Leó pápa homíliája Szent Ágoston sírjánál: Maradjunk Krisztusban, őrizzük az egységet!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A hit szelleme által átitatott tekintetre van szükségünk
A Szentatya örömmel köszöntötte Corrado Sanguineti paviai püspököt és Joseph Farrell atyát, a Szent Ágoston rend generális perjelét. Köszöntésekor szívesen hallott a paviai egyházról, arről az ősi hagyományokkal rendelkező közösségről, amely ma is él és jelen van a városban és környékén, figyelmes a jelen kor jeleire és kihívásaira, nem rettent meg a nehézségektől, a szekularizált környezettől és a hit átadásának nehézségeitől. Az elcsüggedés elkerülése érdekében a hit szelleme által átitatott tekintetre van szükségünk – ajánlotta a Szentatya – amely segít minket abban, hogy mélyebben olvassuk a valóságot, mint ami első pillantásra látszik, és hogy ne legyünk negatív és pesszimista hozzáállásúak, amely képtelen új életet létrehozni. A tekintet, amelyet tőlünk kérnek – és amelyet a Szentlélek ad nekünk –, ehelyett Jézus tekintete. Ő még a nehézségek és félreértések közepette is meglátja az Atya gondviselő kezét a mezők liliomaiban és az ég madaraiban (vö. Mt 6,28-29), reményt táplál a kikelő apró magban (vö. Mk 4,30-33), és arra hív, hogy emeljük fel tekintetünket, és lássuk a mezőket, amelyek már megérettek az aratásra (vö. Jn 4,35) – ahogy ezt spanyolországi útja során végig hangsúlyozta. Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában a valóságnak erre a lelki olvasatára buzdított minket, mondván: „A hit tekintete képes felismerni azt a fényt, amelyet a Szentlélek mindig sugároz a sötétség közepette [...]. Hitünk arra kap meghívást, hogy megpillantsa a bort, amellyé a víz átalakulhat, és felfedezze a búzát, amely a konkolyok között terem” (84. pont).
Az Úr tanítványaiként legyünk „élő kövek”!
Az evangélium reménysége által megvilágosodva és Péter apostolnak az olvasmányban mondott szavaiból ösztönzést merítve (vö. 1Pt 2,4-10), aki az Úr tanítványait „élő köveknek” nevezi, tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan lehetünk ma élő Egyház itt Paviában? Az apostol első utasítása lényegbevágó: maradjunk egységben Krisztussal, az élő kővel, akit az Isten választott, de az emberek elutasítottak. Krisztus a lelki építmény alapja, az egyházi utunk, lelkipásztori tevékenységünk és az evangelizáció alapjául letett szegletkő (vö. 4-5. v.) – hangsúlyozta Leó pápa.
Építsünk hát egy olyan Egyházat, amely képes megújulni anélkül, hogy megosztott lenne!
Ez a Krisztusban megépített mivolt és a benne való megépítés megvéd minket attól a veszélytől, hogy szétszóródjunk és túlterheljük magunkat a másodlagos dolgokban, ami lehet, hogy jó, de nem a lényeget célozza meg. Természetesen reálisnak kell lennünk, és tudjuk, hogy a plébániai közösségekben és az egyházmegye életében számos sürgős ügy és kötelezettség van, amelyek megkövetelik a jelenlétünket és a sokrétű tevékenységünket. Azonban arról van szó, hogy mindent vissza kell helyezni a középpontba, hogy mindig a szegletkőből kell építkezni, hogy megakadályozzuk, hogy cselekedeteink szétszórtak legyenek, és kizárólag magunkra és saját erőfeszítéseinkre összpontosítsunk. Mivel Krisztus a középpont, mindannyian ebből az egyetlen forrásból merítünk, és elkötelezettségünket az ő világosságából és igéjéből fakadó megkülönböztetésnek vetjük alá. Építsünk hát egy olyan Egyházat – kérte a pápa –, amelyben együtt haladunk, amely képes megújulni anélkül, hogy megosztott lenne, amelyben mindannyian testvérként ismerik fel egymást, és örömmel dolgoznak Isten országának szolgálatában!
Meg kell tanulnunk a lényegre összpontosító keresztény közösségnek lenni!
Leó pápa visszautalt arra, amit a püspökük mondott a köszöntésekor: meg kell tanulnunk a lényegre összpontosító keresztény közösségnek lenni, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy le kell mondanunk a múlt egyes struktúráiról és bizonyosságairól. A lényeg az, hogy Krisztussal éljünk, és az ő evangéliumának terjesztésével kell törődnünk. Ezt elsősorban a papoknak ajánlja a pápa, akik időnként belső szétszórtságtól és a sokféle feladat miatti fáradtságtól szenvedhetnek, ezért arra kérte őket, hogy mindig térjenek vissza a középpontba, egyesítsenek mindent az Úrral való kapcsolatukban, és benne fedezzék fel a papi testvériség és a világi hívekkel közös lelkipásztori munka örömét. Ezt ajánlja a pápa a férfi és női szerzeteseknek is, akiknek gyakran nehézséget okoz a karizma megvalósítása, amelyhez tartoznak, de akiknek mindig újra kell indulniuk Krisztusból, és meg kell osztaniuk a kapott talentumokat más szerzetesi közösségekkel és az egész egyházmegyével.
Hirdetnünk kell az evangélium magját, nevezetesen Jézust...!
