Szent Ágoston földi maradványainak átvitele Szardíniába és onnan Paviába

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Szent Ágoston zarándok volt életében és holtában is az maradt    

Ahogy életében zarándok, peregrinus volt Sanctus Aurelius, úgy holtában is az maradt. Pontosan tudjuk, hogy Szent Ágoston 430. augusztus 28-án halt meg az afrikai Hippó városa püspöki székhelyén, épp akkor, amikor a várost minden oldalról ostromolták a betolakodó vandálok. Neve közismert volt az egész római birodalomban, így sok püspök, számos tanítványa volt jelen a halálánál, majd a temetésén is. A Szent István vértanú diakónusról nevezett püspöki székesegyházában temették el, ahol évtizedeken át ünnepelte a szent misztériumokat és nagy hittel, erővel hirdette Isten Igéjét. A vandálok ostroma még majd egy éven át tartott, többek közt éppen azért, ahogy a híres szent testét megkaparintsák, de a Gondviselés ezt nem engedte, így a vandálok végül visszavonultak, elhagyták a bevehetetlen falakat. Bonifatius gróf, Hippo városának rendíthetetlen védelmezője még két évig őrizte a szent sírját, majd 432-ben elhagyta Hippót és visszatért Rómába. Bonifác távozása után Hippó lakói, abban reménykedve, hogy megérkezik a sokat ígért segítség Konstantinápolyból vagy Rómából, egy ideig még fenntartották védelmi vonalaikat. Amikor azonban a segítség nem érkezett meg és a betolakodók újabb komoly fenyegetést jelentettek, a polgárok nagy többsége végül arra a fájdalmas döntésre jutott, hogy önként elhagyja hazáját, és máshol keres menedéket. Ilyen körülmények között Herakleiosz, Hippó új püspöke, más püspökök, ágostonrendi szerzetesek és a helyi papság tanácsára úgy döntött, hogy biztos helyre juttatják a szent ereklyéit és értékes könyvtárát, benne a felbecsülhetetlen levelekkel és kéziratokkal, melyeket nagyobb részt gyorsírók rögzítettek Szent Ágoston beszédei alatt. Végül Szardínia szigetét választották menedékül az ilyen nagy kincs számára, ám nem ismert megbízható dokumentum, amelyből teljes bizonyossággal megállapítható lenne a Szent Doktor ereklyéi átvitelének az éve.

Menekítés az iszlám invázió elől  

Más források, többek közt Béda Venerabilis arról tudósítanak, hogy Szent Ágoston ereklyéi továbbra is Észak-Afrikában maradtak és csak az iszlám hódítás kényszerítette a helyi egyházat a translatióra, az ereklyék átvitelére. A szárd sziget déli részének Cagliari városa fogadta be a Szent testét és építettek tiszteletére egy kápolnát. Minthogy a hódító iszlám egyre inkább terjeszkedett, eljött az idő, amikor már Szardíniában sem volt biztonságban, így tovább kellett vándorolnia a 700-as évek elején.

Liutprand longobard király és Pavia szerepe  

A 8. század első felében járunk, a szaracénok második erőszakos mediterrán betörési hullámának idején. Ekkoriban Liutprand, a longobardok 17. királya, egy átgondolt tervet szőtt az itáliai félsziget egyesítésére az ő uralma alatt. Az eredetileg ariánus keresztény hitű longobárdok – akik pedig tagadták Krisztus eredeti istenségét – ekkora már régóta katolikus hitre tértek, miután 568-ban betörtek Itáliába, éppen a pannóniai provincia, a mai Magyarország felől. Közben ariánusként súlyos harcokat folytattak a latin katolikusokkal és a Ravenna székhelyű bizánci exarchátussal. Liutprand a katolicizmus bajnokának szerepében önmagát „christianus ac catholicus princeps, keresztény és katolikus herceg” névvel illeti. Tény, hogy segítette Róma püspökét, igaz határozott politikai célokkal. Ebbe a nagy koncepcióba illeszkedik a szándéka, hogy vallási és politikai súlyának hangsúlyozására, megszerezze a longobárd királyság fővárosa, Pavia számára az adott korban legtekintélyesebbnek tartott Szent Ágoston ereklyéit. Ahogy Rómának súlyát Szent Péter ereklyéi jelentik, Paviáét pedig éppen Szent Ágoston ereklyéi képviselték volna. Mindez persze nem csak politikai szándék volt, hanem lelki buzgalom is és nem csekély anyagi áldozat, merthogy Liutprandnak sokat kellett fizetni, súlyos aranyakat a szaracénoknak.  

Liutprand kortársa az angliai Tiszteletreméltó Beda, aki a „De temporum ratione liber” című művében írja: „Liutprand, megtudván, hogy a szaracénok kifosztották Szardíniát és meggyalázták azokat a helyeket is, ahová Szent Ágoston püspök csontjait egykor átvitték, elküldte az embereit, hogy visszaszerezzék azokat. Ezért nagy összegű aranyat fizetett, majd Ticinumba – ez Pavia latin neve – szállította és ott helyezte el a nagy atyának kijáró tisztelettel.” Ez az angol földön született híradás megerősíti, hogy Liutprand grandiózus vállalkozásának a híre gyorsan elterjedt távoli területekre, így a távoli Angliába is. Meglepő, hogy egy ilyen jelentős eseményt a kereszténység számára abban az időben, amelyben egy király, egy püspök és egy szent holtteste szerepelt, nem jegyeztek fel ünnepi forrásokban, amelyek a longobárd királyhoz, kíséretéhez és a nagy vállalkozás színhelyéül szolgáló területekhez közel álltak: a korabeli források még azt sem említik, hogy hová helyezték el. A temetkezési hely pontos meghatározásához a késő Karoling-korig kell várnunk Adone, Vienne püspökének vallomására, aki végre megjelöli, hogy a szent holttestét Paviában temették el a „Cella Aurea”, Arany-cella néven ismert kolostorban, amelyet maga Liutprand épített és díszített fel cum digno honore, méltó tisztelettel és amelyből a VIII. században épített protoromán templom is kapta a nevét: San Pietro in Ciel d’Or.

