Keresés

Parolin bíboros felszólalása az Európai Parlamentben Parolin bíboros felszólalása az Európai Parlamentben   (ANSA)

Parolin bíboros az Európai Érdemrend átvételekor: az EU legyen kreatív erőfeszítés a békéért

Strasbourgban az Európa Parlament május 18-tól 22-ig tartó közgyűlésén kedden adták át az Európai Érdemrendet Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkárnak. Parolin bíboros az elismerés átvételekor beszédet mondott, melyben megköszönte a kitüntetést, majd kiemelte a pápa és a Szentszék nemzetközi elkötelezettségét a polgári együttélés előmozdítása iránt, amely megerősíti az emberi méltóság sérthetetlenségét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Egy olyan világban, ahol a konfliktusok újra fellángolnak, a béke több fronton is veszélybe került, az ukrajnai háború miatt az öreg kontinensen egyenesen meg is rendült, az Európai Unió legyen annak a „kreatív erőfeszítésnek” a szószólója, amelyet az egyik alapító atya, Robert Schuman a harmónia érdekében szorgalmazott és akinek boldoggá avatási eljárása jelenleg is folyik – hangsúlyozta Pietro Parolin bíboros államtitkár az Európai Érdemrend átadó ünnepségén. A kitüntetés, amely az első ilyen jellegű elismerés, amelyet egy uniós intézmény adományoz, azokat a személyiségeket jutalmazza, akik jelentősen hozzájárultak a kontinens integrációjához és egységéhez.

Legyünk együtt a béke építőmesterei!

Parolin bíboros először is Leó pápa üdvözletét tolmácsolta a plenáris ülésen, majd kiemelte, hogy a népek közötti harmónia továbbra is az Európai Unió „alapvető ígérete”, illetve a Szentszék „egyértelmű nemzetközi elkötelezettsége”, miként azt Leó pápa maga is többször hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ennek a „polgári együttélésnek” alapját olyan értékek képezik, amelyek gyökerei az európai keresztény történelemben rejlenek, és amelyeknek az alapító atyák ékesszóló tanúi voltak. „Ezek közül elsősorban az emberi méltóság megerősítése emelhető ki, amely sérthetetlen és aminek az élet minden szakaszában védelmet kell élveznie”. A bíboros államtitkár beszédét azzal zárta, hogy megismételte a Szentszék készségét az európai intézményekkel való együttműködésre, hogy „együtt legyünk a béke építőmesterei”.

Az érdemrend eredete

Az Európai Érdemrend húsz kitüntetettje között Parolin bíboros mellett szerepel többek között Angela Merkel, Németország volt kancellárja, Lech Wałęsa, a Szolidaritás vezetője és a Lengyel Köztársaság volt elnöke, Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja, Jerzy Buzek, Lengyelország volt miniszterelnöke és az Európai Parlament egykori elnöke, valamint Aníbal Cavaco Silva, aki Portugália köztársasági elnöki és miniszterelnöki tisztségét is betöltötte. Az Európai Unió honlapján olvasható információk szerint a díjat a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulója alkalmából hozták létre, mely nyilatkozat az Európai Szén- és Acélközösség létrehozását javasolta, amely az integrációs folyamat első magját képezte, és ami aztán a mai EU-hoz vezetett.

 

 

 

20 május 2026, 10:52