Krisztushoz, a szegletkőhöz való ragaszkodás lehetővé teszi számunkra – folytatta a pápa –, hogy a hit és a vallásgyakorlás átadásával kapcsolatos mai kérdéseket is megvitassuk. Egy olyan időszakban, amikor sokan elvesztették lelki érzékelésüket, vagy különféle okok miatt már nem találják meg a keresztény hit vonzerejét az életükben, elsősorban arra kaptunk hivatást, hogy elvigyük az evangélium üzenetét, Jézus Krisztus örömteli és felszabadító üzenetét, amely felszínre hozza a hit szépségét életünk és társadalmunk számára. Ma egyre nagyobb szükség van arra, hogy elkísérjük az embereket a hit felfedezésében vagy újrafelfedezésében. Ezért hirdetnünk kell az evangélium magját, nevezetesen Jézust, aki megtestesülésében, halálában és feltámadásában feltárja előttünk Isten misztériumát, és egyúttal a saját misztériumunkat is. „A missziós fókuszú lelkipásztori szolgálat [...] a lényegre összpontosít, arra, ami a legszebb, a legnagyszerűbb, a legvonzóbb és egyben a legszükségesebb” (Evangelii gaudium, 35).
Krisztussal egyesülve kifejezhetjük szent papságunkat a mindennapi lelki áldozatok felajánlásával
Ebben az összefüggésben Szent Ágoston alakja értékes fénnyel ragyog. Gondolatai, megtérésének története és lelkisége a bensőség értékére és elsődlegességére emlékeztetnek minket: „Ne menj ki magadból, térj vissza önmagadhoz: az igazság a belső emberben lakozik” (De vera religione, XXXIX, 72). Az önmagunkba való visszatérés, a külső széttöredezettségben való elveszés elkerülése, az életünket irányító és kapcsolatainkat éltető értelmet kereső és megtaláló igény mindenki számára közös: ma különböző módokon jelenik meg újra, még a mindennapi élet sietségében és szétszórtságában is, különösen a legfiatalabbak kérdéseiben. Amikor hitünk tanúságtétele egységes és lelkesedéssel teli, mi magunk is „élő kövekké” válunk, amelyek az Egyház lelki építményét alkotják. A keresztény életmódnak, amely kezdetben új és lenyűgöző volt a zsidó és pogány világhoz képest, ma is így kell maradnia a mai világban. Krisztussal egyesülve kifejezhetjük szent papságunkat a mindennapi lelki áldozatok felajánlásával (vö. 1Pét 2,5). Az imádsággal és a mások iránti szolgálattal összefonódva ez az imádás az evangélium jelévé alakítja életünket a döntéseinken, tetteinken és kapcsolatainkon keresztül.
Élő kövekként arra kaptunk meghívást, hogy a helyi környezetben mélyen gyökerező egyház legyünk
Kedves barátaim, élő kövekként arra kaptunk meghívást, hogy a helyi környezetben mélyen gyökerező egyház legyünk, olyan egyház, amely az emberek küzdelmei és reményei közepette jár, tapasztalt a meghallgatás és a kísérés művészetében, ápolja a kapcsolatokat a családokkal, a szentségek felvételére készülőkkel, sőt azokkal is, akik újak a hit életében, vagy távol állnak tőle. Tudom, hogy már most is sürget benneteket ez a lelkipásztori szenvedély, és arra hívlak benneteket, hogy csüggedés nélkül ápoljátok azt, arra törekedve, hogy mindenkit elérjetek az evangélium örömével, értékelve történelmetek legjavát – gondoljunk az oratóriumokra –, és új találkozási lehetőségeket keresve. Különös figyelmet érdemel az az elkötelezettség, hogy megszervezzük a kis közösségek hálózatait, amelyek az evangélium körüli otthonokban találkoznak, nyitottak a plébánia vagy a lelkipásztori közösség szolgálatára. Az Ige hallgatása lelki vitalitást generál, tanúságtételre ösztönöz a mindennapi életben, többek között mozgalmakon és egyesületeken keresztül, és arra ösztönöz minket, hogy közel legyünk a szegényekhez. És különösen itt, Paviában, hangsúlyozom az egyetemi szolgálat és a kultúrával való párbeszéd fontosságát. A kutatás és a tudományos fejlődés arra ösztönzi a hívőket, hogy olyan hitalapú megközelítést alakítsanak ki, amely képes megvilágítani az igazság, az igazságosság és a szépség keresését, amely megindítja az emberi lelket. Tudom, hogy jelentős lépéseket tettetek a közösségi élet szinodális megközelítésének elfogadása felé, integrálva a plébániák hagyományos útját az új evangelizációs kezdeményezésekkel. Ezért arra hívlak benneteket, hogy folytassátok ezt az utat, egyre inkább megtanulva együtt járni, közös megkülönböztetésben és közös projektek kidolgozásában, ápolva a testvériséget és előmozdítva a közös felelősségvállalást. Beszéde végén Leó pápa Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárását kérte: Adja meg nektek azt az izzó vágyat, hogy az evangélium szerint éljetek és tanúságot tegyetek róla, abban a testvéri szeretetben, amely egy néppé tesz minket az Isten felé vezető úton. Szent Ágoston ereklyéi előtt tisztelettel kérem, hogy San Siro püspökkel, a város védőszentjével együtt mindig járjon közben ezért az Egyházért és Pavia városáért – zárta homíliáját Leó pápa az igeliturgia során.
