fordítani. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit Jézus tesz, amikor megment minket a gonosztól, és testvérek népeként egyesít bennünket az egyházban – mondta Leó pápa, majd beszéde végén arra buzdított, hogy hálával telve a Szentélek ajándékáért bízzuk magunkat Szűz Mária, az Isteni Szeretet Anyja közbenjárására.

 

 

 

11 május 2026, 10:09

A Regina Coeli (vagy Regina Caeli) egyike a négy Mária-antifónának (a másik három az Alma Redemptoris Mater, az Ave Regina Coelorum és a Salve Regina).

XIV. Benedek pápa 1742-ben rendelte el, hogy az Úrangyala helyett imádkozzuk állva a halál feletti győzelem jeléül a húsvéti időben, vagyis Húsvét vasárnaptól kezdve Pünkösd napjáig.

Az Úrangyalához hasonlóan naponta háromszor imádkozzuk: hajnalban, délben és naplementekor, hogy a napot Istennek és Máriának ajánljuk fel.

Ez az ősi antifóna egy kegyes hagyomány szerint a VI. vagy a X. századra nyúlik vissza, míg elterjedésének első írásos dokumentuma egy XIII. század első feléből származó ferences breviárium. Négy rövid verssorból áll, mindegyik Allelujával fejeződik be. Ezzel az imával a hívek Máriához, a Mennyek Királynőjéhez fordulnak, hogy vele együtt örüljenek Krisztus feltámadásának.

Ferenc pápa 2015. április 6-án, éppen a Regina Coeli elimádkozásakor, a Húsvét utáni napon tanácsolta, hogy milyen legyen a szívünk, amikor ezt az imát mondjuk:

„...Máriához fordulunk és arra hívjuk, hogy örvendezzen, mert Az, akit méhében hordozott, ígéretéhez híven feltámadt, és Mária közbenjárására bízzuk magunkat. Valójában a mi örömünk Mária örömének visszatükröződése, mert Ő az, aki megőrizte, és hittel őrzi a Jézussal történt eseményeket. Mondjuk el tehát ezt az imát a gyermekek meghatottságával, akik boldogok, mert Anyjuk boldog”. 

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >