Hármas kiállítás a Római Magyar Akadémián: szobrok, fotók, egyházi díszlettervek
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Trikolóros, színe és fordítottja, magyar és olasz kulturális zászlóbontás volt ez, melyen Lantos Krisztina, a Római Magyar Akadémia igazgatója köszöntötte a vendégeket, „akik számára az intézmény ebben az évben nemcsak a hagyományos olasz-magyar kapcsolataiból merített, hanem az idei szentévet is gazdagítja sokféle és gazdag eseménnyel, nem is csak Rómában, hanem Itália egyéb városaiban is. Az őszi évadnyitó szezon hármas kiállítás-megnyitása is sok szempontból kötődik a szentévhez. A Római Magyar Akadémia küldetése Gerevich Tibor, az alapító és első igazgató kora óta mindig is az volt, hogy dinamikusan rezdüljön együtt a világ nagy eseményeivel a magyar művészet és kultúra legkiválóbb alkotásain keresztül”.
Az Akadémia földszintjén három egymásba nyíló teremben avatták fel „Az utak - Le strade” nevű kiállítást „Rétfalvi Sándor, Kígyós Sándor, Pasquale Nini Santoro és Amerigo Tot emlékére”, amelyen az élet és alkotás útkereszteződésein találkozó szobrászművészek alkotásaiból nemcsak az alkotókat, hanem baráti kapcsolataikat is ki lehet olvasni. Az emeleti nagyfolyósón „Osztás” címmel színes fotókon tíz mai történetet lehet látni a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-év alkalmából rendezett kiállítása anyagából. Végül az épület homlokzatán és a belső díszudvarban felfüggesztett transzparensekből álló harmadik kiállítás „Ég és Föld a színpadon - Jezsuita díszlettervek Rómában” címmel a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében a katolikus hit, a barokk színház és a grafikai technikák szoros kapcsolatát mutatja be, melynek anyaga az Országos Színháztörténeti Múzeumban őrzött Soproni Jezsuita Díszletkönyvből merített.
„Az utak - Le strade” Rétfalvi Sándor, Kígyós Sándor, Pasquale Nini Santoro és Amerigo Tot emlékére
Először a „Le Strade – az Utak” című kiállítást tekintsük meg! Az „út” tekinthető a művész pályájának, de éppúgy sorsának is, melynek ő maga csak részben alkotója, hiszen az útja adott korban valósul és konkrét földrajzi körülmények közt kanyarog. A főúton a mester, Amerigo Tot, Tóth Imre jár, már csak koránál fogva is, hiszen 1909-ben született Fehérvárcsurgón és éppen Rómában hunyt el 1984-ben. Őt követi az 1933-ban született olasz Pasquale Nini Santoro, majd az 1941-es születésű Rétfalvi Sándor, végül pedig Kígyós Sándor, aki 1943-ban látott napvilágot. Útjaik nemcsak keresztezték egymást, hanem összefonódtak. Ekképpen adhatnánk címként a kiállításnak akár a fonatok nevet is.
Amerigo Tot a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanul rajzolni, majd a dessaui Bauhausban képezi tovább magát. 1933-ban a hatalomra kerülő nemzetiszocialisták deportálják a Bauhaus növendékeit, köztük őt is, ám sikerül megszöknie és útja gyalog – mint az apostolok – gondviselés-szerűen Rómába vezet, ahol kezdetben utcai alkalmi rajzokból, hajléktalanként tengeti az életét, majd a Római Szépművészeti Akadémián tanul. 1934 tavaszán kerül ösztöndíjasként a Római Magyar Akadémiára, majd onnét ’37-ben a római művészek Via Margutta környéki világában él. Kerámiával is foglalkozik és lasanként belenő az olasz művészeti élet közepébe, amit segít filmekben is mutatott színjátszó tehetsége. 1953-ban megnyeri Róma Termini főpályaudvarának homlokzatára kiírt pályázatot, ’62-ben a Velencei Biennálén saját kiállítással jelenik meg. Baráti kapcsolatba kerül VI. Pál pápával, aki a hetvenes évek elején számos megbízással látja el, ekkor készül a Szent Péter bazilika ötödik bronzkapuja számára tervezett „A mag apoteózisa” alkotása. A nyolcvanas években kezdődik az „utak találkozása”, amikor Amerigo Tot meghívására Rétvári Sándor és Kígyós Sándor ösztöndíjasként a Római Magyar Akadémiára kerülnek azzal a kifejezett céllal, hogy a mester segítségével megismerkedjenek a bronzöntés otthon immár elfeledett „viaszveszejtés” technikájával. Ez egy olyan fémöntési eljárás, melynek során az égetett agyagköpenybe viaszból öntött és melegítéssel kiolvasztott modell helyét folyékony fémmel öntik ki. Amerigo Tot mindkét magyar szobrásszal személyes baráti kapcsolatot is ápolt és nagyon örült, hogy Rétvári Sándor a pécsi Újváry öntődében bevezette a régi-új eljárást. 1984-ben meglátogatta a fiatalon halálos betegséggel fekvő tanítványát, Kígyós Sándort, talán nem is sejtve, hogy egy hónappal később ő is befejezi az életét. Lám, nemcsak útjaik, de azok vége is összefonódik! A kiállítótermekben a plasztikák mellett a szobrászok rajzai is láthatók, melyek az alapgondolatokat hozzák fel, egyúttal a vonalvezetéssel jelzik, ki mennyire mestere a képzőművészetben nélkülözhetetlen grafikának, hiszen minden a vonallal kezdődik. Így például imponáló biztonság vezette Kígyós Sándor kezét, ahogy egyetlen lendülettel, folytonos vonalvezetéssel „hajlítgatja” alakjait, nemcsak is csak papíron, hanem a kőben is. A bronzba öntött, márványba faragott szobrok üzenetek az élet „hajlékony” természetéről, az élet fájáról, a föld alatt rejlő, csendben születő és oda, a temetőbe visszatérő „útjairól”.
10x10 Megosztás - Tíz mai történet Szent Márton jegyében
A Szent Márton hegyi Pannonhalma ősi földjének szülötte, maga a névadó inspirálta az „Osztás – Sharing” című fotókiállítást, midőn Amiens várkapuja előtt egy kardvágással meg-osztotta katonaköpenyét egy didergő koldussal. Ezerhétszáz éve magasra emelt példája nemcsak tízszer-tíz, hanem ezerszer-száz formában testesül meg szerte a világon. Ezek közül emeltek tíz olyan jóban-osztozkodó életpéldát, mely a mai világba oldja Szent Márton szívmelegítő katonaköpenyét. Balázs Attila, Pályi Zsófia és Hajdú D. András fotóművészek örökítettek meg tíz képben tíz témát az osztozás máig élő örökségéből. Ilyenek a koraszülötteken segítő nyíregyházi szemorvos, a maguk közé Down-kóros iskolásokat befogadó osztályközösség, a vak gyerekekkel foglalkozó lovas terapeuta, a hátrányos helyzetű kamaszoknak fogódzót nyújtó cigány fociedző, a hallgatóival közösen fellépő színművész, a szabolcsi falusiaknak munkát szervező evangélikus lelkész, az öt saját gyermeke mellé még négyet befogadó család, a Kongóban dolgozó misszionárius szemorvos, a fővárosi időseket látogató gondozónő, az idős tanyasiakon segítő nyíregyházi rendőr. Hármas idő-ív fogja egybe a tíz témát, a gyermek-, a felnőtt- és az öregkor hétköznapi világát, melyben a szeretet egyszerű gesztusai teszik hitelessé a szereplőket a kézfogás, a bíztató mosoly, az érintés, az ölelés és leggyakrabban az egyszerű konkrét jelen-lét révén. Egyikük sem szupersztár, de mindegyik elkötelezett a küldetésében és ki is tart benne. Meghosszabbított Márton-féle katonaköpenyek!
Ég és Föld a színpadon – Jezsuita díszlettervek
És végül a harmadik kiállítás már a Via Giuliáról ránk kiált, hiszen a Falconieri-palota homlokzatára felfüggesztett barokk színpadjelenetek színes transzparensei – épp a döntő mértékben barokk Rómában – nemcsak „helyben vannak”, hanem be is csalogatnak, hogy megnézzük a folytatást a szökőkutas benső díszudvarban. „Ég és Föld a színpadon” címmel jezsuita barokk díszlettervek láthatók, mely a Magyar Művészeti Akadémia kiállítása az Örök Városban, valójában ott, ahol a barokk kor testet öltött a maga életstílusával és művészeti kifejeződéseivel. 1552 óta itt működött a Collegium Romanum, a jezsuiták római kollégiuma, a Gergely egyetem elődje, ahol a diákokat épp a misztériumjátékok, a vallásos színház világával és a hozzá tartozó háttér-jeleneteivel készítették fel az élet színpadára. Mögötte egy nagyon tudatos pedagógia állt, mely nemcsak láttatta az Ég és a Föld között felfüggesztett világot, hanem a tanulókat be is vonta a választás, a döntés és a megvalósítás eleven kalandjába. Ez a szemlélet került az 1636-ban alapított soproni jezsuita kollégiumba, melynek könyvtára őrizte egykor ezt a díszletkönyvet, melynek példái a jezsuita oktatásban és ünnepi előadásokban a díszlet és a látvány mintaképei voltak. Szeptember 18-án, a tárlat megnyitóján Rátóti Zoltán színművész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke mondott köszöntő beszédet. A három kiállítás a Római Magyar Akadémia épületében ingyenesen megtekinthető.
