Keresés

A vatikáni Szent Anna kapu A vatikáni Szent Anna kapu  (ANSA)

Letartóztatták a férfit, aki erőszakkal behajtott Vatikánvárosba

Csütörtök este egy 40 éves férfi nagy sebességgel behajtott egy autóval Vatikán városállamba. A személyt letartóztatták, miután a Svájci Gárda és a Vatikáni Csendőrség két ellenőrzőpontján megállás nélkül áthaladt.

Somogyi Viktória – Vatikán

Csütörtök este egy autót vezető férfi erőszakkal behajtott Vatikánváros egyik főbejáratán, és elérte az Apostoli Palota Damazusz-udvarát, ahol a vatikáni csendőrök elfogták. Az eset a Szent Anna-kapunál történt, nem sokkal este 8 óra előtt.

A Szentszék Sajtótermének tájékoztatása szerint a férfit a Svájci Gárda akadályozta meg abban, hogy belépjen a Vatikánba, majd miután elhagyta a bejáratot, nagy sebességgel tért vissza, erőszakkal áttörve a Svájci Gárda és a Csendőrség két ellenőrző pontját. „Az autó megállítására tett kísérletben a kapunál őrködő csendőrség felügyelője lövést adott le a jármű első abroncsai irányába” – olvasható a szentszéki sajtóközleményben. Annak ellenére, hogy eltalálták az autót, a járműnek sikerült folytatnia útját. Ezt követően a csendőrök riadót fújtak a behatolás miatt, és bezárták a bejárati ellenőrzési pontot a Szent Péter-bazilika hátsó része, a Vatikáni kertek és a Szent Márta-ház előtti tér felé, ahol a pápa rezidenciája található. Időközben az autó elérte a Szent Damazusz-udvart: „A sofőr önállóan kiszállt, a csendőrség megállította és letartóztatta” – közölte a Vatikán.

A 40 év körüli férfit azonnal megvizsgálták a vatikáni Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóság orvosai, akik „súlyos pszichofizikai elmeállapot-változást” találták nála. Jelenleg a csendőrlaktanya új helyiségében lévő börtöncellában van a férfi, és várja a Vatikán igazságügyi hatóságai előtti vádemelést.

Svájci Gárdista a Szent Anna-kapunál
Svájci Gárdista a Szent Anna-kapunál
19 május 2023, 12:18