XVI. Benedek pápa Szent Ágoston sírja előtt 2007-ben köszöntötte Robert Francis Prevost atyát, az ágostonos rend generálisát, a mai pápát

XIV. Leó pápa látogatása – lévén, hogy ő maga is, szerzetesi fogadalma erejében, Szent Ágoston rendjének a fia – a legtermészetesebb a maga nemében, amivel lerótta tiszteletét a nagy Alapító előtt. Valójában ezzel elődje, XVI. Benedek pápa példáját követte, aki pápasága harmadik esztendejében, 2007. április 22-én vasárnap kereste fel Augustinus sírját, amikor az esti vesperás imádságot együtt imádkozta az egyházmegye papjaival és szerzeteseivel a San Pietro in Ciel d’Oro bazilikában. Pár gondolat az emlékezetes homíliájából:               

Paviában tett látogatásom zarándoklat formáját ölti. Ebben a formában képzeltem el eredetileg is, azzal a vágyammal, hogy Szent Ágoston földi maradványait megtiszteljem és kifejezzem egyrészt az egész katolikus egyház tiszteletét az egyik legnagyobb „egyházatya” iránt, másrészt személyes odaadásomat és hálámat annak az embernek, aki teológusként és lelkipásztorként, de – mondhatnám – még inkább emberként és papként létfontosságú szerepet játszott az életemben. Benedek pápa a helyi püspök köszöntése után így folytatta: szeretettel üdvözlöm a Szent Ágoston rend generális elöljáróját, Robert Francis Prevost atyát, a rendi tartományfőnököket és az egész ágostonrendi közösséget.

Benedek pápa letette Deus caritas est első enciklikáját a Kegyelem Doktora sírja elé  

Benedek pápa egy igazi pásztori látogatás keretében az esti imádság során éppen a Doctor gratiae, a Kegyelem doktorának a sírjánál akart egy jelentős üzenetet hagyni az Egyház útjára nézve, mely Isten Igéje és a nagy hippói püspök személyes tapasztalatának találkozásából fakad. A vesperás olvasmánya a Zsidókhoz írt levélből Krisztust, az örök Főpapot állította eléjük, mint az Újszövetség egyetlen és tökéletes áldozatát, akiben a Megváltás műve beteljesedett. Szent Ágoston erre a misztériumra szegezte tekintetét, és megtalálta benne a keresett Igazságot, aki Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, a feláldozott és feltámadt Bárány, a Szeretet-Isten arcának kinyilatkoztatása minden ember számára. A szeretett tanítvány első levele ezt a szeretetet pontosítja: „Abban áll a szeretet, hogy nem mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1Jn 4,10). Ez az evangélium lényege, a kereszténység központi magja. Ennek a szeretetnek a fénye megnyitotta Ágoston szemét, és lehetővé tette számára, hogy találkozzon az „ősi és örökké új szépséggel” (Vallomások X, 27), amelyben egyedül talál békét az emberi szív. Az üzenet pedig, melyről beszéde elején szólt Benedek pápa, valóban egészen különleges volt: Kedves testvéreim, itt, Szent Ágoston sírja előtt szeretném átadni az Egyháznak és a világnak első enciklikámat, amely pontosan ezt a központi evangéliumi üzenetet tartalmazza: Deus caritas est, Isten szeretet (1Jn 4,8.16). Ez az enciklika, különösen az első része, nagymértékben Szent Ágoston gondolatainak köszönhető, aki szerelmes volt Isten szeretetébe, aki énekelt róla, elmélkedett róla, hirdette minden írásában, és mindenekelőtt tanúságot tett róla lelkipásztori szolgálatában. Meg vagyok győződve arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat és tiszteletreméltó elődeim, XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál tanításainak nyomdokaiba lépve, a mai emberiségnek szüksége van erre a Krisztus Jézusban megtestesült lényegi üzenetre: Isten szeretet. Mindennek itt kell kezdődnie, és mindennek ide kell vezetnie: minden lelkipásztori cselekedetnek, minden teológiai beszédnek. Ahogy Szent Pál mondja: „Ha szeretet nincs bennem, semmit sem érek” (vö. 1Kor 13,3): minden karizma elveszíti értelmét és értékét szeretet nélkül, amelynek köszönhetően ehelyett mindegyik hozzájárul Krisztus misztikus testének építéséhez.

Adja meg a Gondviselő Jóisten, hogy XIV. Leó pápa – összes elődjének nyomdokain járva – őrizze és vigye tovább azt a lelki örökséget, melyet XVI. Benedek pápa letett Szent Ágoston sírja elé!